pupublogja

pupublogja

Szívás

Hálistennek, több, mint tizenöt éve szüneteltetem a dohányzást, pedig láncdohányos voltam, napi három csomag Multifilter volt az adag, az a csoda, hogy túléltem.

Ismerem hát a dohányos lét borzalmait, az örömeit nem, mert örömöm akkor se sok volt benne, mikor bagóztam.

Viszont saját elhatározásomból mondtam le róla, és mindig viszolyogtatott az a szent buzgalom, mellyel az antinikotinisták rákényszerítették a társadalomra elmebeteg elképzeléseiket, viszont nagyokat röhögtem, amikor meghozták a rendeletet a buszmegállóban dohányzás tilalmáról, mely előtt ott szennyezte a környezetét a busz, a rengeteg gépkocsi, az épületek fűtése.

Nem vagyok én a saját egészségem ellensége, de amikor megnézem a nagyvárost havazás után két nappal, hát nem tudok nem röhögni azon, hogy a buszmegállótól öt méterre szívható a bagó, öt méteren belül pedig nem.

A cégektől is kitiltották a dohányosokat, így aztán most a cigaretta mellé a kormot is szívják a cégek kapui előtt, dörzsölgetve a tenyerüket, telente a tüdőgyulladás rémével küzdve - de hát valamiben végtére is meg kell halni...

Mikor divatba jött az elektromos cigaretta - bár engem már nem érintett a dolog - jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy van kulturált megoldás, a környezetet sem szennyezik, embertársaikat is kímélik a másodlagos dohányzás ártalmaitól.

Korai volt az öröm, menet közben világra jöttek a Nemzeti Dohányboltok, azokat megkapták a haverok, és azóta a dohányzás elleni harc elcsendesedett.

Azóta nálunk bagózni becsület és dicsőség dolga, a profit is jó helyre kerül, szóval épül-szépül hazánk, Viktor és a NER győzelemre visz.

Azaz csak vinne, mert az ellenség keze mindenhová beteszi a lábát, az ország időnként elgyurcsányosodva kijátssza az atyai gondokodású hatalmat és ellopja a jogos profitot a profitálásra feljogosított trafikosok, végsősoron a dohány-nagykereskedelmet kézben tartó maffia elől.

Méghogy vízgőz, ki hallott még ilyet, hiszen abban nincsenek is rákkeltő koromrészecskék, nem is ér az semmit!

És legfőképpen az emberek nem a Nemzeti Dohányboltokban vásárolják a nikotint tartalmazó kapszulákat, sőt - van olyan, amelyikben nikiotin sincs!

A NER persze nem hagyja cserben híveit, megállapította, hogy a nikotin egészségkárosodást okozhat, ezt pedig nem tűrheti a Nemzet Atyja, Viki Atatürk, így aztán vissza az akolba, elkóborolt báránykák!

Igaz, hogy kutatások igazolják azt, hogy az elektromos cigaretta nem egészségkárosító hatású, de ez minket nem aggaszt, hiszen a kutatások a trafikosok közérzetére nem terjedtek ki, márpedig az ő körükben kimutatható az elektromos cigaretta káros hatása az idegrendszerre, különösen, ha még jobban elterjed ez az eléggé el nem ítélhető rossz szokás.

De sebaj, majd úgy megvéd mindenkit a kormány, mint Selmeczi a nyugdíjakat, az ellenőrzésre pedig nem kell egy fillért se fordítani, hiszen a temetés után lelkes aktivisták ezrei szabadulnak fel a terrorizálás céljára, a kormánynak elég, ha a betiltásról rendelkezik.

Az vitathatatlan, hogy a vízgőzben oldott nikotin belélegzésének is vannak veszélyei, de aki például a százhalombattai kémények mellett szélirányban él, annak ez smafu, hiszen vannak települések, ahol ha kint hagyják éjszakára a kerti asztalokat, reggelre olyanok lesznek, mint egy szürkére dizájnolt leopárd.

Nappal jobb a helyzet, hiszen a pernyét belélegzi a hálás lakosság.

Addig, ameddig nem lesz kötelező fizetni a tüdőszűrésért, azért ez a rendelet megoldja az egészségügyi gondokat.

A bolsevik legszebb tulajdonsága, hogy boldoggá tesz téged, ha beledöglesz is, és hogy mitől leszel te boldog, azt ő mondja meg.

Sok esetben olyan jól sikerül ez, hogy nemzedékek rokkannak bele, de a lényeg a boldogságban rejlik.

Ha liba lennél, akkor zöldre festenének, hogy beleolvadj a természetbe, csak az a baj, hogy télen nem biztos, hogy visszajönnél átfestésre.

Majd azért persze előállítanának, mert rendnek muszáj lenni, és lesz is.

Mert a NER társadalmának két alappillére a rend és a tisztelet, a harmedik pedig a kamion, mely a lopott holmit szállítja Felcsútra...

Ez a dolog szívás része, a szopási fázis első eleme meg az, hogy szeretett kormányunk takarékossági intézkedésekre utalt a költségvetés tervezetében.

Nem, nem, nem a stadionokon spórolnak, hanem a nyuggereken, a rokkantakon meg az árvákon, rájuk kevesebb pénz jut, míg a stadionok épülnek-szépülnek.

A Vezér is úgy tollasodik, hogy lassan olyan lesz, mint egy új-zélandi dodo-madár, csak ő még nem halt ki...

Ez a hír olyan a nyuggereknek, mint bölcsiseknek a szoktatás, de láthatólag jól bírják a gyűrődést, hiszen van min töprengeniük aktuálisan.

Majd ha sikerül megölniük a problémát, akkor esetleg rájönnek, hogy már megint hülyét csináltak belőlük, de persze ezt a Sors rendelésének fogják tekinteni, és hangos rezsicsökkentés! rezsicsökkentés! kiáltásokkal fogják ünnepelni Viktort, aki néhány termékre normális ÁFA-kulcsot engedett alkalmazni.

Például a tejre, de persze ez nem a kiskereskedelmi árra vonatkozik, hanem arra a tejre, mely Csányi tehenészetéből tartálykocsikban megy a feldolgozókba.

A nyuggerek meg túrót kapnak, esetleg...

Meg kettőt a szemük alá, ha el nem ugranak.

Pedig ez már választási költségvetés lesz, mert a magyar közélet úgy üzemel, hogy három évig fosztogatunk, egy évig meg osztogatunk, meg igérgetünk gátlástalanul.

Merthogy a magyar politikus olyan, mint a szabadságos frontharcos, gátlástalanul hazudozgat.

Viszont az ígéretek után legalább a lelkünk rendben lesz, ami nem is lenne baj talán, mert ez a társadalom nagybeteg.

De a szó eleji "n" opcionálisan el is hagyható...

:O)))

2016.05.13 07:30

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.