pupublogja

pupublogja

VESZNI LÁTSZÓ ILLÚZIÓK

Bár igaza van egyik kedves ismerősömnek, aki azt írta nekem, hogy erre a témára két poszt bőven sok, de a nép egyszerű bloggere nem tud kibújni a bőréből, újra és újra rácuppan a témára, mikor valamelyik nagyeszű méltóztatik odadobni valami gumicsontot reménybeli választóinak.

Így van ez most is, amikor már megint fennforgás van, mert Bajnai és vitézei összefosták a lábuk szárát a rettenetes fenyegetéstől, hogy a szocialisták tárgyalni fognak egy választási együttműködésről mindenféle hulladékpártokkal, úgymint a DK-val, vagy a magukat szocdemként identifikáló nyuggerekkel, sőt, mindenkivel, aki csak le akarja váltani Orbánt.

Olyan félelmet ébresztett ez a fenyegetés, hogy Bajnai azonnal, minden további feltétel nélkül hajlandó volt elfogadni, hogy a szocik ne állítsanak az ő jelöltjeivel szemben ellenjelölteket a választókerületek egyharmadában, cserébe felajánlotta, hogy kicserélteti a bal felső hetesén a z amalgámtömést fényre kötő műanyagra, hogy amikor bejut a Parlamentbe, esztétikus mosolyával elkápráztassa a leendő kormánypártot.

Félreértések elkerülése végett ezek nem az ő hívei lesznek, de kicsire nem adunk, lényeg, hogy lesz minek örülni.

Mesterházy maga is megrettent a saját bátorságától, mellyel meg merte fenyegetni a második legnagyobb ellenzéki pártot, és azonnal kinyilvánította tárgyalási készségét, habár szerintem mielőtt holnap leül tárgyalni, először vethetne egy pillantást a háta mögé, megnézni, hogy masírozik-e még egyáltalán valaki mögötte, vagy az ütemes bakancs-csattogást már az érte érkező Jobbikos gárdisták délceg léptei idézik elő?

Mindenesetre a helyzet fokozódott elvtársak, mert estefelé már megszólalt maga Juhász-füvész is az ATV műsorában, és az ellenzék együttműködésének jegyében vad kampányba kezdett Bajnai mellett.

Kifejtette, ha mindenkit összeadunk, meg behívjuk a szovjet csapatokat, akkor Bajnai (akiről mellesleg elmondta a minap, hogy nem vezetője az Együtt2014-nek és – mondta, miközben mosolyogva belenézett egy zsebtükörbe - nem is biztos, hogy ő lesz a miniszterelnök – jelölt) – akkor Bajnai hívei tizenkétszeresen lenyomják Mesterházy bánatos hadait.
Imádom, ahogy az Együtt a Szarban2013 képviselői a létező vagy csak általuk vizionált közvélemény-kutatási eredményeket képesek kezelni, néha elgondolkodom, hogy vajon ez a náluk kötelező autogén tréning része, vagy csak gyárilag vannak érdekesen bekötve?

Úgy tűnik, hogy úgy vannak ezzel, mint az egyszeri ember a pszichiáternél.

Ő is hitt abban, hogy ha a doktor tanácsára sokszor elmondja az álmában őt pisilésre buzdító gonosz manónak, hogy nem fogunk bepisilni, akkor elmarad a tragédia, de aztán az ellen már nem tudott mit tenni, mikor a gonosz manó az ellenvetésre megrántotta a vállát és mosolygott: jó, akkor beszarunk! – és lőn…

Mindenesetre imígyen mára már meglett a rágnivaló gitt, a média nem üldögélt dologtalanul, mindenki lázasan nyüzsgött és helyzetértékelt, csak Orbán ült békésen a seggén, rágva a libacombot annak emlékére, hogy milyen ügyesen sikerült hajdani libák valóságos, és gazdáik leginkább csak fikcióként létező öngyilok általi elhunytából politikai fegyvert kovácsolni, és azt tizenéven keresztül hasznosan forgatni.

Szép volt ez a mai nap, ahhoz képest, hogy csak annyi történt, hogy az örök és megbonthatatlan szövetség iránt nevében is elkötelezett politikai formáció vezetői és tagjai ismét nem csináltak semmit azon túl, hogy hülyének próbálták nézni az erre kétségkívül igen alkalmasnak tűnő szocialistákat.

Azért arra rohadtul kíváncsi vagyok, hogy mikor jön el az a nap, mikor a szocialista párt tagjainak elegük lesz ebből a kutyakomédiából és szeretett vezetőik fejére borogatják a Jókai utca összes íróasztalát, majd egy koszból elküldik a francba hű szövetségeseiket virtuális pártjaikkal és bánatos vezéreikkel együtt oda, ahol ölmeleg és biztonság van…

Más.

Nagy tervei vannak az ATV-nek, bizonyos műsorok időtartama, gyakorisága változik, a műsorvezetők sokoldalúságát bizonyítandó – ha jól emlékszem - Gréczy Zsolt vezeti majd a Vidám Vasárnapot és a sakk-rovatot, Kálmán Olga pedig operett-slágereket énekel és „Liberális barátfüle” címmel főzőműsora is lesz.

De az igazi Nagy Durranás a Hatnapos Államtitkár beemelése lesz az ország egyetlen, még ellenzékinek mondható televíziójába.

Elolvastam legutóbbi nyilatkozatát melyben kifejtette véleményét Gyurcsányról, aki valószínűleg dehonesztáló, de roppant találó megjegyzést tehetett rá valahol, mert Havas Médiaszemélyiség azóta, ha meghallja akárcsak a volt miniszterelnök nevét is, azonnal kitör belőle a hajdani autószerelő és a kerékanya-kulcsot kezdi keresgélni.

Kétségkívül szegényebbek lettünk volna, ha nem hallgathatjuk meg bölcs iránymutatásait, habár azért talán túléltük volna, ha megfosztanak bennünket az élménytől, melyet megtekintése ad a hálás népnek.

Arról nem is szólva, hogy mennyire felemelő érzés lesz tudni, hogy kalácsára a vajat a mi lelki épülésünk árán kenegetheti…

Tulajdonképpen persze félre bánat, félre bú - igazán csak szemlélet kérdése, hogy gutaütést kapunk ezektől, vagy röhögőgörcsöt, de talán próbálkozzunk ez utóbbi változattal.

Legfeljebb potyog a szemünkből a könny, viszont nem kell gyógyszereket szedni – nem igaz?

:O)))

2013.08.26 23:08

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.