Alakul szépen a Fidesz terve.
Azt mindenképpen el kell ismerni, hogy előrelátásban és szervezettségben kilométerekkel megelőzik az ellenzéket, nézzük annak bármelyik résztvevőjét is.
Azt hiszem, hogy miután a jobboldali szavazótábort rendbetették, kettészedték relatíve kultúrjobbosokra és nyilasokra, a következő lépésük a választások rendbetétele volt.
Ehhez először leamortizálták Gyurcsányt, aki egyébként klasszikus politikus, nem maffiózó, a tetejébe naiv a végtelenségig.
Akikkel politikai stratégia és taktika tekintetében körülvette magát, azok nem álltak feladatuk magaslatán, és miután rettenetesen súlyos érdekeket sértett és ennek tervét nem is tartotta titokban, a saját táboron belül is rengeteg ellenségre tett szert.
Ezek az emberek hamar megtalálták az utat a Fideszhez – nem volt nehéz, hiszen a gazdasági érdekek nemegyszer összeértek vagy átfedték egymást, de voltak olyanok is, akik egyszerűen zsigerből gyűlölték Gyurcsányt – ritkán szereti az ostoba az okost.
Mindenesetre, miután elmondta az utóbbi húsz év egyetlen tisztességes politikai beszédét és cselekvési tervét, néhány hónap hezitálás után – jól időzítve az önkormányzati választásokra nekiestek jobbról-balról, nevetséges érvekkel és még nevetségesebb erkölcsi piedesztálra mászva, merthogy bevallotta, hogy hazudtak éjjel-nappal.
Ami természetesen igaz, hiszen a politikus mind hazudik, ígéreteket árul, rózsaszín jövőt.
Az senkit nem érdekelt, hogy elhangzott az is, hogy abban hazudtak, hogy azt mondták az embereknek, hogy folytatni lehet az osztogatás egymásra-licitálós politikáját, értve ezt az egész politikai osztályra, és hogy ennek véget kell vetni.
Ebből lett aztán a haddelhadd, meg a kurvaországból, de az attrakció szervezői biztosra mentek. 
Építettek a társadalom kiszámíthatóan álszent viselkedésére, a tömeg korlátoltságára, és tudták, hogy ezen a kurvaországon azok fognak legjobban felháborodni, akiknél a hétköznapi társalgásban úgy repülnek a lóf*szok, meg a durvaanyák, mint vadludak költözés idején: csapatostul, nagy tömegben.
A papagájkommandó tette a dolgát, elkezdte sulykolni, hogy Gyurcsány hazudik, ebbe beszálltak – ostobaságból? pénzért? - baloldali véleményformálók is - ők okozták egyébként a nagyobb kárt.
Innen már csak egy lépés volt, hogy ütemesen kihátráljon pártjának elitje is Gyurcsány mögül, akire mellesleg óriási nyomás nehezedett, mert a politikai problémákon túl majdhogy a fegyveres puccsig feszítette a húrt Orbán, akit ettől - szerintem -  csak az tartott vissza, hogy nem volt biztos abban, hogy adott esetben a Nyugat nem avatkozik be.
A baloldal meg pironkodott és tördelte a kezét, hát tényleg, hát hazudtunk, hát be is vallottuk… - amiben csak az a vicc, hogy ebben az egész szituációban egyedül Gyurcsány nem hazudott, rajta kívül szinte mindenki, aki a politikában pályán volt.
Akit nyomás alatt tartanak, az persze hibázik, hibázott Gyurcsány is, aki ugyan a válságra felkészítette az országot, de úgy mondatták le pártelnöki tisztéről, hogy a megzavarodott csordára kellett hagynia a pásztor megválasztását, holott már akkor is nyilvánvaló volt, hogy az egyetlen ésszerű jelölt Bajnai. 
Ehelyett a nagyeszű belső ellenzék elkezdett ötletelni, eljátszva ezzel a párt maradék tekintélyét is.
Pedig jobban jártak volna, ha Gyurcsányt pártelnöki pozícióban hagyják, a választási vereség nem lett volna ennyire súlyos, neki ugyanis a párt szavazótábora hitt, a nép meg érezte, hogy üldözik, de mikor a pártja kiállt mögüle, már nem volt ki után menni - olyan is lett az eredmény.
Bajnai egyébként remekül gondozta a gyurcsányi örökséget, kiválóan oldva meg feladatát, mellesleg őt már a Fidesz sem támadta annyira vehemensen, mert ha már válság, kapják a sürejét a szocik, majd belebuknak.
De nem buktak bele, ellenkezőleg, a kormányt úgy adták át, hogy valamennyi nyugati elemző a válság potenciális nyerteseként tartotta számon Magyarországot.
Közben a koalíciós partner sikeresen nullára játszotta magát - még szerencse, hogy azért Horn Gábornak ma sem kell az asztal lábát rágnia éhségében.
De még hóttukban is úgy viselkedtek, mint a kútba dobott anyós, aki azért járt így, mert a vejét rendszeresen tetűnek nevezte, és aki a víz alól kinyújtva kezét összepattintotta körmeit, mutatván, hogy veje egy tetű.
Így aztán keletkezett egy üresen hagyott politikai tér, Orbán csapata meg elhatározta, hogy betölti.
Kerestek egy ambiciózus, ám sikertelen politikust és megállapodtak vele, hogy ő lesz a Nagy Liberális Zöldség, aztán majd ellenzékieskedhet, persze csak mértékkel és határig.
És ez így is történt, máig rejtélyes forrásokból remek lézershow-val létrejött az új szervezet, melyhez azonnal lelkesen csatlakoztak a gazdátlan, kóbor liberálisok, és várták a csodát.
Nem jött el, - hálistennek a kiválasztott főzöld az átigazolás során sem lett tehetségesebb, úgyhogy most éppen elkezdi pártjával együtt az agonizálást, már csak az utolsó utasításokat hajtják végre az ellenzék szétzilálására.
Orbán – mint minden diktátor – szereti használni a tömeget, de ezzel együtt retteg is tőle, és tudja, hogy vannak évfordulók, melyek bizonyos veszélyeket hordoznak magukban.
Ezért gondoskodni kellett arról, hogy ezeken a napokon is konszolidált keretek között tartsák a népet – különösen a minden bohóságra vevő ifjúságot.
Ordítozzanak kicsit, engedjék ki a gőzt, mellesleg utálják a pártokat, mondják azt, hogy mind egyforma, állítsanak majd minden sarokra képviselőjelöltet, a többi meg Kubatov dolga.
Erre is létrejött egy szervezet, pontosabban rátelepedtek egy valóban civil kezdeményezésre, melyet vezetőjén keresztül ma már gond nélkül lehet  irányítgatni, szép hangzatos jelszavakkal.
Teszi is a dolgát, lehet pénzért, lehet, hogy valamiféle (kendermagos) tyúk-üggyel kézben tartva  szorgalmasan.
Így aztán most éppen az ellenzéki összefogás szétverése a cél, ezt belülről lehet a legszebben kivitelezni, sajnos, a demokraták meg megint belesétáltak a csapdába.
Ami azt illeti, Gyurcsánynak igaza volt – a Milla vezetésével összeállni nem egy életbiztosítás, aki ma így viselkedik, attól a választások előtt két héttel bármi kitelik.
Közben folyik az amúgy is gyenge kádári középosztály végső elnyomorítása, a társadalom százfelé szakítása, a társadalmi ellentétek élezése, a bűnbakképzés és a gazdasági kulcspozíciók elfoglalása.
Ha valaki azt képzeli, hogy ez egy fantazmagória, akkor annak ajánlom figyelmébe az iraki háborút, ahol a casus belli Irak nemlétező tömegpusztító fegyvere volt, vagy Kadhafi megdöntését, melyet külföldről pénzeltek és külföldi katonai erők segítségével hajtottak végre.
Azt mondják, aki szereti a hurkát meg a politikát, ne nézze, hogy hogyan csinálják.
Igazuk van.
Ez az én kis összeesküvés-elméletem, terjedelmi korlátok miatt nem túl cizellált, de nem lennék egy cseppet sem meglepve, ha kiderülne, hogy nagyrészt igazam van.
Vagy nincs?

:O)))