'Megdöbbentő a kórházi szakmai szervezetek állásfoglalása'

A szaktárca megdöbbentőnek és alaptalannak tartja az egészségügyi szakmai szervezetek kórházfinanszírozással kapcsolatos, pénzkivonást említő felvetéseit, továbbá visszautasítja a Somogy megyei közgyűlési elnöknek azt a kijelentését, hogy négy somogyi kórháztól másfél milliárd forintot vont el a kormány.

Az Egészségügyi Minisztérium (EüM) megdöbbentőnek tartja a kórházi szakmai szervezetek közös állásfoglalását, amelyben jogszerűtlennek és végrehajthatatlannak nevezték azt a finanszírozási rendelettervezet, amely megváltoztatná a finanszírozási rendet, továbbá csökkentené a fekvő- és a járóbetegeket fogadó intézmények forrásait - közölte a tárca az érdekvédelmi tömörülések felvetéseire reagálva.

A minisztérium szerint eddig is folyamatosan egyeztettek az ágazat pénzügyi kérdéseiről, s a bázisfinanszírozásra való átállás sem új elképzelés. Maguk a szakmai szervezetek kezdeményezték és támogatták ezt a javaslatot, ahogy ezt ki is nyilatkoztatták egy héttel ezelőtt a miniszterelnökkel folytatott tárgyalás után. Ez után Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke úgy nyilatkozott, "Megállapodtunk abban, hogy októbertől bázisfinanszírozást kapnak a kórházak, vagyis egyfajta fix összeget". A minisztérium a megállapodás után a múlt héten elkészítette a tervezetet, amit még aznap eljuttatott a szakmai szervezetekhez. Azok válaszait áttanulmányozva szükségesnek tartanak egy újabb egyeztetést, amelyre meghívták a szervezeteket.

"Ezért is állunk értetlenül a szakmai szervezetek állásfoglalása előtt, hiszen a fent vázolt tények alapján is látható, hogy a tervezetről még szakmai egyeztetés folyik és így a nyitott kérdések megtárgyalása még folyamatban van". A tárca fontosnak tartja kiemelni, hogy válság van a gazdaságban, és ez a GDP 6,7 százalékos csökkenésével járt. Ennek következtében a gyógyító-megelőző kasszából 13 milliárd forintot  zároltak. A minisztérium szerint ezt az év elején a szakmai szervezetek is tudomásul vették. "A válság hatására az E-Alap bevétele csökkent, e 13 milliárd forinthoz képest nagyobb mértékben csökkent, ugyanakkor a kormány garanciát vállalt arra, hogy a  járulékbefizetések csökkenéséből adódó bevételkiesések 2009-ben nem eredményezhetik az E-Alap kiadásainak változását".

Az Egészségügyi Minisztérium határozottan visszautasítja Gelencsér Attila Somogy megyei közgyűlési elnök szerdai kijelentését, amely szerint a négy somogyi kórháztól másfél milliárd forintot vont el a kormány az áprilisban bevezetett finanszírozási technikával. A minisztérium szerint a valóság az, hogy míg 2008 első kilenc hónapjában az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a kórházaknak a teljesítményük után 12 milliárd forintot fizetett ki, 2009 ugyanezen hónapjaiban ez az összeg 11,753 milliárd forint volt, miközben az intézmények az előző évinél kevesebb beteget láttak el.

"Nem tartjuk korrektnek, hogy folyamatosan az E-Alap forrásaira és a minisztériumra mutogatnak, miközben az intézmények fenntartóinak és menedzsmentjének felelősségéről egy szó sem esik. Az egészségügyi ellátórendszert társadalombiztosítási alapon, a lakosság által e célra befizetett járulékokból és a központi költségvetés hozzájárulásából finanszírozzuk, ezért morálisan elfogadhatatlan minden olyan riogatás, ami a betegellátás biztonságát akár a legkisebb mértékben is érinti".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.