POFÁNVERECKE
Petro Porosenkó elnökkel fog tárgyalni Magyarország világuralmi terveiről és az aktuális feladatokról.
Kénytelen utazni, hiszen - ahogy azt Virág elvtárs nagyon helyesen megfogalmazta - a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.
Márpedig Vezérünk sikert sikerre halmozó diplomáciája nem maradhat ki az ukrán válság rendezéséből, különösen akkor nem, amikor a történelem láthatólag ismétli önmagát, és mindenki a második világháború kitörését megelőző helyzettel keres párhuzamokat.
Vitéz nagybányai - vitéz kőbányai... - belegondolni is gyönyörűség...
Persze mindenki a számára kedves szereplő pozíciójába akarja magát behelyezni, több-kevesebb sikerrel.
Általában Putyint szeretik beletolni Hitler szerepébe, ami azért érdekes, mert a ravasz Oroszország - csakúgy, mint a második világháborúban - a katonai támadás áldozatának a szerepében kíván tetszelegni, jóllehet az orosz medve ok nélkül és fogát csattogtatva rohan rá a világra, véres mancsaival ütve szét a hamvas szüzekként viselkedő balti államok és a mindenféle nemzetközi normát kínos következetességgel betartó Ukrajna között.
Hogy ezenközben a medve kifutójának kijáratát el akarja torlaszolni, ketrecének méretét pedig egyre kisebbre és kisebbre próbálja szabni a világszabadság kakastollas őre, ez csak mellékkörülmény, lényegtelen is.
Hiába, no - régen volt már Málta, ahol az ostoba jószágot megnyugtatták, hogy a nyugati katonai szövetség nem veszi fel tagjai sorába sem a baltiakat, sem Ukrajnát, most folynak a kísérletek, hogy hátha feledékeny a szőrös dög.
Amerika kicsit olyan, mint a Mi Lángeszű Vezérünk, állandóan győzni akar, pedig eddig ebben a műfajban nemigen alkotott még maradandót.
A múlt század derekán elverték Vietnamban, Laoszban és Kambodzsában, most verték pofán Afganisztánban, kicsit előbb vallott kudarcot Irakban, Irán mintha liba volna, magasról pottyant a fejére.
A Közel-Keleten sikeresen világra segítette az Iszlám Államot, újabb problémákat okozva önmagának és Izraelnek, és már Szíriában is diadalmaskodott volna a páratlanul igazságos demokrácia, ha a vérnősző oroszoknak nem lenne fontos az ott bérelt haditengerészeti támaszpont.
Líbia a legszebb példája, hogy hová vezet, ha elkezdenek a tűzzel játszani, könnyen kiderülhet, hogy ottani barátaink ellenségeink is egyben, oszt lehet bepisilni.
A helyzet azért is nehéz, mert Obama második ciklusa végén tart és ott egy elnököt csak nyolc évre lehet megválasztani, nem egy handótünde az, hogy kilenc éve legyen...
Ha valaki dicsőséges elnökként akar bevonulni a világtörténelembe, akkor már alig van idő nagyot álmodni.
Talán lehetne Obamának is javasolni, hogy építsen egy-két stadiont...
Ha már analógiát kell találni, akkor a jelenlegi helyzet leginkább a Molotov-Ribbentrop paktum előkészítéséhez hasonlítható, - ott is az I. Világháború - a breszt-litovszki béke előtti orosz területek kerültek vissza Oroszországhoz - itt is az oroszlakta területek sorsáról folyik a vita, kivéve a Krímet, mely nem képezi vita tárgyát.
A Krím orosz volt és orosz is marad, mostmár úgy tűnik, az idők végezetéig.
A többi terület maradhat Ukrajnáé, ha hajlandó az oroszok lakta területek számára valamiféle autonómiát biztosítani, amire azért van esély, mert minden handabandázás dacára a szakértés most nem a Majdan flaszterján történik, ahol az ukrán neonácik ülték körül a tábortüzeket, a Krím orosz flotta-támaszpontjainak felszámolásával fenyegetőzve.
Hogy hogyan szabhatták el ezt ennyire az amerikaiak - rejtély, de az tény, kőbe szaladt a kasza, és nincs a kezükben egyetlen nyerő lap sem, márpedig egyetlen tök alsóval nem lehet piros negyven-száz ultit játszani.
Ha az analógiát pontosítanánk, akkor ebben a szituációban Obama Hitlert, Putyin pedig Sztálint játszik - ha ezt Hitler tudta volna - egy fekete Führer - nyomban megütötte volna a guta, és okafogyottá vált volna a II. Világháború.
Na, de söprögessünk a saját portánk előtt.
Bevallom elhűlt bennem a vér, amikor az Origon elolvastam a címet, mely felteszi a kérdést: Verecke ismét magyar falu lesz?
Teszi ezt a Foreign Affairs cikkére hivatkozva, mely szép bizonyítéka a nagy ország - sok hülye igazságának.
Namármost ez szép vágyálom, de amikor legutóbb vágyálmodtunk, akkor annak igen nagy ára volt, halottak százezrei szegélyezték a dicsőségesen és rugalmasan elszakadó magyar csapatok útját, és akkor még szó sem esett a helyzet melléktermékeiről, a koncentrációs és a hadifogolytáborokban elpusztult honfitársaink százezreiről.
Úgyhogy már csak ez hiányzott ennek a szerencsétlen, nyomorba taszított országnak, melynek önfeledten idióta vezére bele akar kotorni a nagyok levesébe.
Szerintem Verecke ne legyen ismét magyar falu, akkor talán van esélyünk arra, hogy Budapest sem lesz ukrán vagy orosz város.
Vezérünknek is észnél kellene lenni, és csak mértékkel csapkodni a farkincájával.
Képes lesz rá?
Nem nagyon bízom benne...
:O)))
