Egymás csesztetéséről van itt szó.
Nem, nem a Fideszről, ami Orbán Viktor magánhadseregévé züllött, még csak nem is az élen baktató szamarat átmenetileg nélkülöző, színtévesztők számára zöldnek tűnő LMP-ről, hanem a demokratikusnak nevezhető oldal két meghatározó pártjáról, az MSZP-ről és a DK-ról.
Két év múlva ilyenkor túl leszünk a választáson, és ha nem változtatunk, hát ismét nyalogathatjuk a sebeinket, melyek sokkal mélyebbek és súlyosabbak lesznek, mint az eddigiek voltak.
Ha Dunaújváros nem képes arra, hogy tanulsággal szolgáljon, akkor semmi nem lesz képes erre.
Két eset van - vagy szándékos károkozásról van szó, vagy idióták vezetik a pártokat.
És ez a helyzet a tagsággal kapcsolatban is, mert ugyan lehet sikerként elkönyvelni, hogy jobbak az eredményeink, mint a szomszéd várnak, de ettől még nem nyertünk háborút, és ha így megy tovább, nem is igen fogunk.

Tulajdonképpen a tét ismert, most kellene kicsi józan ész.
Aztán kis higgadtság és kis nyugodt gondolkodás.
Nem lenne célszerű most, amikor az MSZP kongresszusra készül azzal befolyásolni a választást, hogy vadul támadjuk a pártot, mert könnyen előfordulhat dacreakció, melynek eredményeképpen olyan vezetők kerülnek a párt élére, akik képtelenek lesznek tiszta lappal nyitni, tiszta fejjel új, friss politikát folytatni.
Teljesen felesleges Tóbiásozni, szidni volt harcostársainkat, felkapargatni a régi sebeket, szenteket és ördögöket kreálni - higgadtnak kell maradni.
Ezzel a választással nem lett a DK húsz százalékos párt, a szocialisták se estek ki a választható pártok sorából, az eredmény számukra is tanulságos kell legyen.
Az a baj, hogy nem látszik a törekvés levonni a tanulságokat, inkább úgy tűnik, hogy az ellentétek élezésére akarják felhasználni a helyzetet a demokratikus oldal ellehetetlenítésében érdekeltek, ehhez használnák fel eszközül a két párt tagságának azon részét, mely maga sem idegenkedik a zsigeri gyűlölködéstől.

Tudomásul kell venni, hogy az árulózással semmire sem lehet menni.
Nem a szocialisták voltak Őszöd árulói, hanem egy roppant kicsi, meglehetősen jól behatárolható kör, és nem Gyurcsány hagyta cserben a Szocialista Pártot, hanem megunta, hogy ki akarták szorítani a pártból, melynek akkori irányvonalával nem értett egyet.
Ő másként képzelte a szocialisták útját, mint pártbeli ellenfelei, akik közül némelyek Orbán szekerét tolták, némelyek a 70:30 bűvöletében éltek, némelyek meg egyszerűen csak ballagtak társaik után, és ötletük se volt a gödörből való kikászálódásra, melynek megásásában egyébként Gyurcsánnyal együtt buzgón részt vettek.
A szocialisták a nagypártiság minden hátrányát élvezhették, platformok, ideológusok, eszmék kavarogtak akkor is, mikor hirtelen összement a párt, mint mosásban a gatya, és nem tudtak mit kezdeni az új helyzettel, ezért ellenséget kerestek és jó baloldali szokás szerint, azt saját soraikban találták meg.
Mikor a párt szakadt, akkor viszont megsértődtek és a későbbi kudarcaik igazolására használták fel a helyzetet.
A DK  megalakulásakor az üldözöttség volt a meghatározó közös élmény, a szimpatizánsok és a tagok egy részét a közös ellenfél kovácsolta össze, ezt ők meg a szocialistákban találták meg.
A testvérharcok természete pedig az, hogy az érzelmek sokkal erősebbek szoktak lenni, mint az értelem, márpedig nem ártana, ha megjelenne a politikában ez a szokatlan közelítése is a dolgoknak.

Sokan próbálták megtalálni Kádár sikerének titkát, ki azt gondolta, hogy a diktatúra magyarázza, ki azt, hogy a gulyáskommunizmussal megvásárolta a népet, de a jelenséget azért legjobban az magyarázza, ahogy elvtársai nevezték: ő volt a kompromisszumok robotosa.
A politika pedig nem harcművészet, hanem a kompromisszumok művészete: minden alkalommal meg kell vizsgálni a valóságos helyzetet és annak megfelelően kell megkötni a hétköznapi kis kiegyezéseket, megegyezéseket - barátokkal és ellenfelekkel egyaránt.
Ebben a helyzetben is ezt kellene tenni mindkét pártnak, mivel más lehetőségük nincs is.
Nem kell szeretni egymást, de meg kell állapodni és a megállapodásokat rigorózusan be kell tartani.
Nem lehet simliskedni, utólag magyartázkodni, nem érdemes egymást megvezetni, lejáratni, inkább tenni kellene mindenkinek a maga dolgát.
Ismét itt egy lehetőség, a dunaújvárosi választás után ki lehet tenni egy zsákutca táblát, a szocialisták új pártelnöke pedig megpróbálhatja tiszta lappal indítani az új alapokra helyezett együttműködést.

Nem véletlen, hogy minden jobboldali pártocska Gyurcsány reszelésével kezdi pályafutását, ő az a politikus, akit egyaránt el akarnak távolítani a közéletből a diktatúra képviselői és a tehetségtelenek is.
Személyét lehet kedvelni de akár lehet gyúlölni is - egyet nem lehet: megkerülni.
Kár abban reménykedni, hogy feladja - nem fogja feladni, és amíg vannak követői, addig helye van a magyar politikában.
Jó politikusnak nem lehet születni, legfeljebb jó politikussá lehet érni.
Ezt kell tudomásul venni, és nem kell törődni azokkal a korlátoltakkal, akik azt mondják, hogy arra a szövetségre, melyben ő ott szerepel, arra nem fogják a szavazatukat adni.
Hát ne adják, nem nagy kár értük, ugyanis ezek az emberek nem ügyet akarnak szolgálni, hanem urat.
Talán el kellene gondolkodni a Jobbik és a demokraták kapcsolatán is, hiszen anno a nyugati hatalmak is elgondolkodtak Sztálin és a polgári demokraták kapcsolatán, és úgy döntöttek, hogy Hitler ellen még az ördöggel is lehet cimborálni.
Egy nácimentesített jobboldali radikális párt akár még érdekelt is lehet Orbán eltávolításában, hiszen a maffia az ő üzletüket is rontja.
Erre persze csak akkor kerülhet sor, ha világosan meghúzzuk a határokat demokrácia, antiszemitizmus és rasszizmus tekintetében.
Ehhez képest engem nem zavar különösebben, ha a Szíriuszról érkeznek turulszárnyakon, ha betartják a demokrácia játékszabályait.

Nem lehet már sokat gatyázni, az idő rohan, az elnyomás fokozódik, az emberek meg visszahúzódnak és lesnek, mint liba a konyhakésre, hogy mi jöhet még.
És ha ma félnek, két év múlva csak még inkább félni fognak.
Az átlagember az erőhöz vonzódik, ezt Orbán már régen felismerte, csak azt nem ismerte még fel, hogy az erővel való visszaéléshez nem vonzódnak az emberek, mert zavarja természetes igazságérzetüket.
Sok mindent el lehet intézni izomból, de egy idő után meglesz az ellenhatás.
Rákosi nyolc évet tudott kihúzni, utána jött a bukás - és ez 56 egyik tanulsága.
Orbán nyolc éve is leketyeg, semmi nem tart örökké.
Ideje van most a számvetésnek, ideje van végiggondolni, hogy kiket emelünk vezető pozícióba, ideje van mindenkinek változtatni a magatartásán, beleértve a szimpatizánsokat is.
Pontos megállapodásokra van szükség, írásban, jogilag is körülbástyázva, hogy ne lehessen senkit kijátszani.
Megállapodásokat szóban megkötni majd tíz év zökkenőmentes, korrekt együttműködés után lehet.
És együtt kell meghatározni a virtuális pártokhoz való viszonyt, miközben építeni kell a saját pártokat, mert médiaínséges időkben csak az segít, ha személyesen is ott vannak aktivistáink az emberek között.

Volna mit tenni, de ehhez normális gondolkodásra lenne szükség.
Sajnos, ez sokszor hiánycikk...

:O)))