Már saját bandájában is közröhej tárgya volt, mikor pedig az ifjú maffiózók beléptek a közéletbe, akkor Orbán gondoskodott róla, hogy tudjuk, kivel állunk szembe: egy szánalmas bohóccal.
Kapott egy sportminiszteri kinevezést, de ennek érvénybeléptetéséhez be kellett mutatnia egyetemi diplomáját, melyet valahogyan odáig sehogy sem tudott megszerezni.
Aztán, már kinevezésre váró miniszterként rajtaütésszerűen felokosodott, és lássunk csodát - sikeresen vette az akadályt.

Nevéhez fűződik a beléptetőkapu botrány.
Vezére már akkor is vonzódott a rácsokhoz, kerítésekhez, ezért úgy gondolta, hogy a stadionokat uraló idiótákat legjobban karámokkal lehet megfékezni, így aztán vásároltatott kezéhez szoktatott loboncos miniszterével pármilliárdért beléptetőkapukat, melyek valahol egy raktárban végezték, mert a politikai helyzet megváltozott.
Célszerűnek látszott a rendzavarókat átképezni felháborodott magyar emberekké, akik aztán felgyújtották Budapestet, annyira felháborodtak azon, hogy Gyurcsány ezt a kurva országot annak emlegette, ami, ahelyett, hogy elénekelte volna a frakcióülésen a "megy a vonat Auschwitzba" című örökbecsűt.
Meg is kapták a jutalmukat, de nem olvasták el eléggé gondosan az Orbán és az aranyhal című mesét, ezért aztán most sértett pofákat vágnak, mert a Vezér nem engedi meg, hogy a maguk szája íze szerint randalírozzanak a pléhsas tövében.

Természetesen ez Magyarország, így aztán annak, hogy a sportminiszter kihajigált négymilliárdot az ablakon, nem lett semmi következménye, igaz, hogy a kormányváltás előtt sokat dolgozott, ő akart például ötezres sportcsarnokot építeni kétezer lakosú településnek a minél rosszabb - annál jobb jegyében.
Persze ebben ludas a Szocialista Párt is, hatalomra kerülve nem voltak képesek tisztességes elszámoltatást csinálni, mert a párton belüli erőviszonyok nem engedték meg - a pénztárca gazdája és a Fidesz gazdasági vezetése között rossz nyelvek szerint túl nagy volt az összhang,
Merthogy a szocialisták sem olvasták az Orbán és az aranyhal című mesét.
Most meg már nincs mese, így ott ülnek az asztala alatt és várják, hátha lehullik nekik is valami, de hiába - a Nemzet MegmOndója megmondta, hogy ha az ellenfelet meg lehet ölni, akkor meg is kell ölni - úgyhogy ők azt hiszik, hogy koncra várnak, holott csak agonizálnak.

No, de vissza a címadóra, aki most éppen a Paralimpiai Bizottság ideiglenes elnöke, miután eddig sikeresen asszisztált az előző elnök pénzügyi varázslataihoz.
A parasztbácsi esete a műrepüléssel jut eszembe a hírről, mely szerint Deutsch szót emelt a paralimpikonok díjazása ellen, mondván, hogy nem érhetnek annyit a paralimpikonok eredményei, mint az olimpiai helyezettek érmei.
Nem hát.
Többet érnek, de hát mit tegyünk, az olimpiai mozgalomban már régen nem is tudják, ki is volt Coubertin báró, elveiről meg nem is hallottak.
Napjainkra az amatőr sport már a múlté, a sportolókat erre a célra épített intézményekben tenyésztik, némelyiket ezek közül akadémiának hívják, pedig hívhatnák ennyi erővel gladiátorképzőnek is.
Tönkrekokszolt emberek hajtják az egyre irreálisabb eredményeket, nincs közöttük egyetlen egészséges se - amikor aztán kifacsarták őket, többnyire a kukák tövében végzik, mert az élsport egy korfüggő műfaj, az öregedés ellen pedig nincs orvosság, sajnos.
A sokezer milliárdos üzlet eredményeit pedig nem ők szüretelik, hanem a mindenféle akadémiák tulajdonosai, akik adják-veszik a sportolókat, mint a versenylovakat, akikre egyébként többnyire Overdose sorsa vár.

Ebben a műfajban a paralimpikonoknak lényegesen több energiára van szükségük eredményeik eléréséhez, mint egészséges társaiknak.
Ezt ismerte el Gyurcsány kormánya azzal, hogy a paralimpia sportolóit anyagi elismerés tekintetében egy szintre helyezte a olimpikonokéval, nagyon helyesen, egyébként.
És a támogatásukról is gondoskodott, abból gondoskodott magáról az előző elnök, aki mellett Deutsch alelnökösködött.
Jellemző a magyar viszonyokra, hogy ezután ő vehette át a Bizottság irányítását, jóllehet elképzelhetetlen, hogy ne tudott volna az ott folyó, minimálisan is etikátlan dolgokról.
Még ha nem is volt érintett a sült liba kisajátításában, azért nem valószínű, hogy mint látássérült kapta a stallumot, inkább csak szellemi téren küzd kihívásokkal.

De azért az még így is kuriózum, hogy valaki, aki egyébként méltán kapta a Tompika becenevet belecsináljon saját fészkébe.
Sajnos, ez az egész banda elveszítette már minden mértéktartását, és ez a sport területén hatványozottan jelentkezik, hiszen mióta a Világ Első Labdarúgó Spermiuma eltalálta egyszer a labdát, majd ezt követően labdazsonglőrré nevezte ki magát, azóta igényt tartanak a sport feletti uralomra.
A sportolók meg a pénzért tartják a kezüket, ahelyett, hogy elküldenék a francba, kerítést építeni az egész bandát, birkózóstul, focistástól, Tompikástól.
Szégyen ez, ami itt a sport égisze alatt történik, gyalázatos trógerság.
Hogy miért is nem csodálkozom ezen - nem is értem...

:O)))