No, ez egy rövid poszt lesz – egyrészt nem történt semmi, hacsak nem tartjuk eseménynek a KDNP jubileumi választmányi ülését, ahol jól kibabráltak a miniszterelnökkel, mert csak a háromórás rendezvény vége felé engedték megszólalni, nehogy meglógjon menet közben.
De érdemes is volt várni, hiszen negyed óra alatt temérdek magvasat mondott, például leszámolt a politikai korrektség kategóriájával és magasabbra emelte a keresztet, mint hajdan Bouillon Gottfried.

Előtte azonban olyan fajsúlyos szövetségesi megnyilatkozásokat hallgathatott meg, mint Harrach Péteré, kire, ha rácsodálkoznak a terhes nők, utána a fél országnak le kell magát öntenie jeges narancsbóléval, vagy Surján Lászlóé (van-e, ki e nevet nem ismeri…), de – leszállva magas lováról - meghintette Isten eme virágos rétjét szavaival maga Tömjén Zsolt is, úgyhogy az esemény nagyjelentőségűnek minősíthető.

Kormánydöntés született, megalakul a Nemzeti Közműszolgáltató, amelyik nem a profitban érdekelt, mint az eddig veszteséges közműszolgáltatók, hanem állami pénzek felhasználásával tömi meg a haverok zsebét és módot nyújt mindenféle üzletek (baltásgyilkos, harckocsik, miegyéb…) nyom nélküli ellentételezésére, Fideszhez közeli oligarchák és a vezérkar zsebeinek kisámfázására, hogy fusson a mindennapi libamájra.
Valószínűleg az új gründolás kistafírozásához volt szükség a gáztörvénnyel kapcsolatos egyéni képviselői indítványra is.

Még egy nagyjelentőségű esemény történt ma: a Puskás Akadémia labdarúgó csapata megverte a másik sereghajtót, bátran állíthatjuk, hogy minden góljuk százmilliókat ért.
Én meg meguntam ezt a színházat és elmentem egy valódi színházba, ott legalább nem nézik hülyének a nézőt.

Vágási Feri színházába mentem el, meg kell mondjam, hogy ehhez a színházhoz érzelmileg is kötődöm, a szüleimnek ide volt bérletük hajdan, jártam ide rendszeresen középiskolás koromban, láttam itt Darvas Ivánt, Sinkovitsot,  , a II. Józsefet, Tennessee Williamstől az Üvegfigurákat, Bodrogit Törőcsik Marival,  Bodrogit Voith Ágival, - nem sorolnám a csodálatos színészeket, akik segítettek felnőni és megismerni a világot.
Ma megint láthattam Bodrogit, ezúttal Esztergályos Cecíliával a Mici néni két élete című kellemes limonádé-darabban.

Mit mondjak, a darabhoz nem kell felmászni a színpadi művészet csúcsaira, de nem is ez volt a cél, hanem egy esti könnyed kikapcsolódás, nevetés – mellesleg egy kis támogatás egy gyermekekért dolgozó alapítványnak, merthogy a jegyet tőlük vettük.
Nem méltatnám az előadást, a történet közismert, filmen is láthattuk a felejthetetlen Kiss Manyival a címszerepben, nagyon jól lehet szórakozni.
Én mégis, egész este nem annyira a cselekményt, inkább a színészeket figyeltem, akik hihetetlen odaadással iparkodtak előbányászni szerepükből a kihozható maximumot.
Ez nem csak a nagynevű művészekre igaz, hanem a darab legkisebb szerepeit játszó művészekre is - mindahányan megpróbáltak valami apróságot odatenni saját személyiségükből is a szerephez, szerintem ez tesz igazán sikeressé egy előadást.

Elnézést, hogy nem említek mindenkit név szerint, de el kell mondanom, hogy Esztergályos Cecília az egyik legnagyobb magyar clown, született bohóc, aki úgy lubickolt Mici néni szerepében, mint hal a vízben – egy aranyhal.
Bodrogi meg ehhez méltó partner volt, aki nem riadt vissza egy kis színpadi rögtönzéstől sem.
Amikor Galambos Erzsi kérdezte tőle, hogy nem találkoztak-e már valahol, és a magát orvosnak kiadó Bodrogi válasza az volt, hogy bemutatkozott, mint Semmelweis Ignác doktor, az előadás befejezése komoly veszélybe került, mert Galambos Erzsi alig tudta abbahagyni a nevetést. 
Az előadás során az is nagy sikert aratott, mikor telefonos elérhetőségeként egy Nemzeti Dohányboltot adott meg…
Hadd említsem még meg az előadás zongoristáját, akit Erős Csabának hívnak, és aki a legszebb presszó-zongorista hagyományok szerint muzsikálva visszahozott valamit a múlt század hatvanas éveinek hangulatából.

Kellemes este volt, bár az ember azért elgondolkodott, hogy milyen ország az, amelyikben ilyen eszközökkel kell a pénzt összekalapozni beteg kisgyerekek gyógyítására, miközben…
Belebotlottam miközben írtam a posztot  Domján Edit élete kapcsán a magyar színházi élet történetébe a múlt század második felében.
Micsoda tehetségek, micsoda szerzők, micsoda előadások – azt hiszem, aranykora volt az a színházi életnek.

Kellemes este volt…
:O)))