pupublogja

pupublogja

VIKTOR ÁLMA

 

"Erről a rendről álmodtunk 25 évvel ezelőtt" mondta Sorscsapásunk, kinek tevékenységéhez képest a sáskajárás és a pocokinvázió, továbbá az özönvíz bohókás tréfának tűnik.
Rendőrtisztek avatásán hangzott el a gyönyörű mondat, a frissen avatott rendőrök valószínűleg tátott szájjal bólogattak, fel sem tételezték, hogy a szónok személyében az évszázados hagyományaira méltán büszke Magyar Rendőrség tönkretevőjét, szétverőjét tisztelhetik.


Természetesen nekik nincs emlékük sem a huszonöt év előtti viszonyokról, sem a huszonöt év előtti Orbán Viktorról, ami nagy kár.
Azért nagy kár, mert így el sem hiszik talán, hogy az elmúlt huszonöt évben Viktorunk fáradhatatlanul munkálkodott a fegyveres testület szétverésén, és amit elért, az jelentősen meghaladja a Jobbik legvadabb törekvéseit is – a magyar rendvédelmi szervek ma katasztrofális állapotban vannak.


Kezdjük talán a közrendvédelemmel, melyről az avatóbeszédben a Vezér azt állította, hogy az emberek egyik fő elvárása az volt, hogy a rendőrség véletlenül se kelthessen olyan benyomást, hogy nem az áldozatok, hanem az elkövetők oldalán áll, vagy esetleg egyes tagjai a bűnelkövetők táborához tartoznak. 
Ezzel kapcsolatban kijelentette: az elmúlt években sikerült megtisztítani a rendőrséget az ilyen ügyektől.
Mondjuk ezt Vizoviczki – sőt, még az ügyészség is - másként tudja, másrészt meg az ilyen hangzatos dumákkal senki nem megy semmire.


Az embereknek meg az volt a fő elvárása, hogy a rendőrség tartsa fenn a rendet, oszt jónapot.
Mari néni libája nyugodtan alhasson az óljában, Mari néni a házacskájában, mindenki nyugodtan mehessen be egy szórakozóhelyre, ne kelljen attól tartani, hogy kifelé már tepsiben fog távozni, az utakon rend legyen, és a rendőr segítse az állampolgárt, ne hatalmaskodjon.
Tudom, kis hatalom – nagy arc, de a rendőrnek „felhasználóbarátnak” illene lenni, mert nem azért fizetjük a rendőrt, hogy szegényembereket vegzáljon, hanem azért, hogy tartassa be a törvényeket.


Ami a személyi állományt illeti, nyugodtan elmondhatjuk róluk, hogy felkészületlenek, képzetlenek, sok esetben szúnyogcsődöröket küldenek kigyúrt nehézfiúk ellen, ha a rendőr intézkedik, akkor csak a baja van.
Lehet adminisztrálni, magyarázkodni, ha nagyemberrel akaszt bajuszt, nemigen lesz sikerélménye, ezért inkább az elfordulásos technikát alkalmazza, ha az áldozat sikítozik, még a fülét is befogja.
Persze egyszerűbb a csóró cigányt megfogni az erdőszélen, mikor a biciklijén a lopott tüzelnivalót tolja, mint megfogni egy gazdasági bűnözőt.
Utóbbihoz felkészültség kellene, az meg nincs, vagy kevés az ehhez értő ember, ezért aztán a rendőrségi statisztikákat a kerti tolvajlások felderítési adatai képezik, mert ott eredményes a felderítés, még ha néha agyon is kell verni egy-egy szivattyú feltételezett eltulajdonítóját.


Orbán szerint mára nehéz munkával, de sikerült visszaállítani "a mundér becsületét", így az egyenruha többé nem félelmet ébreszt, hanem tiszteletet parancsol.
Szerintem meg röhögést vált ki, mert természetesen a legfőbb gondot az jelentette, hogy a meglévő egyenruhák nem feleltek meg a viktátor kényes ízlésének.
Vagy valamelyik haver, rokon, sógor vagy vő szabászattal és varrodával rendelkezik, merthogy épeszű ember ilyen minőségű és fazonú ruhákat rendőrre semmiképpen nem adna.
Nagynéném még az átkosban egyenruházati szövetkezetet vezetett, akkortájt az anyagminőséget és a szabást ellenőrizték és zsűrizték, most meg lóg ezeken a szerencsétleneken a ruha, mint tevén a gatya, a sapkájukat pedig egyetlen csőd előtt álló biztonsági szolgálat se adná alkalmazottai fejére.


Oda a marconaság, pedig a rendőrnek már magával a megjelenésével is tiszteletet kell parancsolni – szerintem Pintér is azért lett belügyminiszter, mert rendőrként állandóan kiröhögték.
Vagy mert olvasta Rejtőt és tudja, hogy ha leakarsz maradni egy listáról - jelen esetben a bűnözők listájáról - akkor neked kell azt felolvasni.
A Valéria telep rendőre a házunkban lakott, az, ha végigment a telepen, ahol az élet néha igen viharos volt, akkor a táj elcsendesedett, a legnehezebb nehézfiúk is tisztelettel köszöntek neki.
Egyszer kiemelték, vezetőt csináltak belőle, de néhány hónap múlva visszahelyezték, mert a Valérián összeomlott a rend, hiába jártak oda párosával a fakabátok.



Szóval, a mundér randa, becsülete meg annyi van, amennyit a benne lelhető rendőr keres – nagyon kevés.
Orbán utolsó csapása a rendőrségre a 2006-os eseményekkel kapcsolatos hisztériakeltése volt, erre a koronát az a bírósági döntés tette fel, hogy a bíróság nem fogadja el rendőr vallomását, sem jegyzőkönyvi nyilatkozatát, de a Fradi „B-közép” ketrecharcosának vallomását készpénznek veszi.
A rendőrök hallgatnak, de közben azt gondolják: veresse agyon magát érted, akinek az anyja lánctalpas – és ezzel részükről az ügy rendezettnek tekinthető.


A miniszterelnök külön felhívta a figyelmet a rendvédelmi szervek közötti kiváló kapcsolatra, arra, hogy a rendvédelmisek az elmúlt években bebizonyították, ha baj van, mindig ott vannak: jöhet ipari katasztrófa, egész Európát megtépázó váratlan havazás vagy akár emberemlékezet óta nem látott árvíz, rájuk lehet számítani.
Hát ez az ember vagy hülye, vagy téged néz hülyének, és ha hagyod magad, akkor még joggal is teszi.
A szervek közötti kapcsolat legendásan rossz.
A rendőröket irritálja Orbán magán-ÁVH-ja, a TEK, melynek tevékenyégét mégcsak törvény

sem szabályozza, ebből kifolyólag lebeg a jogállamiság határain kívül, mint Mohamed koporsója.
A rendőröket az is irritálja, hogy a TEK egy év alatt több Audit tör össze, mint a rendőri állomány vizespoharat, és amikor szóvá teszed a dőzsölést, még ki is rúgnak, oszt mehetsz kukkolni az Auchanba…


Az ilyen Hegyeshalomtól Budapestig tartó váratlan havazás, meg az emberemlékezet óta nem látott árvíz komoly tünet, figyelni kellene rá Grazban, mert súlyosbodik a baj, már megint romlott az állapot.
Azt természetesen nem vonom kétségbe, hogy a koleszos falusi fiúk
erről a rendről álmodtak már 25 évvel ezelőtt is, hiszen melyik bűnöző álmában ne szerepelne a tehetetlen rendőrség, márpedig az új éhesek már akkor is bűnözők voltak.
Az első állami támogatásból vett Boss-öltönytől hamar eljutottak a Tisztiházból lenyúlt pénzek magánosításáig, ebből lett Orbán-apuka első kőbányácskája is.


Azért gratuláljunk az új rendőrtiszteknek, a magam részéről kevés csalódást és sok sikert kívánok nekik.
Azért az se baj, ha menet közben szert tesznek valami, a polgári életben is hasznosítható tudásra, merthogy nem gondolnám, hogy az angol Bobbyk vendégmunkásokra tartanának igényt – habár lehet, a bűnügyi technikusoknak lennének esélyeik…
Viktor meg - remélem – felavatta azt a rendőrtisztet, aki majd vezetőszáron kísérgeti – remélhetőleg nem túl sokára…


:

 

2014.06.29 22:06

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.