pupublogja

pupublogja

SZÁNALMAS

Őszintén szánjuk azokat az embereket, akik úgy döntöttek, hogy elhagyják az otthonukat, mondta Orbán Viktor az ENSZ-ben.
Szerinte az otthoni rossz kormányzás áldozatai ezek az emberek, na meg a háborúké, melyek rossz nemzetközi döntések eredményei, illetve az embercsempészeké.
Szerintem is igazat mondott, hiszen ha valami, hát ez volt az oka annak, hogy emberek százezrei mentek világgá Magyarországról akkor, amikor a miniszterelnököt éppen úgy hívták, mint őt.
Ami azt illeti a háborúk még ide sem értek, és máris többen menekültek el, mint ahányan a tömeges migrációs mozgalom és gazdasági bevándorlás keretében átutaztak országunkon.
Merthogy menekültkérdés nincs, szögezte le. 

Ebben egyébkén egyetértek a Hit Védelmezőjével, A Szent Helyek (Alcsút, Felcsút, Cinege utca) Őrével, mert igaz, hogy sokan jöttek, de ezt túl kellene élje az Unió, hiszen idén semmivel sem jöttek többen, mint az előző években, amikor az Európát megcélzó migránsokon túl ugyanannyian éltek menekülttáborokban a válságövezeteket környező államokban, mint napjainkban.Viszont jönnek gazdasági bevándorlók, menekültek, menedékkérők, és - szerinte - külföldi harcosok is érkeznek Európába, ellenőrizetlenül.

Itt azért felmerül a kérdés, kinek is kellett volna, és kinek kellene ma is gondoskodni a határ őrizetéről, nem szólva a külföldi harcosokról, és mennyivel lenne jobb, ha azok ellenőrzötten érkeznének az országba?
Maradjunk annyiban, a pengésdrót nem határőrizet, amit meg ennek kapcsán művelnek, az nem diplomácia, hanem a felcsúti kocsma hangja.
Feltalálta a melegvizet is, mondván - jönnek az emberek Szíriából, Irakból, Pakisztánból, Afganisztánból és mostmár a szubszaharai Afrikából is.

Hihetetlen, mindenhonnan jönnek, ahol rakétákkal és bombákkal támadják őket, ahol lefejezik gyermekeiket, meggyilkolják szüleiket, ahol halomra lövik rokonaikat, ahol elrabolják lányaikat, és kisorsolják őket a harcosok között, mint libát a Márton napi bálon.
És mégis, gazdaságilag bevándorolnak, ahelyett, hogy otthon üldögélve várnák a végzetet.
Természetesen nem kizárt, hogy jönnek olyanok is, akiket ma nem bombáztak, ami roppant helytelen, nekik meg illene várniuk a holnapot, holnaputánt, amikor lesz rájuk is szabad kapacitása a bombázógépek tulajdonosainak.

Merthogy lassan mindenki bombázgat arrafelé, akinek van néhány bombázója - a térség lett a színhelye a nagyhatalmak erőfitogtatásának, márpedig - a már többször idézett afrikai bölcsesség szerint - nem kellemes ott fűszálnak lenni, ahol az elefántok éppen szexuális életüket élik.

Orbán szerint a világ minden fejlett és jelentős országának ki kell vennie a részét a menekültek elosztásából, ami szép elv, de mi van akkor, ha máshol is Orbánviktorok vannak kormányon?
Nem egyszerű probléma, hiszen akkor lehet, nekünk is be kellene fogadni menekülteket és oltalmat kérőket, ami azért nehézkes, mert egyszer már kijelentette, hogy ide aztán egyetlen büdöstalpú kecskepásztor se teszi be a lábát, az pedig köztudott, hogy mindig igazat mond – kivéve persze, ha beszél…
Azt is mondta, hogy ő egy keresztény országból érkezett, és a keresztényi hozzáállás nem ismer muszlimellenességet.


Az iszlám nem felelős a tömeges bevándorlásért, ezért arra kér mindenkit, a muszlimellenes kijelentéseknek vessenek együtt gátat.
Gyönyörű gondolat, Ferenc pápa sem mondhatta volna szebben, az csak a baj, hogy éppen ő az, aki az iszlámot azonosítja a terrorizmussal.
Ez valószínűleg az állapotrosszabbodás jele, hiszen már láthatólag elfelejtette, hogy mekkora cirkuszt rendezett, mikor Gyurcsány a szaúdi labdarúgók kapcsán elviccelődött, mondván, "..a mi fiaink pedig halált megvető bátorsággal küzdöttek ezen terroristák ellen, és ilyen esetben a döntetlen idegenben, ez egy fantasztikus eredmény".
Akkor még volt csapat, amelyik ellen legalább egy döntetlenre futotta.

Gyurcsány poénkodott, Orbán meg tudatosan ijesztgeti bamba népét a terroristákkal, de hol a Nagy Nemzeti Felháborodás?
Csak arra tudok gondolni, hogy a demokratikus oldalon értik a viccet, de nem értenek a tömegkommunikációhoz, a népnemzeti oldalon meg fordítva…


De tetszik ez a „keresztény ország” kifejezés is.
Én eddig úgy tudtam, hogy egy szekuláris államban élek, hát nem kiderül, hogy lehet, holnaptól föstölő ridikült lóbálhatok vasárnaponként?
De mi van, ha ateistaként akarok jó patrióta lenni, esetleg zsidó vagyok, vagy a turulbanszületett fehér ló bánatos farkának elkötelezett híve?
Horribile dictu, mi van, ha mohamedán vagyok?
Ez a szerencsétlen permanens tévedésben van, azt hiszi, hogy ő Magyarország, és attól, hogy egyszer elküldte Anikó asszonyt a csatkai búcsúba, már keresztény lett ő is, meg az ország is, jóllehet ő például keresztyén...


A Világpolitikai Tényező ma még megtiportatta csicskásaival a jogot, mindenképpen be akarja bizonyítani, hogy Sukoró fejlesztési terve bűncselekmény volt, mígellenben ami Andy Vajna körül történik, az maga a szűz imája…
A feloszlatott Magyar Gárda betiltott tüntetésén a rendőrök felszólításának nem engedelmeskedő szélsőjobboldaliaknak kártérítést ítéltek meg, merthogy valahogy elbátortalanodtak az utóbbi időkben.
Elmarasztalták az UD Zrt ügyében Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt is, mert nem tűrték szótlanul, hogy a magán-titkosszolgálat azt tervezgesse, hogy talál majd Dávid Ibolyára valami terhelőt.
Persze Orbán állama bocsánatot kért az Új Defendtől, mellékelt hozzá - ha jól emlékszem - úgy kétszáznegyven milliót, megédesíteni a keserű emlékeket.
Közben Tarlós felmondta a Simicska cégével kötött szerződést, többek között azért, mert „a szerződés több rendelkezése, illetőleg annak egésze tekintetében merülhet fel alappal a jó erkölcsbe ütközés miatti semmisség, ezáltal az egyoldalú megszüntetés megfontolásának szükségessége” – írja a 444.hu
Nem vagyok egy Simicska-fan, de jelen esetben nemcsak a lóláb lóg ki, hanem maga a ló…
Vajon ki mesélt ezeknek a jó erkölcs fogalmáról, merthogy nem az édesanyjuk az biztos...

El vannak ezek már végképp szemtelenedve, miként hajdan Berija.

:O)))

2015.10.01 00:10

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.