Ezelőtt úgy huszonnyolc évvel hangzott el a "mennie kell!" szófordulat, igaz egy sokkal fajsúlyosabb politikussal kapcsolatban.
Az érintett megöregedett, nehezen reagált a külvilág változásaira, és nem lelkesedett Gorbacsovért, akiért akkor pedig lelkesedni illett.
Gorbacsov ült a fán, csőrében a sajttal és a fa alatt ott dicsérték agyba-főbe páratlan énekhangját a nyugatiak, ennek nyomán aztán a hazai értelmiség, közöttük a reformkommunisták is, akik részben illúzióik valóra váltása, részben az utukban álló öregek eltávolításának reménye miatt szerették a foltos fejű pártfőtitkárt.
Ha belegondolok, lehet, hogy kicsit elkapkodták ezt a mennie kell dolgot, az Öreg még hetven százalékon üzemelő aggyal is tisztábban látta a helyzetet, mint szerény képességű utódai...
Orbánnal persze nem ez a helyzet, számára az idő valóban megérett a távozásra, talán ez az utolsó pillanat, mikor még felidézheti magában a hajdani kasszasiker film címét: "Fogd a pénzt és fuss!"
Pedig maga is előszeretettel alkalmazta a film kissé megváltoztatott címét, az ő mozijának címe az, hogy "Fogd a pénzt és kuss!" Hogy nagyokat rúg politikai ellenfeleibe, ez senkit nem zavar, láthatólag még az ülepen rúgottak jelentős részét sem, hiszen materialisták: a lé határozza meg náluk a tudatot, a hívek meg attól hívek, hogy hívők: hisznek minden kimondott szóban.
Ezt persze nem hánytorgathatjuk fel Orbánnak - ő megmondta, nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit csinál.
De ettől a hívő hisz, a materialista meg számolgatja a matériát, aztán elégedetten hátradől, ha megfelelő ellenértéknek tartja az általa végzett szolgálatokért.
A baj mindig belülről indul, amikor a csatlósok úgy érzik, hogy a Lánglelkű tevékenysége veszélyezteti a bevételeiket.
Na, ezt nemigen tudják tolerálni, ezen nem segít semmiféle hazafias szólam, semmiféle okos trükk, hiszen a vesekőnél csak egy nagyobb fájdalom van - mikor a farzsebből kihúzzák a pénztárcát.
És most ne a rezsibiztos-kaliberű emberekre gondoljunk, hanem azokra, akiket maga Orbán előszeretettel nevez oligarcháknak, ostorozva őket, miközben degeszre tömi a bankszámlájukat. Simicskát egyszerű önzés taszította a pálya szélére, de vannak itt jónéhányan, akiknek gazdasági-politikai érdekeit az örökös miniszterelnök politikája veszélyezteti.
Ők természetesen nem az évértékelő beszéd nagyívű hazugságaiból tájékozódnak, ők pontosan ismerik a mai magyar gazdaság teljesítőképességét, lehetőségeit, és a veszélyeket, melyek között első helyen áll az uniós támogatások esetleges korlátozása.
Vegyük csak például a mezőgazdaságot.
Egy Csányi, de egy egérszürke, mezei fideszes földbirtokos helyében igen elszomorodnék. Rákosi korában a földet körmös traktorral művelték, Orbán korában műkörmösökkel, ami ugyan szép szakma, de lényegesen kevesebbet hoz, mint a területalapú támogatás...
A római császárokat általában nem a plebsz, sokkal inkább a pretoriánus gárda hajította le a trónról, amikor elege lett a politikájából.
Vannak átfedések személyiségi területen is, már csak ezért is érdemes lenne tanulmányozni Nero történetét, aki szintén gyújtogatott, de mégsem ez lett a veszte, saját emberei lázadtak fel ellene, és a felbátorodott szenátus ítélte halálra.
Persze ez nem ment egyik napról a másikra, és zökkenőmentesnek sem mondható a hatalomváltás, de az utódok egyike sem a semmiből érkezett.
Ha visszagondolunk a ma román forradalomként emlegetett puccsra, ott sem a hőbörgő felkelők kezében kötött ki a hatalom, Hitler ellen sem az embertelenségtől megundorodott nép lázadt fel, hanem a tábornoki kar.
Ma még éppen csak morgolódnak a csatlósok, de ki tudja, mit tennének, ha szeretett vezérük ki akarná kormányozni az országot az Unióból - nem mindegyik hülye ugyanis...
Valamit jelez, hogy Kövér se repes a boldogságtól és azt mondja, hogy az ő gyerekeinek sokkal rosszabb világ jut, mint neki jutott a kommunisták alatt, és hogy ez nem politikai kérdés...
Hogy miért nem az ellenzék a változások motorja?
Hát azért, mert képtelenek az együttes cselekvésre, külön-külön meg gyengék, hogy felvegyék a harcot azzal a média-monopóliummal, melyet Orbán épített ki.
A salgótarjáni győzelem annak is köszönhető, hogy a nyertesek a politikát gyalog elvitték a választókhoz, merthogy ha a médiára hagyatkoznak, akkor ma fideszes polgármestere van a városnak.
Mint ahogy akkor is, ha az LMP-n, vagy a többi párton múlik, hiszen ha az MSZP-DK-Civilek összefogás nem lett volna elég, akkor a demokraták veszítenek.
A győzelem szép volt, de egy hirtelen jött zápor is megváltoztathatta volna az eredményeket. Érdemes ezen eltöprengeni azoknak a pártoknak, akik a maguk súlyával soha nem lesznek képesek eldönteni egy választást, de előfordulhat, hogy a támogatásuk eldöntheti az eredményt. Akkor részesei lehetnek a hatalomnak, kívülállóként meg nézői.
Orbánnak mennie kell, itt már csak a mikor és milyen módon a kérdés, és erre a válasz a "békésen, jobbra el a pénzével" és "a Várpalota ablakán át, mint a liba, a Vérmező felé" között bárhol elképzelhető.
Hogy mikor?
Mikor már a saját híveinek is elviselhetetlen lesz...
Ő mindenesetre háborúra készül, éppen most íratja össze a terepjárókat és mikrobuszokat, hadd egye a fene a jónépet, merthogy erre semmi szükség nincs, az biztos. A rendőrségi nyilvántartásokból a számítógép éppen öt perc alatt listázza ki az aktuális adatokat, - ezt akarja most ő papíron, tintaceruzával ellenőrizni.
Ha valaki azt mondja, hogy ez az ember épeszű, akkor az is nézesse meg magát egy jó pszichiáterrel...
Abszurdisztánban valami elindult, a felszín alatt érdekes mozgások érzékelhetők.
Bizonyára ő is érzi ezt, és semmi jóra nem számíthatunk - a diktatúra ha veszélyt érez, csak gátlástalanabbá válik.
Hát, várjuk ki a végét, de azért ne karba tett kézzel...
  :O)))