A gáton a cigány együtt lapátol a nyilassal, mert a rettenetes veszély elmosta az ellentéteket, melyek jó részét amúgy sem a személyekben rejlő okok, hanem az ország kritikán aluli állapota okozza.

A víz nagy úr, az épeszű ember pedig ösztönösen tud súlyozni, első a létfenntartás ösztöne, minden más csak ez után következik.

Így aztán alig van példa arra, hogy valaki kilógna a sorból, teszi mindenki a dolgát.

Egy ember kivételével, aki mint pályatévesztett exhibicionista áll a gát tetején és magát mutogatja – neki ehhez nem kell széthúzni a harci kacagányát, és a sliccét sem kell lehúzni, ő ottan maga képezi a botrányt.

A Nemzet persze ájult csodálattal lesi a Nemzet Vezetőjét, az állampolgárok meg szánakozva figyelik ócska mesterkedéseit, mellyel önmagát kívánja az országmentő szerepébe pozícionálni, miközben azért lopni és gusztustalankodni nem felejt el.

Már várom a híradást, mely szerint a Vezér csónakon ment egy családot, kisgyerekkel és kiskutyával.

Talán ez a legjellemzőbb rá.

A Duna még békésen folydogált, mikor már azon törte a fejét, hogy hogyan lehet a lakossági felajánlásokra rátenyerelni és hogyan lehet az árvízet politikai haszonszerzésre kihasználni.

Ahogy behajtotta a civil és egyházi karitatív szervezeteket a saját aklába, az egyszerűen sunyi zsarolás volt, Iványi Gábor szervezetének példájából láthatták az érintettek, hogy hova vezet a nagy önállóskodás meg elhivatottság.

Ami meg a gáton történő ugrabugrálást illeti, az vicc.

Ott bohóckodik, azzal van elfoglalva, hogy feltartsa a felelősségteljes és nehéz munkát végző fáradt embereket, ahelyett, hogy tenné a dolgát.

Ha meglátogat egy-egy kritikus szakaszt és szól három elismerő szót az embereknek, szavam sem lenne, bizonyára jól esne mindenkinek, hogy tudomásul veszik önfeláldozó munkáját.

De itt nem ez történik, hanem a gát bohóca elkezdi elhinni magáról, hogy ő a szakember, ő hivatott értékelni az adatokat, ő tudja, hogy hova kell az erőket és eszközöket csoportosítani, ő a hivatott arra, hogy egy kimondottan szakmai feladatot irányítson, merthogy neki a fejében van a víz.

Szánalmas.

Még szerencse, hogy vannak ott azért olyanok is, akik értenek a vízügyi munkákhoz.

Ez is maga a csoda, mert a sok orbánviktor a rendszerváltás idején határtalan buzgalommal verte szét a világhírű magyar vízügyi apparátust, ahelyett, hogy a kezüket csókolgatta volna azokért az eredményekért, melyeket sok évtizedes munkával elértek.

Ha a Bős-Nagymaros komplexum anno elkészül, akkor ma a vízparti településeket megfelelő védelmi rendszer védi, ehelyett az erre felhasználható pénzeket kifizettük kártérítésként, kárenyhítésként, meg következményi károkra.

A Duna még mindig árad, isten a tudója, meddig tart a veszély.

De az már biztos, hogy lesznek emberek, akiknek komoly károkkal kell szembenézniük.

Az ő megsegítésük igen fontos.

De csak olyanoknak érdemes odaadni a pénzt és az egyéb adományokat, akik eddig még nem lopták el a közösség pénzét.

A Vezér meg fokozhatná a tempót, holnaptól esetleg a vízen járva tarthatná ellenőrző kőrútjait.

Hogy mi van, ha esetleg nem sikerül?

Hát akkor legfeljebb egyszerre két kárt sikerülne elhárítani az országnak…

Az emléktáblát majd a Vigadó téri vízmércéhez tennénk ki.

:O)))