„Magyarországot először koldussá, aztán katolikussá és végül németté teszem.”
Ezeket a szavakat – politikai ellenfele, II. Rákóczi Ferenc szerint – Kollonich Lipót (1631–1707) győri püspök, kalocsai, majd esztergomi érsek, államminiszter mondta.
„Magyarország keresztény lesz, vagy nem lesz."

Ezeket a szavakat meg Orbán Viktor mondta tegnap Debrecenben.
Azt is hozzátette, hogy a Hajdúdorogi Metropólia megalakulásával újabb szilárd pillére született a keresztény Magyarországnak abban az Európában, mely nem vállalja kétezer éves keresztény múltját.
"Magyarország azonban ezt vállalja, ezért is foglaltuk az alaptörvényünkbe a kereszténység megtartó erejének elvét.
Ezért is mondjuk azt, hogy Magyarország keresztény lesz, vagy nem lesz, ezért üdvözöljük az új metropóliát a jövő metropóliájaként".
A koldussá tételt nem forszírozta a mi újdonat Kollonichunk, az már lefutott meccs.
Aztán kicsit még elfilozofálgatott azon, hogy mi nem azért vagyunk Európaiak, mert területileg ide tartozunk, hanem azért, mert keresztények vagyunk.
Erős és sikeres Magyarországot csak ezekre a nemzeti, keresztény és polgári hagyományokra lehet építeni - mondá még, lerakva ezzel az államegyház ezidáig sajnálatosan hiányzó alapjait.

Elgondolkodtató.
Hogy főkegyúri gesztussal odalökött a katolikus egyháznak kétmilliárd háromszázmillió forintot, továbbá a kálvinista Róma – nyilván nem a tudta nélkül - odaadott ingyen két nemakármilyen épületet a görögkatolikusoknak, azt talán ne is forszírozzuk, hiszen a katolikus egyház oly szegény, hogy csak a metropólia alapítására futotta, annak felbokrétázására már nem.
A görögkatolikusok a Szentatyától metropóliaként egy puci libát kaptak, melyet aztán az állam tollazott fel, mint a diákok Sopronban a hattyút, de itt még a májat is az állam tömte bele.
Nem irigylem tőlük, használják az épületeket az ország hasznára, végezzék áldásos munkájukat a nép javára.
Ellenben az államnak nem feladata az egyházak bevonása az államéletbe, az állam és az egyházak szétválasztása  több évszázados európai norrna, és rajta segítne, aki elárulná neki, hogy európaiak nem azért vagyunk, mert keresztény vagy keresztyén rítusok szerint imádjuk az Istent, hanem azért, mert európai módon viselkedünk.

Ettől még a hívő lehet jó keresztény, ha úgy érzi, vagy családi tradíciói alapján azt vallja, hogy számára a kereszténység az üdvözítő, de hiba lenne azt gondolni, hogy attól egy spanyol vagy olasz katolikus, vagy egy belga protestáns kevesebbet ér, vagy az állam rosszabbul működik, mint nálunk, az új keresztény fundamentalizmus hajnalán.
Azt a kijelentését meg még cizellálhatná kicsit az agyilag romos Kisgenyó, hogy mit is ért azon, hogy mit is jelent a nemzeti, keresztény, polgári hagyomány.
Merthogy az egyház és a hatalom évszázadokon át szoros együttműködésben szipolyozta és butította a népet, ennek levét isszuk a mai napig.
Az egyházi tizedet nem önkéntesen fizette a magyar, hanem behajtották rajta tűzzel-vassal, cserébe meg nem kapott semmit, hiszen a magyar egyházak – tisztelet a kevés számú kivételes esetnek – egyértelműen és folyamatosan retrográd, haladásellenes álláspontot foglaltak el a magyar nép sorsfordulói alkalmával.

Most sincs ez másként.
Ha az egyházak szerepvállalását tekintjük a rendszerváltás során, akkor sajnálattal kell látnunk, hogy a katolikusok a vagyongyűjtésben jeleskedtek és jeleskednek a mai napig,  a reformátusok a szélsőjobb ideológiai támogatásában vélték felfedezni küldetésüket, de a zsidó felekezetek sem dicsekedhetnek azzal, hogy ők a haladás zászlóvivői, hatalmi torzsalkodásaikkal már szinte a nevetségességig lealázták a hitközségeket.
Hogy a keresztény egyházakból mikor veszett ki a krisztusi szeretet, azt nemigen lehet megállapítani, de már a második világháború előtt – alatt sem ők voltak az erkölcs és emberszeretet fároszai, több tettük szól ellenük, mint mellettük.
És akkor még a magánerkölcsökről, az egyház képviselői által elkövetett és egyházuk által eltusolt magánbűnökről nem is beszéltünk.
Szánalmas ország szánalmas egyházaival bútorozik össze napjaink szánalmas miniszterelnöke, akire ha lenne Isten, már régen lesújtott volna kénköves villámaival, így meg csak remélhetjük, hogy a pokolbeli üstben Belzebub olyan szorgalmasan fogja szurkálni szent seggét a vasvillával, mint amilyen buzgón ő iparkodik nyomorba dönteni a magyarokat.

És melyek azok a felmagasztalt nemzeti hagyományok?
Az örök széthúzás?
Az államilag támogatott ordas eszmék?
Pató Pál úr? 
Ocskay brigadéros? 
Netán a félművelt idióták agyában felderengő jelmezbál?
Az ambiciózus koreográfusok elméjében megszületett műnépi táncok?
Vagy az a mentalitás, mellyel ötszáz év vesztes csatái után az egyetlen győzelmet, mellyel Magyarország területi épségét védtük, kihajítjuk a szemétre?
Hogy a zsellér és unokája olyan hülye, hogy fényesre nyalja elnyomói és mai utódaik seggét?
Ugyan…

Aki a polgárságot felemlegeti,  annak tudnia kell, hogy a millenniumi évek polgársága túlnyomórészt zsidó volt.
Akiket gyermekeikkel együtt kicsit később – a keresztény és keresztyén egyházak asszisztálásával halálba küldtünk - és ezen nem változtat az sem, ha minden falu főterére odacsinál egy turult a kurzusszobrász – dögevő még úgysem szerepelt kertitörpe gyanánt.
De azok, akik megmaradtak, s az ő gyermekeik ugyan mit gondolhatnak arról a politikáról, mely a kereszténységet favorizálja és meg sem említi őket, akik annyit adtak az országnak.
Szóval, ez igen szánalmas politikai megnyilatkozás volt, emellett téves koncepcióra alapult.
A katolikus egyház nem fogja őt megmenteni, mert a katolikus egyház csak önmagával törődik, és ő már teljesített három kívánságukat – úgy bánnak majd vele, mint ő szokott azokkal akiket már kifacsart.
A protestánsok reménysége meg a Jobbik, meg aztán ott erő sincs annyi, hogy meg tudnák védeni.
Magyarország egyébként sem vallásos ország, ezen az sem segítene, ha a plázák szombaton is zárva tartanának.

Orbán ajatollah bajban van, reménykedjünk, hogy az anyag, melyet idecsinált, lassan – lassan elnyeli…

:O)))