Állítólag így hívják a világító nyulat, de az sem kizárt, hogy nemsokára úgy hívják majd, hogy igyi szudá!

Paks bővítése lesz a vezető témája Orbán moszkvai tárgyalásainak, melyekre január utolsó napján kerül majd sor.

Mit mondjak, nem irigylem Orbánt, hiszen nem valószínű, hogy ő vezetné a külföldi politikusok népszerűségi listáját Moszkvában, Putyin pedig – szégyen ide, szégyen oda – szabályosan röhög rajta.

Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a mi Vezérünk egyszerűen képtelen elhelyezni Magyarországot és saját magát a világtérképen, valahogy egy deka érzéke sincs a nagyhatalmakkal kapcsolatban a megfelelő viselkedéshez, ugyanolyan kekec kis pökhendi bunkó, mint a hazai pályán.

Itthon később nyeri majd el ezért méltó jutalmát, de a külpolitikai játéktéren a nagyhatalmak az első adandó alkalommal ki szokták osztani a megfelelő számú kokit, és leeshet néhány saller is azoknak, akik nem rendelkeznek megfelelő viselkedéskultúrával - hogy a tockosokról már szó se essék.

Jellemző az orosz-magyar viszony aktuális állapotára, hogy egy héttel Orbán utazása előtt még nem tisztázott, hogy fogadja-e a magyar miniszterelnököt Putyin.

Orbán hivatalos tárgyalópartnere Medvegyev.

Mindenesetre, ha a találkozó elmarad, az azt jelentené, hogy Orbán államköltségen kirándult egyet, megtekinteni a téli Moszkvát, mely kétségkívül érdekes program, de ez egyben a sikertelenség jele lenne, hiszen a végső döntések Putyin kezében vannak.

A kétoldalú kapcsolatokban Orbán éppolyan idiótán mozgott orosz viszonylatban is, mint akár az Unióban, akár a transzatlanti kapcsolatokban – ennek az embernek jelenleg nemigen akad egyetlen politikai jóakarója sem az egész világon.

Az oroszok fújnak rá a MOL miatt, mivelhogy anno tulajdonrészt szereztek a Magyarországon bejegyzett olajtársaságban egy olyan orosz olajcégen keresztül, mely állítólag igen közel állt a legfelsőbb orosz politikai körökhöz.

Orbán a lenyúlt magánnyugdíjpénztári pénzből kivásárolta az oroszokat, megakadályozva őket ezzel abban, hogy Magyarországra hozva európai földgáz és kőolajelosztó központjukat javítsák pozícióikat Európában.

Hogy ez Magyarországot milyen gazdasági előnyöktől fosztotta meg, azt most ne is taglaljuk, lényeg az, hogy ezt az oroszok nem túl barátságos lépésként értékelték.

Aztán itt volt a Déli Áramlat ügye is, melynek Orbán minden létező fórumon megpróbált keresztbe tenni, és csak akkor váltott, mikor már egyértelműen kiderült, hogy a Nabucco gázvezeték gyakorlatilag befuccsolt.

Ugyan most úgy tűnik, hogy a Déli Áramlat nyomvonala Magyarországon keresztül vezet, de ez még bármikor megváltozhat.

Vannak a kapcsolatot romboló, erős érzelmi töltésű ügyek is, ilyen például a Szabadság téri szovjet emlékmű ügye, ami orosz szempontból nézve teljesen logikusan fontos, katonái millióinak vére legitimálja magyarországi jelenlétét, a magyar kormány pedig időről-időre eltűri, hogy szélsőségesek provokációinak helyszíne és tárgya legyen.

Aztán itt a teljesen felesleges idiotizmus szép példája, a Moszkva tér átkeresztelése.

Széll Kálmánról az átlagmagyarok közül ma már senki meg nem mondja, hogy mivel is érdemelte ki a megbecsülést, mely Buda legjelentősebb közterének elnevezéséhez juttatta, eltekintve attól, hogy a II. világháború előtt a tér az ő nevét viselte.

Utána viszont Moszkva nevét, úgy hatvanegynehány éven keresztül, ez a név beleivódott generációk tudatába, semmiféle politikai felhangja nem volt, mégis megérte valakiknek, hogy russzofóbiájuknak itt is – hogy stílszerű legyek - teret engedjenek.

Moszkva ezt természetesen barátságtalan lépésnek tekintette, de a magyar jobboldali politikus persze bunkó a javából, így ez a lépés a tovariscsi konyec plakát méltó társa lett az orosz-magyar kapcsolatokban.

A legérdekesebb kérdés Paks bővítésének sorsa.

Ugyan a környezetvédők szerint erre a bővítésre nincs szükség, mert a konnektorban mindig van áram ha kell, meg aztán most az ipar sem töri magát az energiáért, de az állampolgárok értelmesebbje azért nem bánja, ha a liba nem potyog le az égről, ha átrepül egy erőmű felett.

Nem tartja bajnak, ha nincs savas eső, ha nincs durva környezetszennyezés, ha az áramszükségletünk tizenöt év múlva is biztosított lesz.

Paks a világ egyik legbiztonságosabb atomerőműve, bővítése során természetes módon adja magát az orosz kivitelezés ésszerűsége.

Fűtőelemek beszerzése, a kiégett fűtőelemek tárolása kapcsán is az orosz félre vagyunk utalva, nyilvánvaló velük lenne legegyszerűbb kivitelezni ezt a beruházást.

Természetesen magyar cégek bevonásával, melyeket már most el kellene kezdeni felkészíteni a megfelelő minőségű munkára, mert atomerőművet gányolni az álmoskönyv szerint bajt jegyez.

De ehhez meg kellene állapodni az oroszokkal, a megállapodáshoz meg nem elég egy hétvégére kiszaladni Moszkvába, azon el kell dolgozgatni először gazdasági-pénzügyi szakembereknek, utána a műszaki szakembereknek, meg kell teremteni a forrásokat a majd négyezer milliárd értékű beruházáshoz.

Jelzem, a lenyúlt magánnyugdíjpénztári pénzekből a paksi beruházás jelentős részét, de lehet, hogy egészét finanszírozni tudtuk volna, csakhát – sajnos - annak a pénznek menet közben nyoma veszett.

Az oroszok adnának hitelt, csakhát valamiért nekik nem elég a Vezér gránitba vésett szava, ők  garanciákat szeretnének kapni az általuk nyújtott hitelek megtérülésére.

Nem lesz könnyű Orbán dolga, mivel politikailag a legostobább russzofób irányzat rabja, gazdaságilag meg tökhülye, mint ezt az elmúlt két évben ezt ékesen bizonyította.

Mindenesetre arra vagyunk ítélve, hogy drukkoljunk neki, mert egy jó megállapodás az ország érdeke.

Ha nem sikerül zöldágra vergődni, akkor 2014-ben baj lesz, mert akkor kell megkötnünk a következő évtizedre szóló gázszállítási szerződést.

Ha csomagban nyúlunk a témákhoz, jól járhatunk.

Ha ostobák vagyunk, fázni fogunk.

A Vezért ismerve nem vagyok túl optimista.

Veszek is egy hálózsákot, minusz húsz fokra hitelesítve...…

:O)))