Minden jogától, vagyonától, nyugalmától, örömétől.
Már a népet, az alattvalókat, ez a sikeres recept.
Merthogy, ha fordítva próbálkozol, akkor a dolog kétesélyessé válik, és én még olyan rablót nem láttam, aki örült volna annak, ha menet közben kiderül, hogy a ketrecharc-válogatottól akarta elkérni a pénztárcájukat.
Vezérünk egyébként is vonzódik a katonásdihoz – minél kisebb valaki, annál harciasabb, erről Napóleon is tudott volna mesélni - így pontosan tudja, hogy a bekerített ellenséget először részekre kell osztani, majd a részeket egyenként már könnyebb szépen, sorban megsemmisíteni, mint az egész alakulatot.
A Hősök terén az 1957. május elsejét idéző rendezvény remekül sikerült, a pódiumon álló szónok mögött a nemzeti zászlók erdeje mellett katonák is silbakoltak, mutatván: az erő velünk van.
A szónoklat unalmas, történelmi tekintetben hazug és csúsztatásokkal teli percei után viszont meghallgathattuk Orbán jövőnkre vonatkozó szavait, melyek egyetlen célt szolgáltak: hívei harci szellemének felkorbácsolását.
Meghallgathattuk, hogy az országban a sötét erők már megint szervezkednek, fenekednek, volt tovaris helyett Tavares, volt közénklövetés kilátásba helyezése – esetleg nem csak gumilövedékkel - volt minden szép és jó, gondolom a nemzeti egység jegyében, melynek egy ritka pillanatát éppen ünnepeltük, mindössze a szónok feledkezett meg róla.
Nincs kétség – nincs egység.
Mindenesetre arra jó volt ez a rendezvény, hogy megmutatta Orbán vízióját az ország jövőjéről.
Ennek alapján győzelme esetén folytatódik a harc, ellenség meg majdcsak akad.
Ha nem akad, hát majd kijelölünk, de a harcnak folytatódnia kell, mert ez a lét értelme, (lásd: A Halál ötven órája…) meg a győzelem, habár ez utóbbi nem is annyira fontos talán.
Az a lényeg, hogy ameddig a nép harcol, addig nincs ideje a Vezér tolvajlásaival foglalkozni, ellenben ájult tisztelettel kell hallgatni közkinccsé tett baromságait, és szemet illik hunyni viselt dolgai felett.
Itt, ameddig Orbán él, vagy ameddig nem akad egy tökös politikus, aki vádat merne emeltetni ellene, addig harc lesz, addig félelem lesz, addig a demokrácia ide látogatóba sem fog járni.
A beszéd önleleplező, ócska populista, militáns és gyűlöletre hangolt duma - azt bizonyítja, hogy ez már nem politikai harc, hanem az ellenfél teljes fizikai megsemmisítésére indított akció verbális bevezető szakasza, utoljára ilyet Hitler engedett meg magának.
És ünnepelték.
Ez volt a legmeghökkentőbb dolog, merthogy ez az ember hároméves uralma alatt azoktól, akik ott álltak vele szemben a téren, csak elvett.
Elvett pénzt, munkahelyeket, nyugdíjalapot, elvette gyermekeik jövőjét, elvette a nyugalmat, a demokráciát, a szabad véleményalkotás lehetőségét, a félelem nélküli élet lehetőségét, elvette a földet, elvette a múltjukat, elvette önbecsülésüket, és mit adott helyette?
Félkész stadionokat, lerohasztott fővárost, munkanélküliséget, négymillió nyomorgót, százezer éhező gyereket, embertelenséget - olyan társadalmat, melyben a közmunkással üldöztetik a hajléktalant.
Rasszizmus, antiszemitizmus, lassan már fundamentalista keresztény társadalom, melyben a klérus a pénz gyűjtésével van elfoglalva, a szegények és elesettek istápolása helyett.
De tapsolták, és ábrándos tekintettel ünnepelték.
A birkák jegyzéket küldtek a külügyminisztériumnak, melyben kifejezték felháborodásukat azért, mert egyesek a jobboldali szavazótábort hozzájuk hasonlították, holott ők legalább tiltakozva bégetnek, mikor a vágóhídra hajtják őket, míg Orbán hívei egyszerűen nem találnak összefüggést kedvencük tettei és a saját bánatos sorsuk között. 
A másik rendezvény a Műegyetem-rakparton volt, a szónokok a demokratikusnak mondott ellenzék vezetői voltak, közöttük rég nem látott kedves ismerősök is, mint Kuncze Gábor, Bokros Lajos – okos emberek, jó volt hallgatni őket.
A résztvevők a célban egyetértettek, a célhoz vezető útban viszont már nem annyira.
Ez okozott is némi feszültséget, merthogy tegnap Mesterházy és Bajnai aláírták a maguk kis mutyi-szerződését, és bejelentették, hogy ezzel részükről lezárták a kérdést, lehet mindenkinek az ő jelöltjeikre szavazni.
Nem volt jó ötlet ezt közhírré tenni, ugyanis a rendezvény résztvevői nem értettek egyet a megoldással, és amikor Mesterházy beszélni kezdett, akkor elkezdték hangosan és ütemesen követelni az összefogást a többi demokratikus erővel.
Nehéz a pártelnök élete.
Kuncze és Bokros beszéde remek volt, Gyurcsány is hozta a szokott formáját, ő megígérte, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel harcolni fog az ellenzéki egységért, ennek Mesterházy valószínűleg nagyon örült.
A nagygyűlés résztvevői meg láthatólag és hallhatólag a DK elnökével rokonszenveztek.
Amikor a rendezvényre tartottunk, az unokám egyszercsak felrikkantott: ott megy a Gyurcsány!
És valóban, a feleségével kézenfogva ballagtak a Duna felé, gyalog, mint az összes többi tüntető, sehol egy páncélozott BMW, sehol egy testőr – jó volt látni, hogy számtalan negatív tapasztalata dacára sem lehetett megfélemlíteni.
Az eszén és a karizmatikus személyiségén kívül valahol ebben is lehet a titka, - bizalmat ad és bizalmat kap.
Ami nagyon érdekes volt, hogy a résztvevők egy nagyobb csoportja a beszéde után hazaindult, csak a vak nem látja, hogy ő az, aki vonzza a figyelmet, akire kíváncsiak az emberek, akit szívesen hallgatnak.
No, majd meglátjuk, lesz e valami hatása a mai eseményeknek, mindenesetre Orbán felszólította híveit, hogy ideje elkezdeni szervezkedni, mozgásba hozni a választási gépezetet. 
Nem szégyen az ellenféltől tanulni, talán ezen az oldalon is el lehetne kezdeni a munkát.

:O)))