pupublogja

pupublogja

Tud még újat mondani Orbán?

Nemigen. Úgy tűnik, fixálódott az állapota, rögeszméit nem zavarja a talajgyökér-rögvalóság, hogy egy szívéhez közel álló kifejezéssel éljek. Az ellenségek is a régiek, talán csak az eldurvulás foka az új, de természetesen ez is csak annyira, hogy a pávatánchoz maradjon még hely.

Orbán évet értékelt. Szózata hű híveihez a Várkert Bazárban hangzott el, ennek oka a Vezér előrelátásában keresendő, ide akár föld alatt is el lehet jutni a Királyi Palotából, sokkal biztonságosabb, mint a Bűnös Város bármelyik más pontjának felkeresése. Mértéktartásról tanúskodik az, hogy erre az alkalomra nem avatták fel ismét a gyönyörű építményt, pedig két kilométer spulnira tekert nemzeti színű szalag van a főkapu ajtófélfáiba beépítve, csak ki kell húzni az erre a célra kialakított nyíláson, majd a szemközti kapuoszlop megfelelő helyére akasztani, és máris jöhetnek a beszédek (Magyarország jobban teljesít, a reformok stb... ), a kispárna, meg az olló. Utóbbiból jelentős készlet van raktáron, ha a Vezér puszta megszokásból ellopná, hát van másik.

A rendezvény színvonalas volt, Balog Zoltán miniszter megnyitója a kisdiák áhitatos rácsodálkozását hozta a Tanítóbácsira, némi szervilis nyalonc feelinggel elegyítve. Mindig rejtély számomra, hogy a hívek mit láthatnak ezekben az emberekben, akiknek talán egyetlen előnyük van a Homo Sapienshez képest, egyszerűbb a szerelésük. Nekik ugyanis 33 csigolyával kevesebb van, mint távoli ősüknek, ezeket a természet befőttesgumival pótolta. Ennek előnye, hogy a gumigerinc a test minden pozíciójában képes nyalásra alkalmas helyzetben tartani a fejet, ami a gerincesekről nem mindig mondható el.
Balog Zoltán arról szeretett volna hallani, hogy mi az, ami rendben van, mi az ami nincs.

Utóbbi kérdés felvetéséért még lehet, hogy gályarabságra megy, de enyhítő körülményként talán beszámítják neki Brüsszel ekézését, merthogy szerinte belegondolni is rossz, ha olyanok vezetnék Magyarországot, mint az Uniót. Ennél már csak abba lenne rettenetesebb belegondolni, hogy mi lenne, ha az Uniót olyanok vezetnék, mint Magyarországot...

Aztán maga a Nemzet Esze is belcsapott a lecsóba. Mint mondá, most kell szednünk a lábunkat, mert most érdemes, hiszen az országban éppen a nemzeti keresztény kurzus építése folyik, melynek illene nagyon örvendezni, hiszen eltér Horthy keresztény nemzeti kurzusától, már szórendileg, ugye.

Merthogy a lényeg ugyanaz, ez nem olyan, hogy a szórendcsere minőségi változást hozna, mint például a ludaskása és a kásás lúd esetében, itt kérem a Horthy restauráció folyik, habár veszélyes, lápos vidék ez, mondta, - a fehérterror áldozatainak, a második magyar hadsereg és a teljes vidéki zsidóság vére teszi kissé szittyóssá a talajt, ezt meg én mondom.

Az aranykor a Monarchia volt, mely a Vezér olvasatában Magyarországból állt, hiszen sikereinket egyedül értük el, olyan ősi magyar családok segítségével, mint a Kornfeldek, Ganzok, Goldbergerek, és a háborúba is csak Brüssz... Bécs rángatott bele minket, egyedül megnyertük volna. Hiába a történelem mindig is képlékeny tudomány volt, most sincs ez másként...
A szocializmus vérgőzös évei alatt viszont törpejárásban közlekedtünk, ezért ehhez nem viszonyíthatunk, és az osztályharc idétlenségeivel is le kell számolnunk. Jelzem, akkor is ő járt jól - bátran kihúzhatta magát.

Előszedte az IMF-et is, már csak, hogy lássa mindenki, hogy mekkora rohadt nagy hős is vezeti ezt az országot. Az IMF hitelét visszafizettük, majd ugyanannyi hitelt vettünk fel - drágábban, merthogy a rohadt vérszívó kapitalistának a hitele fejében rálátása lett volna a pénzek útjára, márpedig az nem lett volna kívánatos. Nem lehetett volna szélbeszórni, meg a sajátlábak saját zsebeibe irányítani az adófizetők pénzét. Érthető, hogy kiebrudaltuk a túl kíváncsi szervezetet, amelyik a tetejébe még kémkedett is, mint ezt a napokban belengették az éppen cumi nélkül bánatoskodó népnek. Aztán úgy fogalmazott, hogy a magyar gazdaság még mindig nem elég versenyképes.

Ez remek megfogalmazása annak, hogy az Unió és a németek nélkül nyakig ülnénk a sz@rban, cserébe viszont napi rendszerességgel szemen köpjük őket. Az erőszakos, pofátlan koldus szobrához állítólag őt fogják felkérni modellnek.

Aztán még migránsozott egy sort, védvonalról beszélt, csatákról meg migránsok özönéről, szűzeink megpocsékolásáról,  de most nem taglalta az Ukrajna felől tapasztalható fenyegetést, pedig érdemes lett volna, hívei vevők az ilyesmire. Mindenesetre ő majd megvédi Magyarországot az Uniótól, a migránsoktól és Dobrev Klárától, ehhez már szövetségese is akadt, a lengyel miniszterelnök-asszony személyében, aki hasonlóképpen hülye nacionalista, mint a mi Vezérünk lenne, ha lenne neki bármiféle elvi szempontja, de neki csak egy elvi szempontja van: Elviszem. Pont...

Tulajdonképpen, amikor a beszédét próbáljuk feldolgozni, az ahhoz hasonlít, mintha a szellentést darálnánk diódarálón keresztül, ami azt illeti, nem is érdemes erről sokat beszélni. Azzal emberkedett, hogy a határon újabb egységeket vetett be, a tyúkudvara mentén ott rohangálnak a páncélozott szállítójárművek. Ez azért jó, merthogy egy ilyenben egy gázadás két vödör gázolaj, míg ha ugyanazt a célt akarná elérni, arra elég lenne néhány terepjáró is, de az nem olyan durva, márpedig alig titkolt vágya, hogy rettenetes legyen. Most, hogy Törökországot is felvette tájolási pontjaink közé, még marconább pofákat kell vágnia, ha velük akar egy kategóriába kerülni.

Mikor bokorugró volt, akkor mindig erről álmodott, ő lesz a Legfőbb Hadúr, szemöldökének rebbenésére megindulnak a magyar hadak. Csak azt sajnálja, hogy a sorkatonaságot eltöröltük, hiszen így a kétszáz magyar baka, meg a háromszáz ezredes meg tábornok nem mutat olyan impozáns képet, mint hajdan álmodta volt. Talán be kellene öltöztetni két-háromezer felfújható guminőt egyenruhába, végül is az izraeli hadseregben is szolgálnak nők, itt is be lehetne ezt vezetni, 2018-tól meg a képviselőket is ki lehetne váltani ilyenekkel.

Szánalmas ez az egész, de a legszánalmasabb a magyar választó, aki eltűri ezt. Habár a salgótarjáni polgármester-választás eredményének ismeretében, meg az egyelőre még egymástól elszigetelt lázadások kapcsán nem zárható ki az sem, hogy megjön a nép esze, nagy kár, hogy ez a migráns-téma majdnem olyan jó, mint a rezsicsökkentés. Mire mindenki rájön, hogy átverték, de piszkosul, addigra ez a gátlástalan szociopata elmegy nyugdíjba. Nem lenne baj, ha a nyugdíját egy csendes büntetés-végrehajtási intézménybe vinné a postás...

:O)))

2016.03.01 09:22

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.