'Tízezer kórházi dolgozó elbocsátása várható'

Rövidesen tízezer egészségügyi dolgozó munkahelye kerülhet veszélybe, a kórházak ugyanis az új finanszírozási rendszer okozta veszteségeiket már csak leépítésekkel tudják valamelyest kompenzálni. A szakemberek szerint egyedüli megoldást az ágazat zárolt 30 milliárd forintjának a feloldása jelenthet.

Ha a kormány nem oldja fel az egészségügy zárolt 30 milliárd forintját, akkor a kórházaknak nincs hova hátrálniuk, már csak leépítéssel tudnak kevesebbet költeni, ami azt jelenti, hogy mintegy tízezer munkahely szűnhet meg országszerte - mondta Repa Imre, a kaposvári kórház főigazgatója szerdán a somogyi kórházak helyzetéről. A fenntartó önkormányzatok és a kórházak vezetői, valamint a megyei közgyűlés elnöke a regionális egészségügyi tanács ülésén megvitatták az egészségügyi intézmények helyzetét, majd pártállástól függetlenül, egységesen szólították föl a kormányt azonnali cselekvésre.

Gelencsér Attila (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke szerint "végveszélyben vannak a somogyi kórházak". Közlése szerint a négy somogyi kórháztól másfél milliárd forintot vont el a kormány az áprilisban bevezetett finanszírozási technikával. Székely Tamás miniszter júliusban Kaposváron még arról beszélt, hogy szeptemberre rendeződik a helyzet, ám nem így történt - mondta a közgyűlés elnöke, majd egyenként sorolta az egyes kórházak veszteségeit. Eszerint a kaposvári oktatókórház vesztesége július óta havonta 130-150 millió forint, Siófokon 100-120, Nagyatádon 140, Marcaliban 120 millió forint a hiány. Gelencsér Attila a tanács ülésén elhangzott véleményeket összegezve azt mondta: megoldást - még ha csak átmenetileg is - az év elején zárolt 30 milliárd forint azonnali feloldása jelenthet.

Balázs Árpád (Fidesz), Siófok polgármestere rámutatott: nemcsak a bevételek, de a bajt tetézendő a kiadások is nőttek, azaz az ötszázalékos áfa-emelés, az ugyancsak ötszázalékos béremelési kötelezettség és az infláció további érvágás.

Sütő László (MSZP), Marcali polgármestere - egyúttal a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének elnöke - azt hangsúlyozta: egy kórház sem járt jobban az új rendszerben. Ami pedig az önkormányzatokat illeti, általánosságban elmondható, hogy a működőképességük határára értek, és csak idő kérdése, mikor csődölnek be. Azaz: nem csak a kórház, hanem az oktatás és a szociálpolitikai ellátás is ellehetetlenül.

Ormai István (Somogyért Egyesület), Nagyatád polgármestere arról tájékoztatott, hogy a kórházukat egy befektető korábban megmentette, jelentősen - havonta mintegy 20 millió forinttal - csökkentve a költségeket, ám most ismét negatív a mérleg.

Fidesz: működésképtelenné teszi a kormány a kórházakat

Működésképtelenné teszi a kormány az ország, így Vas megye kórházait is az október 1-jén bevezetendő bázisalapú finanszírozással - közölte a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Kovács Ferenc (Fidesz) országgyűlési képviselő. Közleményében elkeserítőnek nevezte, hogy a két hét múlva bevezetendő új rendszerről a kórházak vezetői, gazdasági szakemberei szeptember derekán még semmit nem tudnak. Sajnálatos, hogy az áprilistól bevezetett "lebegtetett finanszírozás" után - melynek nyomán a megyei kórház az utolsó három hónapban az előző év hasonló időszakához képest 250 millió forinttal kapott kevesebb támogatást - a fix finanszírozás újabb forráselvonást jelent.

Kovács Ferenc kitér arra: a kormány a kórházak július-augusztus-szeptember havi teljesítményét visszamenőleg 20-25 százalékkal kisebb mértékben akarja finanszírozni az eredetihez képest. A közgyűlési elnök kiemelte: az ilyen mértékű alulfinanszírozás miatt az a rettenetes szituáció alakulhat ki, hogy a kórházak csak a sürgősségi ellátást lesznek képesek felelősséggel ellátni, s október 1-je után nem tudják teljesíteni az egészségbiztosító és az ÁNTSZ előírásait sem, így működési engedélyük kerül veszélybe. A Markusovszky Kórház év elején még rentábilisan működött, ám a 70-100 fős létszámcsökkentés ellenére is az év végéig több mint 700 millió forintos bevételkieséssel kalkulálhat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.