OKOSOK A PURGATÓRIUMBAN
Némelyiknek az arcán is - ők azok, akiknek még van bőr a képükön.
Nincsenek túl sokan, mindenki ismer mindenkit, meghatározott rend szerint oda-odabiccentenek egyet-egyet, elismerő pillantással kísérve egymásnak.
Időnként egyikük feláll és eredményt hirdet, a többiek egyetértenek, majd feláll a másik, elmondja annak, amit az előtte szóló taglalt, éppen az ellenkezőjét, ekkor vele értenek egyet, aztán mindahányan leejtik a fejüket és szomorúan szemlélik a köldöküket.
Nem látnak ki jól a kondérból, csak felfelé leshetnek, ami meg a kondér pereme alatt történik, azt nem is látják - igaz, nem is nagyon érdekli őket.
Beszélgetéseik leginkább magasztos dolgokról folynak, szabadság, liberalizmus, konzervatív értékek, interjúk, meghívások, honor itt-ott - közben néha panaszkodnak is, hogy ez a rohadt szennyvíz, amiben ülnek egyre melegebb, lassan már megfőnek értékes koronaékszereik a büdös lében.
Sopánkodnak az ellenzék helyzetén, melyet az nagyrészt nekik köszönhet - hisz ezért is ülnek most nyakig a szutyokban.
Nem érzik, hogy a kettő között összefüggés lenne, ők még ma is azt kutatják elszántan, hogy miért is jutott oda az ország, ahova, de a kondérban sehol egy tükör, melyben megláthatnák a felelősöket, felrikkantva olykor - nini, ezt itt én vagyok!
Áldásos tevékenységüket ma is folytatják, pedig némelyikük már elérte azt, hogy kutatóintézetek tucatjai figyelik, hogy mit jövendöl, mert annak száz százalékos találati valószínűséggel éppen az ellenkezője fog bekövetkezni.
Nem állnak le, mondanak bátrakat, nagyokat, hogy közben a fél ország éhendöglik, azzal nemigen törődnek, a lényeg, hogy szerepeljenek.
Most például, hogy túlestek Merkelen, hát nem belebotlanak Putyinba?
Adják a bölcs tanácsokat, hogy nem kellene fogadni, bőszen elemzik az orosz viszonyokat, megjövendölik az alkalmazott szankciók eredményeképpen Oroszország összeomlását holnaputánra, nagyokat és hősieseket mondanak, kerül, amibe kerül.
A kormányban ott ülnek kollégáik, tanítványaik - azok sem okosabbak náluk, sőt, a mi Nagysárkányunk, Süsü tartja csak vissza őket attól, hogy hadat ne üzenjenek Amerikának és az oroszoknak is, egyszerre, hadd tudja meg mindenki, hogy milyen is az, ha magyarember begorombul.
Pedig most hallgatni kellene, és megvárni, míg a nagyok lejátsszák ezt az Ukrajna nevű meccset, melynek ezerféle kimenetele lehet, de ebből kilenszázkilencvenkilencben mi szívunk, mint a torkosborz.
Bölcselkednek, hogy nem kell a gázszállítási szerződést annyira komolyan venni, mert igaz, hogy lejár, de mi mennyiségre is szerződtünk, és azt még nem importáltuk, tehát van még időnk.
Lehet, de az is lehet, hogy nincs, mert Vologya megrántja a vállát és azt mondja: lejárt a szerződés, így jártatok - elvihettétek volna a gázt a szerződés ideje alatt, mostantól csak más feltételekkel vihetitek, beszélgethetünk róla.
Elképzelhetetlen,?
Már miért lenne az?
Vagy olyan jó barátai vagyunk Oroszországnak, hogy érdekében állhat bennünket támogatni?
Mi még ellenségnek is másodosztályúak vagyunk.
A NATO most akar idetelepíteni katonai egységet, mint mondták, ez lesz a lándzsa hegye.
Ha én orosz volnék, vajon mit gondolnék, kibe akarják döfni azt a lándzsát?
Természetesen egy szövetségi rendszeren belül igazodnunk kell annak politikájához, de tudni kell azzal is együttélni, hogy azon a sakktáblán, ahol Putyin és Obama játszik, mi még parasztok se vagyunk, azon a táblán legfeljebb mi vagyunk a légypiszok, minden nemzeti büszkeségünk dacára.
Így aztán arra vagyunk ítélve, hogy követő politikát folytassunk, menjünk arra, amerre szövetségeseink kijelölték az irányt, de azért talán ne akarjunk pápábbak lenni a pápánál.
Ezt az országot éppen eléggé veri az Isten azzal, hogy egy rendkívül felelőtlen és ostoba jobboldalt adott neki, hát nagyon nem hiányzik, hogy most demokrata oldalról elkezdjék hergelni a baloldali választót az oroszok ellen, ahelyett, hogy mindenkit mérsékletre intenének.
Putyin öt év múlva el akarja zárni az Ukrajna felé kiépített tranzitvezeték csapját, másfelé meg nemigen van olyan vezeték, mely garantálhatná biztonságos ellátásunkat.
Mondjon bármit is a Vezér, nem lesz egyszerű dolog a sok fidesz-szavazót elküldeni a török-görög határra, hogy lufikban hordják haza a gázt, melyet aztán egy baráti cég vásárol majd meg és eladja jópénzért az államnak.
Márpedig akkor nem lesz tűzhely, ahol meg tudja sütni Kolompár Józsi a libát, mely addigra az életszínvonal rohamos emelkedése következtében bizonyára minden magyar állampolgárnak kéthetente állampolgári jogon járni fog...
Sokszor beszélnek az értelmiség felelősségéről, hát, az igét nem csak hirdetni, hanem ragozni tudni sem lenne hátrányos.
Talán az lehetne a megfelelő megoldás, ha a televízió-stúdióban hallgatnának alkalmanként negyedórát, és ha egyikük sem nyitja ki a száját, akkor lehetne a pénztárhoz fáradni.
Megérné...
:O)))
