pupublogja

pupublogja

VADAI VAN SORON

 

Nekem már a kardlengetésnél is gyanús volt, amikor pedig bevajazott cipőkanál segítségével felhúzta a fejére a Gripen-vadászpilóták sisakját, rettenetesen kellett röhögni, mert felidézte Pozsgayt, aki utolsó politikai tetteként egy autóversenyző sisakjával tette ugyanezt.

Valahogy olyan vicces a mi honvédelmi miniszterünk, már csak ránézésből is, habár a Vezérnek bizonyára kedves, hiszen alacsonyabb nála.
Igaz, vannak a kormányban magasra nőtt egyedek is, ezek azért kellenek, hogy demonstrálni lehessen, hogy még az ekkora benga Lázároknak is a kicsi, de fekete bors parancsol - látod Anikó, hogy fosnak ezek mind tőlem?


Igaz, szellemileg mindahányan földszintesek, és valljuk be bánatosan, szellemileg a Mi Boldogságunk sem egy felhőkarcoló…
Mindenesetre végigkérdeztem néhány festőművészt, de egyik sem tervezi meghívni Hende minisztert modellnek a thermopülai csata aktualizált festményéhez (Viktor megvédi a Vereckei-szorost) mondván, terjedelmi okokból a hadtáp ökrei már nem kerülnek megfestésre.


Szóval, Hende miniszter immáron szabad szemmel érzékelhetően is megzakkant.
A miniszter vasárnap Kunszálláson beszélt arról, hogy a korábban államtitkárként dolgozó Vadai Ágnes - jelenleg független országgyűlési képviselő, a DK politikusa - a saját honlapjának a kezelésére két gazdasági társasággal kötött szerződést annak ellenére, hogy a minisztériumnak van sajtóosztálya, és azt mondta: az ügyészség vádat emelt Vadai Ágnes ellen.
Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője ugyanakkor hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy nincs gyanúsítottja a korábbi honvédelmi minisztériumi szerződések miatt indult nyomozásnak, amelyet szeptemberben rendeltek el ismeretlen tettes ellen.


Nincsenek illúzióim. ha szorul a hurok Polt majd intézkedik és lesz vádemelés – lehet, egyébként is csak április negyedikére (hehe komcsi, nesze neked!) lett időzítve, ez a Csaba meg nem tud semmit rendesen megjegyezni.
Nem lennék államtitkár a HM-ben, mielőtt Hende ül a miniszteri székbe, az államtitkárok valamiért ingerlik őt, de rettenetesen!


Ott volt Fapál László is, aki persze megérdemelte a sorsát, hiszen aki annyira ostoba, hogy pénzzel teli whiszkysdobozokkal rohangál a minisztérium folyosóján a saját irodája és a miniszter titkársága között, azzal nincs mit kezdeni.
Igaz, menet közben kiderült, hogy ez nem igaz, de ennek azért nem csaptak akkora hírverést, mint a vádnak, meg aztán nincs is ennek az ügynek még vége. 
Fidesz-uralom időszakában egy ilyen bonyolult ügy betart hat-nyolc évig is, ha ez kifújt, majd lesz másik, ezalatt lehet rá mutogatni, lehet pórázon vezetgetni, lehet bekenni sárral, - mindent lehet, csak beismerni a hamis vádat, azt nem lehet.


Most Vadai Ágnes került sorra, ő is államtitkár volt, ő is bögyében van a Fidesznek, őt is el kell távolítani a közéletből, mégiscsak pofátlanság, hogy egymagának több esze van, mint az egész Fidesz-kormánynak, pedig már a Kuszaszemű nem is rontja az átlagot!
Mindenesetre a Fidesz imád kriminalizálni, emellett vonzódik a látványos, akciófilmekbe illő jelenetekhez.


A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorát is kommandósok teperték a szőnyegre saját irodájában, majd megbilincselve vezették el. 
Tábornokot, egy egyetem rektorát. 
Be is hívhatták volna az ügyészségre, egy telefonjukba került volna, ez nem az a kategória, amelyik kirohan a Hungária körút közepére, kirángatja az arrajáró első kocsi vezetőjét és az autóban lapuló anyóssal a háta mögött vad menekülésbe kezd, de akkor hol a cirkusz a plebsnek?
Rendesebb országokban egy egyetemre be se mehet a rendőrség, katonai objektumba meg pláne nem, de nálunk persze ez nem így van.


A TEK, mint rendes hárombetűs szervezet, mint hajdani elődjei is mindenféle extra jogokkal rendelkezik, habár külön törvénybe rögzítve még nem találkoztam ezekkel.
De bűnhődjenek a bűnösök!
A rektort persze el is ítélték, a pere most van éppen perújítás alatt, mert úgy tűnik, sikerül bebizonyítania, hogy a dolgok mégiscsak az ő verziója szerint folytak, - hát majd meglátjuk.


Persze ez Vadain nem fog segíteni, szerintem a bővérű kommandósok között már folyik a vetélkedés, aki a legjobb idő alatt rohan végig az akadálypályán, az teperheti földre a dúskeblű politikus-asszonyt. 
Azt azért tudni kell, hogy a férfiak csak a magazinokban szeretik az anorexiás modelleket, az életben a kissé telt, divatosan püffedt nőknek sokkal jobb esélyeik vannak - de ne térjünk el a tárgytól.
Vadai Ágnes bepöccent és ez semmi jóval nem kecsegteti a kiemelkedően értelmes tekintetű minisztert.


Bizony, fel lesz ő jelentve mindenféle bűncselekmények miatt, lehet, még pedofíliáért is, aztán legfeljebb majd a nyomozás során kiderül, hogy a politikus-asszony már kiszaladt a büntethetőségi korhatárból, de hát ez sem kell, hogy azonnal kiderüljön, meg aztán mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát.


Azért nagyon remélem, hogy felszabadulásunk ünnepére, április 6.-ra rendeződik ez az ügy, utána meg Hende miniszter csak egy olyan emlék lesz, mint amikor arra emlékszik az ember, hogy bizonyos vágyak perfektuálása során kiderül, hogy a vágyott nőnek büdös a lába.


Orbán rendszere, melyben az ilyen Hendék, Lázárok, Rogánok és egyéb senkik valakik lehetnek, egyre utálatosabb.
Az a féktelen gőg és beképzeltség, mellyel elutasították a televíziós vitára történő kihívást, mindent elmond a peckes kis illuzionistáról,  torz önkényuralmi rendszeréről, a demokráciához való viszonyáról, beteg személyiségéről.
De nem csak róla, a vazallusairól is.
Lesz itt dolog, mire végre eltakarítjuk ezt a szeméthegyet.

:O)))

 

2014.03.18 08:03

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.