Mint egy meghibásodott zenegép, melyet néhány hibbant verklis váltott műszakban teker, csak játssza, játssza ugyanazt a dalt.
A verklisek nem törődnek senkivel és semmivel, a nótát egyszer valaki előre megfontolt szándékkal, aljas indokból megírta, hát akkor hadd szóljon, ugyanaz, ugyanúgy, ezerszer.
Lassan már el is hiszik, amit mondanak.
Közben kitört a világháború, csapataink a tehetségtelen vezérek munkásságának eredményeképpen romjaikban, Doberdó, Isonzó, Bruszilov-offenzíva - de ők csak tekerik rendületlenül a verklit.
Az meg zengi a Gotterhaltét, a ház gangján a lakosok, akiket előcsalogatott a zene értetlenül nézik a szent buzgalmat és nem nagyon értik, hogy a tekerőkart egymás kezéből kicsavaró verklisek miből gondolják, hogy az elavult, de már új korában sem túl fülbemászó dallam végén záporozni fog az újságpapírba csavart aprópénz lábaik elé.
Igen, kedves olvasó, a magát demokratikusnak nevező oldalról van szó, amely arról nevezetes, hogy sikerült olyan vezetőkre szert tennie, akik be vannak oltva politika ellen, míg azon testületek tagjai, akiknek dönteniük kellene a célról és a haladás irányáról, láthatólag csak azzal vannak elfoglalva,– tisztelet a kivételnek - hogy a következő négy évük kényelmét biztosítsák.
És a jobbik változat szerint nem veszik észre, hogy a zene, amit játszanak hazug, hamis és elavult, már nem lelkesít senkit, de a legnagyobb hibája, hogy erre a zenére nem jön be a közönség.
Mégsem tudják, nem akarják abbahagyni, kényszeresen hajtogatják, kényszeresen tekerik a kart, semmi nem zökkenti ki őket belőle: Gyurcsány többet visz, mint hoz, Gyurcsánnyal nem lehet összefogni, Gyurcsány lesz az oka a vereségnek, Gyurcsány, Gyurcsány, Gyurcsány…
A saját maguk által keltett csatazaj elnyomja a választók hangját, ha meg mégis úgy felerősödik, hogy nem tudják nem meghallani, akkor kijelentik, hogy a hang ugyan a tömegből jön, mégis Gyurcsány hangja.
Ő szervezte meg, hogy a rakparton a különféle zászlókat lengetők egyként ordítsák: Összefogást!
Jelzem, ha így lenne, akkor is alkalmasabb lenne politikusnak náluk, hiszen meg tudta volna szervezni az akciót, ők meg, ha a ceruzát az asztal egyik oldaláról át szeretnék tenni a másikra, tanácsadók véleményét kell, hogy kikérjék.
Másrészt, meg is tudná szervezni, ha akarná, de ezt az akciót nem kellett szervezni. 
Ezt a jelenséget úgy hívják, hogy vox populi, ami nem azt jelenti, hogy populista hang, mert az Viktor, meg lassan már Attila műfaja is, hanem azt jelenti, hogy a nép hangja.
Közmondásból lehet ismerni – Vox populi – vox Dei, a nép szava – Isten szava…
Egyszerűbb nem elhinni, hiszen ha elhiszik, akkor felül kell vizsgálni az ezidáig folytatott politikájukat, be kell ismerniük, hogy tévedtek, rossz döntést hoztak, bocsi…
Ezért aztán olyanok, mint a feleségét a postással rajtkapó francia férj, akitől a postás alól megkérdezi az asszony: most mégis, kinek hiszel drágám? Nekem, vagy a szemednek?
Mindennel megpróbálkoznak, csak egyel nem: nem néznek szembe a valósággal.
A valóság meg soha nem arról nevezetes, hogy túl gyönyörű lenne, de aki hisz neki, azt busásan meg szokta jutalmazni - ehhez persze fel kellene ismerni, mikor szembejön velünk az utcán.
Vannak, akik erre soha nem voltak és soha nem is lesznek képesek, ellenben remekül el tudják sajátítani a kamarilla-politizálás összes csínját–bínját, mást meg nem is nagyon ismernek, mert a való világról nekik legfeljebb VV Évike jut eszükbe az ő nyuszis papucsával…
Bajnai pislog, mint primadonna, akinek a díszletmunkás belecsípett a seggébe, közben ötvenszer elmondja, hogy az összefogás gondolata tőle ered, holott ő csak ráült a néphangulatra, majd kikiáltotta magát az összefogás miniszterelnök-jelöltjének, ami akkor jó ötletnek is tűnt.
Csak aztán pártot alapított és ezzel miniszterelnök-jelöltből minielnökké küzdötte le magát - egy zavaros és békétlen pártszövetségecske elnökévé.
Hibát hibára halmozott, becsalogatott a házába karrieristától kezdve zavaros ideológiájú pártmaradványokat – mind „valaki” akar lenni és mind az ő rovására.
És hát Békéscsaba, ugye – ilyet profi nem engedhetne meg magának.
Mesterházy meg egyszerűen egy kedves srác, tele ambícióval, tele szorgalommal, de ez olyan, mint a zenetanulás, - van, amit nem lehet megtanulni, vagy van tehetsége az embernek a zenéhez, vagy nincs.
Utóbbi esetben is lehet és érdemes is muzsikálni, de talán nem lenne szabad a Bécsi Filharmonikusok karmesteri pulpitusára ácsingózni, talán kamarazene otthon, a családdal, ott elnézhető a hamis hang, az ütemtévesztés, a kottaismeret hiánya…
A rutinos és okos Lendvai Ildikó már felismerte a helyzetet, ő pontosan tudja, hogy Gyurcsányt zsarolni reménytelen vállalkozás, - tett is javaslatot a kabát újragombolására.
Az Újságíróklub résztvevői is valamelyest árnyaltabban beszélnek, de persze van, aki ismét meghirdeti, hogy azé a felelősség, aki nem szavaz erre a csődtömegre, melyet ma a Bajnai-Mesterházy összefogás képvisel – ő majd később rájön, hogy butaságokat beszélt.
Gyurcsány dícséretét zengi a kissé fáziskésésben leledző Botka is, aki ugyan egyéb ügyekben elég értelmes dolgokat mond, de ha meghallja Gyurcsány nevét, elmegy az esze és a választó nyakába akarja tolni az elcseszett szocialista politika miatti felelősséget.
Nekem Németh Miklóst idézi, mert ugyan a szándéka nyilvánvaló, de addig-addig köti a vitézkötéseket a dolgaira, annyira biztos akar lenni a dolgában, hogy már mindenki unja.
Pedig ő alkalmas miniszterelnök-jelölt lett volna egy szocialisták által vezetett összefogás élén, szép nagy marha ember, ahogy mondani szokták, magyarember él-hal az ilyenért – de a kulcsszó azért itt is az összefogás kellene, hogy legyen, mert erre vevő a demokratikus oldal választója.
Anno a foxi-maxin úgy tanították, hogy a demokrácia nem a pártelitek uralmát, hanem népuralmat jelent – ezt a tézist ugyan a jobboldalon már hatályon kívül helyezték, mert már ez is maga a parttalan anarchia lenne Viktor uralmához képest - de azt hittem, a demokratikus oldalon még érvényes a definíció.
Én élveztem volna Botka szerepeltetését egyébként, mert már Gyurcsány esetében is sámlira állították a kis akarnokot, Botka hóna alatt még jobban mutatna, de persze ez csak álom - a cél ma elsősorban Gyurcsány kifüstölése, ez felülír mindent.
Az ember sokszor nem is tudja eldönteni, hogy ezek az emberek Orbán vagy Gyurcsány ellen szeretnének szövetkezni, és ha nem lenne a helyzet ilyen szomorú, hát hemperegni lehetne a röhögéstől viselt dolgaik miatt.
Ezek gúnár nélkül szeretnének libát csinálni, és már a megfelelő tojás világrajötte előtt osztogatják maguk között a libasültet, de persze önzetlenül és a demokrácia helyrepofozásának szent céljától áthatva…
Hát, csak megjön az eszük, jó lenne, ha ez még a választások előtt történne.
Csak emlékeztetőül a varázsszó: Összefogás!

:O)))