Mesterházy Attila pártelnök idén jelentette be, hogy választókerületi felelősöket neveznek ki, akiknek többsége az MSZP egyéni képviselőjelöltje lesz a következő, 2014-es választáson.

Ehhez azonban teljesíteniük kell a párt által meghatározott feladatokat, például a választási felkészülés koordinálását és a helyi politikai akciók szervezését.

Most került sor a posztok jelentős részének betöltésére.

Jó hír, hogy sok új arc van a jelöltek között, sok régi név kimaradt, sok megmaradt, nem biztos, hogy mindig azok, akiknek maradni kellett volna.

Jómagam például egy Baja Ferenc - Lendvai Ildikó párosból mindenképpen a volt pártelnök-asszonyra szavaznék, aki éveken át, mint frakcióvezető a hátán cipelte az összes baromságot, mit politikustársai voltak kedvesek összehordani.

Persze a meccs még korántsem lefutott, sok minden függ még a tervezett, de nyögvenyelősen alakuló választási összefogástól, no meg a listától, melyre a most kimaradtak közül még felkerülhetnek néhányan.

Nagyon tartok attól, hogy közöttük olyanok is lesznek, akiknek neve a Szocialista Párton belül, de az országos politikában is megkopott, fényét vesztette, horribile dictu, akinek neve ellenszenvet kelthet a választóban.

A politikus olyan, mint a bor, - ha jó, akkor az idő múlásával egyre jobb lesz, ha gyenge a minősége, nemigen bírja ki az idő próbáját – a választó megnézegeti, megszagolgatja, belekortyol, majd kiköpi - származzon akár a legnevesebb pincészetből is.

Viszont az se igaz, hogy a jó bornak nem kell cégér, mert bizony, nagyon is kell.

A fiam szoktam azzal piszkálni, hogy nem is bort isznak, hanem címkét, merthogy a címke az elsődleges szempont, az a perdöntő, hogy kinek a borát isszák, Gere vagy Tiffán pincészete, amelyik éppen menő.

Lássuk be – a vevők többsége ilyen.

Így hát elsősorban a pincészetnek – jelen esetben a pártnak – kell jó hírnevet szerezni, mert ha ez nincs meg, a legkiválóbb, legjellemesebb jelölt is bukásra van ítélve.

Persze nem egyszerű dolog a jelöltek listáját összeállítani egy demokratikusan működő pártban, merthogy egy ilyen párt a politikát érdek-alkuk sorozatának fogja fel, de belső életében is folyamatos a politikai csoportok és irányzatok alkuja.

Orbánnak egyszerű - csókra nyújtja a kezét és letolja a gatyáját – akinek a nyelve selymes az jelölt, akié érdes, vagy nem cuppant előkelően, mint a vécépumpa, vagy mint a Vezér szokott amerikai nagykövet-asszony fennforgása esetén, az megy a levesbe.

Általában ezek az alkuk a hétköznapi életben meg sem jelennek a nyilvánosság előtt, de a személyi kérdések felszínre hozzák őket – mint ahogy most is.

A közvéleményt nem az foglalkoztatja, hogy szóba kerülhet jelöltként például a dumaharaszti polgármester Szalay László, aki fiatal, felkészült és rendelkezik mindenféle értékes tapasztalatokkal, hanem az, hogy miért maradt ki a jelöltek közül Lendvai Ildikó vagy éppen Szanyi Tibor.

Ezekre a kérdésekre számítani lehetett előre, és ezeket azonnali válasz nélkül hagyni súlyos melléfogás.

A választók körében értetlenséget szül és ronthatja a párt céljaival való azonosulást, ha igazságtalanságot érzékelnek, márpedig a legutóbbi választáson az egyetlen budapesti egyéni győzelmet arató Szanyit háttérbe szorítani az igazságtalanság minősített esete.

Ha viszont listán kívánnak neki biztos befutó helyet adni, akkor ezt azonnal nyilvánosságra kell hozni, mert a jelenlegi helyzetben azonnal elindul a találgatás.

Márpedig, ha ebben a témában találgatás indul, akkor az igen kártékony lehet, mert megkérdőjelezheti a szocialista pártvezetés egységét, és ki a fene akarna egy olyan pártra szavazni, melyben még a vezetők sem képesek egymással zöldágra vergődni.

Lendvai Ildikó pedig a szocialisták nagy szépkorújává érett az idők folyamán (szépen írtam, Ildikó?), akinek a kisujjában több van, mint a feltörekvő ifjúság fejében, úgy stratégiailag mint taktikailag.

Elfogadom, nem neki kell az MSZP rúdtáncosának lennie, de lemondani felhalmozott tudásáról, az évek során kifinomult politikai érzékéről hihetetlen pazarlás lenne, nem szólva felülmúlhatatlan kommunikációs képességeiről, melyeket messze nem használt ki soha ez a párt.

Szanyi pedig egy unikum, nincs párja a párton belül.

Ő az, aki képes magávalragadóan beszélni, lelkesíteni, logikusan érvelni és ő az, aki ma a klasszikus baloldaliságot képviseli a pártban, márpedig erre is lenne vevő, nem is kevés.

Mégis úgy retteg a szocialista politikusok egy része felvállalni ezt az irányzatot, mintha leprásokat kellene kommandíroznia, pedig hát egyszerű kérdésfeltevés ez: hányan vannak a rendszerváltás és ezen belül az Orbándúlás vesztesei a kisemberek, a munkások, parasztok, bérből-fizetésből élő alkalmazottak közül, és vajon többen vannak-e, mint a nyertesek?

A válaszhoz nem kell közvélemény-kutatást végezni, viszont el kellene jutni a felismerésre, hogy őket kell megszólítani, mert ha mi nem szólítjuk meg őket, akkor majd megszólítja helyettünk a szélsőjobb.

Szanyi mélyen elkötelezett a kisember mellett, szót is ért velük.

Néptribun típus, nem bajmolódik túl sokat a cizellált és szofisztikált fogalmazással, ha valaki nem tetszik neki, arról – kicsit sarkítva – nagyon érzékletesen el tudja mondani, hogy le kell rúgni a fejét, mint a gombát - és ez az a nyelv, melyet megért a panelproli, a paraszt meg a szinte megoldhatatlan napi problémáival küzdő kisegzisztencia.

Szóval Szanyi úgy kell a szocialista pártba, mint libának a kukorica – még ha beszámítjuk alkalmankénti őszinteségi rohamait is…

Nem kellene feleslegesen parazsat gyűjteni a fejünkre, van a baloldalnak ma baja elég.

Belső egységet és békességet kell mutatni, mert ellenfeleink és ellenségeink a legkisebb repedésbe is azonnal belefeszítik a politikai pajszert és lerombolják a keservesen felépített eredményeket.

Legalábbis én így gondolom.

:O)))