Ötéves az Alaptörvény.
Éppen megfelelő alkalom ez arra, hogy  megnézzük közelebbről, hová is jutott az ország.
A szemrevételezés csak hasznos lehet, de egyre azért figyeljünk: szagolgatni nem biztos, hogy előnyös.
Nem tudományos igényű elemzésre készülök, inkább csak a benyomásaim szeretném megosztani mazochista hajlamú olvasóimmal, hogy azért szó nélkül ne menjünk el az ország romjai mellett...
A tervem az, hogy naponta egy-egy kiválasztott területről írok, szándékaim szerint a lehető legkevesebb érzelemmel.
Nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog, de hát a műfaj és az olvasó is elviseli tán, ha néha kicsit megtévedek.

A területek, melyekről írni szeretnék az alábbiak:
- Magyarország általános állapota
- az oktatás-nevelés helyzete, gyermekek és fiatalok Magyarországon
- az egészségügyről 
- az aktív korúakról
- a nyugdíjasokról
- politikáról, pártokról, civilekről
- kultúráról, médiáról, sportról
- gazdagokról - szegényekről
- egyházakról, hitről, 
- a magyar külpolitikáról
- a jövőről.

Azt azért nem állítanám, hogy mindent a pocista nyakába lehetne varrni, hiszen egy ilyen jelenséget nem termel ki a történelem asszisztencia nélkül.
A múlt század első harmadában a hitleráj hartalomra jutásához kellett a baloldal - a szociáldemokraták és a kommunisták - végzetes megosztottsága, és az államhatalmi szervek tehetetlen megalkuvása is.
Ezek a tényezők itt is léteznek, mondhatnám virulnak, és a helyzet egyre csak durvul.
Ma nyerte az osztrák választás első fordulóját a szélsőjobboldal jelöltje, miközben ellenfelei egymás politikai ellehetetlenítésével voltak elfoglalva.
Addig, ameddig a politika szereplői fel nem ismerik, hogy vetélkedőre egymással csak akkor kerülhet sor, ha az önkényuralom szépen fejlődő kisrókáját agyonverjük hólapáttal, az összes bolhájával és kullancsával egyetemben.
Hogy aztán a demokrácia libaúsztatójának örökké egymással torzsalkodó libái nyugodtan tudják élni amúgy sem könnyű életüket.

Na, de essünk neki az első témának: milyen is ma az ország általános állapota?
Hát ez sok mindentől függ, például attól, hogy mi a viszonyítási alap.
Az utolsó békeév - 1989?
Az egymást követő miniszterelnökök által fémjelzett periódusok?
Az Alaptörvény bevezetése utáni időszak?
Egyszerre van könnyű és nehéz helyzetünk, hiszen a magyar társadalom olyan, mintha óriás műlesikláson venne részt.
A terep nem könnyű, vannak lankásabb részek és a szakadékba szinte belezuhanó pályaszakaszok is, ahol még annak is nagyon kell vigyáznia, aki fölényes magabiztossággal párosult tudással száguld végig a pályán,.
Talán Orbántól eltekintve a rendszerváltás egyetlen miniszterelnökének jó szándékában sem lehet kételkedni, mindahányan jót akartak Magyarországnak, csak hát a jó szándék kevés volt.
Antall József, mikortól csak alámerült a Munka Érdemrend arany fokozatával búvárruháján kibekkelni "ezeket", akik kinevezték pozíciójába, azóta csak miniszterelnökösdit játszott a barátaival.
Ő talán csak a pizsamájában adott riport idején jött rá arra, hogy egy országot irányítani nem játék.
Boros Pétert is a vezérigazgatói székig üldözte a rendszer, ő meg FBI  igazgatónak képzelte magát, emellett el volt foglalva azzal, hogy kissé leamortizálódott pártja helytálljon a választásokon.
Nem állt helyt.

Aztán jött Horn Gyula és vele együtt Bokros is, akik elkezdték a valódi munkát a sok hőbörgés és ügyetlenkedés után.
Természetesen a népszerűségük nem szökött az egekbe, hiszen a gazdaságot helyre kellett pakolni, ez pedig megszorításokkal járt.
A nép pedig nem volt képes elviselni, hogy nem csak kapni lehet, meg azt sem tanulta meg, bárhányszor is mondta el Kádár, hogy csak azt lehet elosztani, amit megtermeltünk.
Hát megválasztotta a nagymamák kedvencét, a mára már kissé megpunnyadt Orbánt.
Aki lopós, az lopós, így aztán - bár még némi mértéktartással - megkezdődött a fosztogatás, mely a mai napig egyre intenzívebben tart.
Mellesleg a várt csoda is elmaradt, így a nép elküldte pihenni, és jött utána Medgyessy, aki elvileg pénzügyi szakember lett volna, ennek ellenére a választások során tett ígéreteit szóról-szóra betartotta.
Őt ügynökmúltja, a Fidesz által lerakott időzített bombákkal együtt ellehetetlenítette.
És jött Gyurcsány, aki a sorban az egyetlen politikusnak nevezhető figura, sajnos türelem nélkül, és szerény szervezői képességek birtokában, melynek hatását csak felerősítette sajátos káderpolitikája.
Így aztán ott maradt egy politikai hangyaboly tetején, ahol együtt tettek keresztbe neki a demokrácia jegyében posztjukon hagyott ellenfelei és politikai barátai, hogy csak Puchot és Szili Katit említsem, de persze a névsor hosszú és elszomorító.

Miután megnyerte a választást, elvesztette a kommunikációs ütközetet, ami ahhoz vezetett, hogy Bajnai Gordonnak kellett befejeznie azt a munkát, melyet Gyurcsány elkezdett.
A népnek a mai napig nincs fogalma arról, hogy milyen teljesítmény volt talpon tartani az országot a pénzügyi világválság idején, Bajnai pedig profi módon lemenedzselte a folyamatot, melyet Gyurcsány alapozott meg.
A végén még ott is hagyott a kasszában egy tekintélyes summát - azt mondom, jobban jártunk volna, ha a demokratikus oldal médiáját alapozza meg helyette.
Viszont megtanulhatta ő is, hogy a hála nem politikai kategória, csak kicsit drágának tűnik a tandíj.
A választó, mely lehet, hogy kopoltyúval lélegzik, hiszen a memóriája is olyan, mint az aranyhalnak, odaajándékozta az országot az Orbán családnak, melyhez képest a Corleone-család kisdobos-csapat.
És akkor jött a preambulum, meg az Alaptörvény, meg a sarkalatos törvények, csupa-csupa jogi nonszensz, beleértve az idő kerekének megakasztását is, merthogy a II. Világháború után illegitimmé nyilvánítottak mindent, beleértve a saját múltjukat is, de ez nem zavarta őket.

Szoktak néha érdeklődni, hogy ki szövegezte meg a jogi nonplusultrát, de szerintem ez lényegtelen, ezek Orbán elméjének sziporkái, ami egyébként egészségügyi probléma lenne, ha merné valaki végre kimondani, hogy a király meztelen.
Ezt egyébként a szakemberek is látják, de idáig csak Popper Péter vette a bátorságot leírni is ezt, mert a bátor magyar emberek társadalma leánykori nevén a beszari megalkuvók gyülekezete.
Azóta a nép úgy viselkedik, mintha a Stockholm - szindróma áldozata volna, még egyszer kormányra juttatta a pocakos diktátorocskát, most meg várja a 13. sőt 14. havi nyugdíjat.
Közben utálja a migránsokat, akik olyanok, mint a mesében a hétfejű sárkány, - senki sem látta, de mindenki retteg tőle.
Ballagunk szépen kifelé az unióból, szerintem akkorra kell eljutni a küszöbig, mire megszűnnek a támogatások.
Ezidáig a pénzszóráshoz kellett érteni, akkortól a termeléshez is kellene, de  majd helyette háborút indítunk Románia ellen, ahogy elnézegetem a folyamatokat.

Szóval, minden viszonyítási alap kérdése, de mi minden viszonyítási alaphoz képest rosszul jövünk ki az összevetésből, de hát ki vet itt össze adatokat komolyan?
Magyarország jobban teljesít, oszt jónapot, nem is baj az, ha nem mi nyerjük a legtöbbet, hanem az Unió, azzal, hogy kihajigál bennünket.
Négymillióan élnek itt szegénységben, a társadalom atomizálódott, szinte megszűnt a társadalmi szolidaritás, a nép egyre erőszakosabb, egyre kiszolgáltatottabb, egyre apatikusabb.
Beletörődőn ballag a szakadék felé, miközben a háttérből győzelmi indulók harsogása vegyül a rendszer repedezésének zajával.
Kádár idején jó volt Európában magyarnak lenni, most ezt azért nem merném kijelenteni.

Persze jönnek a választások, jövőre úgy szórják majd az aprópénzt a nép közé, mint Mari néni a kukoricát a libáknak, és senki nem mer szót emelni a felelőtlen pazarlások ellen, mert félti ócska kis politikai pozícióját.
A népet manipulálják, a népszerű internetes ellenzéki portált Matolcsi eteti, a viszonylag népszerűnek mondható , de komoly kérdésekben mindig a Fidesz érdekei szerint voksoló ellenzéki párt ajánlószelvényei az utolsó percben érkeztek attól, akinek éppen sok volt.
A politika itt már nem tényező.

Szóval, dicsekvésre semmi ok nincs, de talán majd az oktatás és nevelés területén...
Holnap nézzük majd meg azt...

:O)))