Ha csak kicsit is le szeretnénk egyszerűsíteni a pártok és politikai szervezetek egymáshoz való viszonyáról vallott nézeteinket, hát akkor a klasszikus mondattal élhetünk: Szeretni egymást? Lószart, Mama!
Pedig szeretni olyan édes, miként erről a Luxemburg grófjából is értesülhettünk hajdan.
Azért jutott eszembe ez a dolog, mert ismét kitört a gyalázat szegény Kiss Péter utódjának megválasztása kapcsán.
A szocialisták jelöltet állítottak, a többi, magát demokratikusnak tartó párt meg az első adandó ürügy kapcsán megkezdte a kihátrálást a jelölt mögül.
Nem, nem mondták azt, hogy ne szavazzatok rá szimpatizánsok, nem álltak be a jobboldal mögé, csak csendesen fanyalogva kinyilvánították, hogy a jelölt nem az ő jelöltjük, ők meg nem állítanak jelöltet,  a szocialisták helyi jelöltjét meg nem támogatják.

A jobboldal természetesen megtalálta, hogy mivel lehet a jelölt karakterét vidáman gyilkolászni, ez hozzávetőleg azzal van egy súlycsoportban, mintha egy hetvenéves embernek felrónánk, hogy részt vett harminc évvel ezelőtt egy november hetedikei ünnepségen.
A dolog logikus, a „Szovjetunió”, „Lenin”, „KGB”, „ügynök”, „orosz” kifejezések a jobboldali harcimarcik részére remek hívószavak is egyben – amikor a politika műveltségéről elhíresült jobboldali szavazómassza meghallja ezeket, akkor felkapja rá a fejét, mint katonaló a trombitaszóra és folyamatos halálhörgéseket hallat.
Nálunk például a rendszerváltás után átkeresztelésre került a tíz négyzetméteres Dosztojevszkij tér is, de meg is érdemelte a rohatt komcsi a sorsát, leszedtük az utcanévtábláját a villanyoszlopról, vagyunk mi muszkavezetők?
Naugye.
Szóval, a pártszakadások általában mély érzelmi nyomokat hagynak a szakadtakban, onnantól kedve örök harag, nincs haverfelvétel, régi barátok mehetnek a levesbe, de az új barátokra is gyanakodva nézünk, mert belőlük is régi barátok lesznek előbb-utóbb, oda kell érzékenyen figyelni az életre.
Ez egy olyan ország, ahol vagy egyszerre lépsz a többiekkel, vagy botorkálj magányosan szociális temetésed felé, nem állnak szóba veled.
Ha együtt kellene hazatolni a kenyereskocsit, hát dögöljön éhen inkább a család, mint hogy ezekkel együtt toljuk.
Ha ez a helyzet megállna az egérszürke mezei párttag szintjén, hát egyszerűbb lenne a dolog, de nem áll meg, sajnos, itt pártelnökök és komoly pártpolitikusok is acsarkodnak sértetten, mintha óvodások lennének.
Mert nem szeretjük egymást, mert itthagytak/elutáltak bennünket, mert mindahányunkat manipuláltak, mi meg hagytuk magunkat manipulálni, és falat húztunk a közös lakásban, hogy ne is lássuk egymást.
De – természetesen - azóta is egyre csak egymást figyeljük és irigyek vagyunk arra, ha a másik átmenetileg könnyebben veszi a levegőt, ahelyett, hogy azonnal megfulladna a rohadt áruló.
Tudom én, az ellenségképzésnek közösségformáló ereje van, aki ezt nem hiszi, az nézze kicsit Orbán vitézkedését, aki életében még nem volt öt percig sem ellenség nélkül, de szép ember is lett belőle, sukár a csávó, csak a nyelvét lengeti időnként, de hát ezt teszi a teve is szerelmi vallomásként, akkor miért is rónánk fel neki?
És hát, ha választani lehet, hogy a legyengült antilopnak (és nem csak az anti…) a hiéna legyen az ellenfele, vagy egy másik kérődző, hát igen hülye tehénnek kellene lennie annak, amelyik leszármazottai fennmaradását a hiénával való ellenségeskedésre építi.
A túlélés kulcsa, hogy jól válaszd meg ellenségedet, vagy sutyiban egyezz ki a hiénával, akkor hosszú életű leszel a politikai szavannán – pártod már régen nem lesz, de te még mindig ott rághatod a füvet zavartalanul, esetleg egyszer-egyszer a látszat kedvéért megiramodva.
Száz szónak is egy a vége, a szocinak nem kell szeretnie a DK-t, a DK-nak nem kell kedvelnie sem őt, sem a többi demokratát, azok meg hadd utálják nyugodtan mindkettőjüket - a lényeg, hogy egyetlen dologban értsenek egyet: a diktatúra lebontásának minden mást megelőző programjában.
Ha ebben egyetértenek, akkor viszont dolgozzanak is ennek megfelelően, mert csak ez vezethet hosszú távon eredményre.
Most például elméleti esélye van Orbán parlamenti kétharmadának felszámolására.
Kis rés a diktatúra pajzsán, hát azonnal bele kellene tolni a feszítővasat és azon dolgozni, hogy az a pajzs tovább már ne érjen semmit.
Aki nem ezen dolgozik, hanem sértett pofával moralizál, az egy marha.
A II. Világháborúban Churchill, aki természetesen vad antikommunista volt, képes volt szövetségre lépni Sztálinnal, pedig hát éppen rossz politikusnak nem volt mondható.
Így aztán felismerte a fontossági sorrendet, majd a győzelem után kifejtette véleményét a kommunista világról, de nem keverte a sorrendet, még véletlenül sem.
Nincs formális megállapodás a szocialistákkal, mert Tóbiás keménykedik?
Kit érdekel, ő sem volt véletlenül vegetált húsz évig a harmadik vonalban, nem kell vele törődni – de a pártja jelöltjét akkor is támogatni kell, ha a molinóra azt írja, hogy forró szívvel, hideg fejjel akar győzni a Horthy-restauráció és a szegényellenesség ellen vívott harcban.
Nincs helye a nyafogásnak, fanyalgásnak, sértődösködésnek - a célt kell szem előtt tartani.
Egyetlen liba sem lesz kövérebb attól, ha a többi csontsovány.
És kár a régi barátságokat felszámolni azért, mert a pártvezetők pozícióharca más-más táborba sodort bennünket, ideje valahogy beletörődni, hogy nem kell nekünk mindenben egyetérteni, ezt hagyjuk meg az ellenfélnek.
A baloldal már MSZMP korában is arról volt híres, hogy békésen vitatkozva, de megfértek benne mindenféle szellemi irányzatok, és bár ma már jobb, ha demokratákról beszélünk, mégis jó lenne, ha az elv maradna: külön pártokban, de egységesen harcolnánk a diktatúra ellen.
Aztán, majd ha győzünk, el lehet mondani azt is, hogy mit kínálunk mást a társadalomnak, mint a többiek.
De addig együtt kell haladni, még ha ezt egyes pártvezérek nem is szeretnék felismerni, ha meg akarnak alkudni a hatalommal, ha csak a saját pozíciójuk a fontos.
Volt már itt példa arra, hogy a pártok tagjai felülbírálták a pártvezérek torzsalkodását, ha kell meg kell ismételni ezt, akár helyi szinten is.
Ezen kell dolgozni Újpesten és Veszprémben is, és a jövőben mindenhol az országban…
Olyan nehéz ezt megérteni?

:O)))