Ember, vigadj! ki tudja, meddig élsz. A halál után nincsen vigalom!
Ezt Jókai Mór tanácsolja nekünk, márpedig ő ismerte az életet és értette a halált.

Mi meg most barátkozunk a gondolattal, mikor a Nemzeti Alfahím alapot vetett az amerikai elnökválasztás tekintetében.

Ezidáig nem volt túlzott szerencséje ezekkel az amerikai elnökökkel, hiszen ahányszor csak beleütötte az orrát az elnökválasztásba, mindig pofáraesett:

De meg is lett az eredménye.

Amerika egyik kudarcból a másikba botorkál, vezető politikusai vakegerek, míg mi virágzunk, mint a tök, és ezt csak azért nem tudja mindenki, merthogy a tökvirág éjjel pompázik - nálunk is a sötétség hozta elő a virágzást.

Van kis hátulütője is azért annak, hogy - miként hajdan Ceaușescu népét - ellátta iránymutatással, az amerikai választót,  - nevezetesen az, hogy azóta, ha amerikai elnököt akar látni, elő kell vennie egy dollár-bankjegyet.

Ami azt illeti, rendelkezhet belőle bizonyos készlettel, így aztán - amikor rátör a vágy - valószínűleg elő tud kapni egyet-egyet a tongai számláról, míg ha az amerikai elnök őt akarná megtekinteni hasztalan erőlködik, hiszen neki ehhez a háta közepét kellene megtekintenie.

Vezérünk aktuálisan azt találta mondani, hogy a republikánus külpolitika jó Európának és életet jelent Magyarországnak, míg a demokrata külpolitika rossz Európának és a halált jelenti Magyarországnak.

Ezzel új dimenzióba emelte az amerikai elnökválasztás kérdését, a tét élet-halál kérdése lett számunkra, ha jól értelmezem állásfoglalását.

Kicsit elbizonytalanodtam azért, hiszen nem vagyok egészen biztos benne, hogy "az állam én vagyok" szerepfelfogás megfelel-e a korszellemnek, de ha biztosít róla, hogy Hillary Clinton megválasztása esetén haladéktalanul visszaadja halhatatlan lelkét a Teremtőnek, akkor azért hajlamos vagyok elfogadni a prognózist.

Ha viszont kiderül, hogy mégsem ő Magyarország személyesen, akkor némi csendes bánattal beletörődöm agóniája elhúzódásába, és érdeklődéssel várom az amerikai reakciót.

Ez nem lesz gyors, és  habár azt is tudom, hogy az USA elnökének pecsétjén szereplő sas nem kapdos legyeket, még piaci legyeket sem, de feledékenynek sem mondható...

Kis ország - nagy pofa, nagy ország - nagy pofon, ezek a fránya arányok...

Azt írják az okosok, akik Orbán minden baromságát világpolitikai kontextusba akarják helyezni, hogy Orbán Putyin álláspontjához csatlakozott.

Mindenképpen azt akarják erőltetni, hogy Orbán és Putyin egy húron pendül, jóllehet ez még viccnek is rossz, annyira más a két politikus helyzete.

Putyin lépéseit Oroszország vélt, vagy valós érdekei motiválják, és szinte bármit megengedhet magának, hiszen gazdasági, politikai és katonai erő áll mögötte, míg Orbán valamennyi lépését saját vélt, vagy valós - elsősorban anyagi -  érdekei határozzák meg

Mögötte nem áll semmi és senki, merthogy évek óta olyan, mint MASAT volt, a magyar műhold - légüres térben mozgott, míg csak el nem égett.

Nemmellesleg ő minden sorba beállna, még a libasorba is - ha a kukoricaszemek aranyból lennének ott csipegetne boldogan.

Hogy nacionalista szövegei némi tetszést arattak a kisantant utódállamaiban, az csak átmeneti, hiszen az ottani nacionalisták számára az elsőszámú közellenség ma is  a magyar nacionalizmus, melyet letagadni sem lehet.

Nem szólva arról, hogy számukra nem létfontosságú az uniós támogatás, míg mi éhenhalunk, ha megvonják tőlünk, hiszen mióta így virágzunk, saját gazdasági teljesítményünk gyakorlatilag nincs.

Ha egyszer komolyan felmerül az Uniótól való elszakadás felettébb ostoba ötlete, illúzió azt hinni, hogy a visegrádi államok velünk tartanak, és lesz egy fapados Unió, ahol a Mi Boldogságunk lesz a mozdonyvezető.

De idáig nemigen fog kitartani Orbán szerencséje, ez a dobása Clinton győzelme esetén Magyarország számára az életet, Orbán számára pedig akár a politikai véget is jelentheti.

Mindenesetre nem lenne hátrányos mozgalmat szervezni "Küldj egy dollárt Hillary kampányához!" megnevezéssel, egy pohár sört már csak megérne a dolog, nem igaz?

:O)))