pupublogja

pupublogja

OBAMA

Folytatódik az Obama-kurzus.Amerika úgy látta, hogy a régi-új elnök alkalmas arra, hogy a következő négy éven át is ő legyen a világ legfejlettebb országának vezetője, a ma ismert legütőképesebb katonai erő főparancsnoka,olyasvalaki Amerikának, mint hajókon a kapitány: Isten után az első.
Elképesztő és minden demokrata számára reményt adó dolog ez, hiszen első megválasztását még lehetett pillanatnyi tömeghangulatnak tulajdonítani, vagy a színes szavazók rokonszenv-tüntetésének, de mostantól kezdve ezek az érvek kiesnek.
Pedig az amerikai szavazók között is ott vannak a szélsőjobboldaliak, a rasszisták, a Ku-Klux-Klan tagjai, neonácik és egyéb férgek, de úgy látszik, egy egészséges társadalomban ezeknek nincs szavuk, ott tengődnek, ahova valók – a politikai periférián.
Hogy Obama jó elnöke-e Amerikának, arról majd a történelem mond ítéletet, és bár én nem vagyok lelkes híve az amerikai külpolitikának, de az kétségtelen, hogy ezekben az amerikai politikusokban ott munkál valamiféle kötelességtudat, valamiféle belső ösztönzés a világ jobbá és erkölcsösebbé tétele iránt, ami persze nem zárja ki az amerikai gazdasági és katonai érdekek érvényesítését.
Az világosan érzékelhető, hogy azt tartják: ami jó Amerikának, az jó a világnak is, és ebben azért vannak részigazságaik, mégha az amerikai álom sem mindenkinek rózsaszín.
De ami itt a lényeg, az nem a gazdasági vagy katonai erő növekedése, ezek ugyanis a diadaljelentések dacára ezer sebből véreznek, a II. Világháború óta Amerika egyetlen győztes háborút vívott a Karib-tenger csepp gyöngyszeme, Grenada ellen, a gazdaságot pedig gyakorlatilag Kína tartja életben, Amerika eladósodottsága pedig meglehetősen magas.
Ellenben az amerikai társadalom fejlődése kétségtelen, ez kétségbevonhatatlan.
Martin Luther King 1968-as halála idején az, hogy az USA színesbőrű elnököt válasszon, a sci-fi kategóriába tartozott, elképzelhetetlen volt.
A hatvanas években volt népszerű a vicc, - visszaérkezik a földre az amerikai űrhajós és az elnök megkérdezi tőle:
What did you see?
I have seen the Lord!
How is it?
Black!
Black?
Yes, she is…
Aztán a politikusok és a véleményformáló értelmiség felismerte, hogy azok az állapotok, melyek akkor jellemezték az országot, hosszú távon halálos hatással lehetnek a társadalomra, Amerikára, és nem csak felismerték, de az általunk megszokott ügymenettől eltérve tettek is ellene.
Elkezdődött az iskolabuszoztatás, a szegregáció felszámolása – akkoriban erről is volt vicc:
Gyerekek, most nincs közöttünk fekete és fehér, gondoljátok azt, hogy mindannyian kékek vagytok!
Na, és akkor most kezdjük el a felszállást a buszra, világoskékek az első ajtón, sötétkékek a hátsón!
Nem ment ellenállás nélkül, volt, ahol be kellett vetni a Nemzeti Gárdát, de a döntés végleges és megváltoztathatatlan volt.
És ebben az alapvetően liberális országban elviselték a pozitív diszkriminációt, a feketék előnyben részesítését bizonyos pozíciók betöltésnél.
A társadalom, ha nem is könnyen, de megemésztette ezeket a dolgokat, és nem azon folytatott vitát, hogy asszimiláció vagy szegregáció, hanem cselekedett, és meg is lett a haszna.
Először a hadseregnél történt áttörés, mikor a Vezérkari Főnökök Egyesített Bízottságának élére egy négycsillagos fekete tábornok, Colin Luther Powell került, aki később az USA külügyminisztereként szolgálta országát, majd – hogy a fekete nőket se hagyjuk ki – ebbe a pozícióba került Condolezza Rice, - egyikük sem a pozitív diszkrimináció miatt.
Aztán eljött az ideje annak is, hogy Amerika elnöke egy afroamerikai legyen, akit most másodszor választottak meg, és akinek ma már senki nem a bőre színét, annál inkább a teljesítményét figyeli.
Hol vagyunk mi ehhez képest?
A kanyarban sem, pedig a mi színesbőrű-problémánk sem kisebb arányait tekintve, mint az amerikai társadalomé volt.
És bár nekik is akad még jócskán tennivalójuk, de nekünk ezen a területen szinte csak tennivalóink vannak, hiszen még azokat az eredményeket is felszámoltuk, melyeket a Kádár-rendszer elért, a társadalmi tudat átformálása meg a negatív tartományban keresgélendő, mert ma is még ott tartunk, hogy fehér libát csak a fehér ehet, a cigány meg egyen varjút vagy ürgét, jó az neki.
Itt a szerencsétlen tanárt hirtelen felindulásból meggyilkoló primitív cigányokra hat hónapon belül kimértek ezer évet, a cigányokat – köztük kisgyerekeket - iparszerűen gyilkoló társaság pedig évek óta hallgatja a bírósági szőrszálhasogatást, senkit nem érdekelnek a lehetséges felbujtók, bűnsegédek, tippadók, az arcképük sincs kint a kurucinfón, és ebbe mindenki beletörődik.
Mint ahogy beletörődik, sőt támogatja a szegregációt is.
Teljesen normálisnak tűnő emberek komplett náci eszmefuttatásokkal szórakoztatják környezetüket, szabadcsapatok vonulásznak, akik a fekete kacabajkák helyett nyugodtan fehér csuklyákban is masírozhatnának, és a társadalom azt hiszi, hogy ez így van rendjén.
Persze ezen nincs mit csodálni egy olyan országban, amelynek cigány származású miniszterelnöke van, de ezt kimondani nem lehet, erre még büszkének se lehet lenni, mert ezt szemlesütve el kell hallgatni, le kell tagadni, mint úri szalonban azt, hogy a háziasszony köztudomásúlag a szeneskocsist ajándékozta meg szerelmével.
Az meg túlkompenzálja a helyzetet és vadul hárít.
Ha a cigány szót kimondják előtte, akkor automatikusan hülyeségeket kezd beszélni, és látványosan üti-veri a szerencsétleneket, akiket úgyis ver az élet.
Nagyszerű ország az, amelyikben a választópolgárok képesek felülemelkedni évszázados előítéleteiken, felismerik saját érdekeiket és annak megfelelően cselekednek.
Vajon a mi hazánk mikor lesz ilyen nagyszerű ország?

:O)))

2012.11.07 23:11

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.