Orbán Viktor évet értékelt.

A helyzetértékelő beszéd szépen bizonyította, hogy a Mi Büszkeségünk tud úgy háromnegyed órát beszélni, hogy közben érdemi információ egy szó, annyi sem hagyja el a száját.

Az is kiderült, hogy hazudni is éppoly jól tud, mint hajdan, a gátlástalansága pedig most sem ismert határokat.

Mikor a beszédét barátságos nyelvöltögetések közepette befejezte, semmivel nem tudtunk többet, mint annak előtte, az öntömjénezésből pedig kissé már elegünk van.

Valószínűleg sokan fogják tudományos alapon elemezni majd ezt a beszédet, szanaszéjjel szedve azt a valótlanságok ezer apró darabkájára - én nem tenném ezt.

Azért nem tenném, mert a magyar politikai élet – beleértve ebbe a hivatásos és amatőr politikai elemzőket és a demokratikus ellenzék vezetőinek jórészét is – úgy kezeli ezt az embert, mintha normális lenne.

Rossz hírt mondok: nem az.

Tévedés ne essék, ez az ember nem buta, nem debil, ez az ember szociopata, akiről még azt is el tudom képzelni, hogy hisz is abban, amit mond, és a tolvajkodása csak rossz beidegződés.

Azt is mondhatnánk, hogy az utóbbi évszázadok során rögzült életvezetési stratégia, de ezt nem mondjuk, mert egyrészt nem lenne igaz, másrészt meg ő maga sajnálkozott azon, hogy a cigányokat – szerintem helyesen - nem lehet származásuk alapján nyilvántartani.

Mint ahogy a miniszterelnököket sem, ami szintúgy helyes, hiszen akár még egy zsidó is lehet remek államférfi – gondoljunk csak például Benjamin Disraeli brit miniszterelnökre.

Ellenben bennünket nem ilyennel jutalmazott az Úr számos bűneinkből kifolyólag, hanem egy eszement falusi suttyóval tette súlyosabbá sorsunkat, akibe azt verte bele felmenője, hogy az erő minden, az élet szakadatlan véres harc, mely során nincs helye semmiféle kompromisszumnak és az eszközök semmit nem számítanak.

Élet vagy halál – harmadik út nincs.

Volt már ilyen a világtörténelemben, és ha nem tudnánk, hogy az első heverőjét képező kőbölcsőt bizonyos Orbán Győző faragta saját kezűleg dolomitból, akkor akár azt is feltételezhetnénk, hogy egyenesági leszármazottja bizonyos Dzsugasvilinek, aki szintúgy nagy népboldogító volt.

Ő a népet kísérgette úgy ide-oda a jelzőlámpánál, mit kiscserkész a vak öreg nénit, ha akart átmenni, ha nem.

Mindemellett megtudhattuk, hogy rendszerét húsz évre tervezi bebetonozni, melyből szerinte már csak tizennyolc van hátra.

A legszebb produkció azért mégis az volt, mikor a szemünk láttára bizonyította, hogy a népi bölcsességet felülírva mégis lehet szarból várat építeni.

A beszéd nagyívű és emelkedett volt, kihangsúlyozva a szocialisták és az elmúlt nyolc év rettenetes bűneit, hogy a rohatt komcsik például elvettek a nyugdíjakból.

Arról nem esett szó, hogy hova lettek a magánnyugdÍjpénztári pénzek, de negyed óráig sorolta, hogy mit kívánnak megvalósítani a következő húsz évben.

Arról sem esett szó, hogy félmillió ember már külföldön keresi a jövőjét, ez a szám több mint kétszerese az 1956 utáni migrációs hullámnak.

Arról sem, hogy rajtuk kívül a lakosság további tizenhat százaléka tervezi elhagyni az országot.

Szó nem hangzott el a négymillió létminimum alatt élőről, a fűtetlen lakásokban megfagyottakról, ellenben szó esett a külpolitikai sikerekről, habár a véres balta és a baltakezelő visszaszolgáltatásáról sem.

Szó esett a majd ezer cigány nőről, akik majd az egészségügyben kapnak munkát – arról nem, hogy ki fogja fizetni őket, mint ahogy arról sem, hogy ki fogja pótolni a nyugdíjba zavart hatvankét év feletti szakorvosokat meg szakdolgozókat.

Csak arról, hogy kell majd vagy hatezer ápolónő, arról nem, hogy azoknak fizetés is kellene, mint ahogy arról sem, hogy a nagy egészségügyi reform betegirányítási rendszere három napot sem bírt ki, az orvosok rohannak külföldre, a várólistákon meg az első szabad hely egyszerű vérvételre húsz év múlva található.

Viszont ebben az évben többen lettünk, majd háromezerrel több baba született, amit ő a rendszer életrevalóságának, én meg a kikapcsolt áramszolgáltatásnak tudok be.

A beszéden végigvonuló erőteljesen sulykolt szlogen a „jobban, de nem eléggé volt”.

Ebből a „jobban” nettó hazugság, a „nem eléggé” meg életbenmaradásunk záloga volt.

Elnézegettem a hálás budai közönséget, egészséges, jóltáplált népek, tetszett nekik a szöveg, ami nem is csoda, nekik lett kitalálva.

Nem lesz egyszerű dolog ezt a kártékony figurát eltakarítani, de nem lehetetlen, viszont hatalomra jutás esetén fel kell hagyni a finnyáskodással, radikális megoldásokat kell alkalmazni.

Ajánlanám bizonyos Nagy Sándor (nem a hajdani szakszervezeti vezér, habár mai utódaihoz képest egy gigász…) hanem a hadvezér módszerét, aki hatékonyan tudta megoldani a gordiuszi csomó bonyolult problémáját – tudniillik keresztülvágta a kardjával…

A helyzetértékelési versenyt nálam jelenleg Gyurcsány vezeti, Bajnai a második, Kónya Péter a harmadik, míg a Vezér az erős utolsó helyezést érte el.

Önmagához képest is ócska volt.

Pedig még viccet is mondott…

:O)))