pupublogja

pupublogja

NEMZETBIZTONSÁGI KABINET

Macedón humanizmus

Ma estére a miniszterelnök összehívta a Nemzetbiztonsági Kabinet ülését.
A döntés célja az volt, hogy az alattvalók tudomást szerezzenek arról, hogy ilyen magasztos grémium is védi az érdekeiket - tiszta Amerika - mert az hamar kiderült, hogy a kerítés önmagában kevés, mint Kocsis Máté nőverő haverjában az angolszász önuralom.
Tervek szerint magyarembert a pengés NATO drót, a négyméteres kerítés, többezer határvadász, esetlegesen a Honvédség (mind a tizenkettő...), még esetlegesebben a NATO katonái fogják védeni ezektől a terrorista járványgócoktól.
Ezekből ezidáig csak a szerb határon húzták ki a pengés drótot, melyet szerencsétlen készenléti rendőrökkel próbálnak védeni - sikertelenül.
A Nemzetbiztonsági Kabinet ülését pedig azért hívták össze, mert nagyobb menekülthullám várható: hat-hétezer migráns fog belépni a határon.

Ez a létszám nem kicsi, de nem is kezelhetetlen, ellenben jól rávilágít szeretett kormányunk ostobaságára.
A menekültek száma Macedóniában szaporodott fel, a görög szigeteken étlen-szomjan tartott migránsokat a macedon hatóságok megkísérelték feltartóztatni, ütötték őket, könnygázt vetettek be ellenük - hiába
.

Az elkeseredett tömeg elsöpörte a hatóságokat, így beléptek Szerbiába, ahonnan mennének tovább, Magyarországom keresztül Nyugat.-Európába.
Namármost ha egyszer ezeknek az embereknek valaki elmondja, hogy ha a határátkelőkön lépnek be, akkor nyugodtabb lesz az utuk, mintha a mezőkön szaladgálnak, akkor ott fognak belépni.
Ha nem mondja el ezt senki nekik, akkor bejönnek majd Románia felől, bejönnek Horvátország vagy Szlovénia felől, a kukoricaföldeken át.
Aki idáig elvergődött, az már nem adja fel.

A baj leginkább az, hogy semmiféle elképzelés nincs a helyzet normális kezelésére, a magyar kormány meg kiváltképpen arra az emberre hasonlít, aki a csőtörésből kiáradó vízet a csőre szorított ujjaival akarja megfékezni.
Közben meg a másik kezével döngeti a mellét, hogy mennyire sikeres, holott az egész tevékenysége egy csődtömeg.
A legfrissebb attrakciójuk, hogy a MTVA megtiltotta, hogy a kisgyerekekről felvételt sugározzon a Királyi Televízió, mondván, a gyermekek személyiségi jogai miatt hozzák az intézkedést.
Lószart Mama, hogy a klasszikus szófordulatot használjam, azért nem lehet gyereket mutatni, mert a lakosságban az anyja szoknyáját szorongató és mellette menetelő kisgyerek szolidaritást váltana ki, ez pedig nem kívánatos, mert a kormányzati szándék szerint ezeket az embereket gyűlölni kell és félni tőlük.

A kormányzat bevetette a humor nagyágyúját, a főpolgármestert is, aki bejelentette, hogy megszüntetik azokat a tranzitzónákat, melyek európai megoldást nyújtottak a pályaudvarokon tartózkodó menekülteknek, de majd kijelölnek helyettük másokat, valahol a város szélén, ahol kedves, embertelen körülményeket lehet teremteni számukra.
A tranzit ugye azt jelenti, hogy átutazás.

Tarlós ennyi erővel elrendelhetné a ferihegyi repülőtér tranzitjának áttelepítését is, mondjuk Rákospalotára, hadd utazzon az az utas órákat, legalább legyen neki kényelmetlen, ha már idepofátlankodott.
Merthogy az osztrákok úgyse engedik be a nemzetközi vonatokon útiokmány nélkül érkezőket, indokolta a döntést, tehát a tranzitok értelmüket vesztették.

Szerintem meg ő vesztette el az értelmét, hiszen a menekülttáborokba is el kell valahonnan utazni, és elárulok egy titkot - el lehet személyvonattal is utazni Győrbe vagy Sopronba.
Tarlós szerint amit nem lát, az nincs.
Volt már egy-két nagy sikere, a türelmi zónákkal a hajléktalanokkal, a koldusokkal, úgy látszik, mikor megoldott egy-egy ilyen kérdést, akkor a sikerélmény annyira feldobta, hogy állandóan repetázni akar.
Véletlenül európai módon kíséreltek meg megoldani egy gondot, de aztán hamar rájöttek, hogy ez helytelen - vissza a balkáni megoldásokhoz!


A Nemzeti Spermabank ma ülésen értékelte saját hatékonyságát, de ez nem tartozik ránk, majd ha reánk tartozik, tudatják velünk.
Mi viszont ülésezés nélkül is tudjuk, hogy olyanok ezek, mint az optimista liba, amelyik a tepsi láttán úszik az örömben, hogy milyen csodás illata lesz hamarosan.,
Úgyhogy nem roskadtunk össze és nem rágjuk a körmünket aggódva - ha mondanak valamit, onnan tudjuk, hogy hazudnak, hogy mozog a szájuk.
Mindenesetre az Unió felé buzgón nyújtogatják a tenyerüket, rendkívüli segélyt várnak, hiszen nincs még bekerítve teljesen az ország, a drót meg drága dolog, emellett felmerülhetnek alkotmányos költségek is, ugye...
Mikor lebontották az SZ-100-as jelzőrendszert, akkor ugyanezek a szerencsétlenek a vadfogó kerítésről tízcentis darabokat vágtak - emlék a vasfüggönyről.
Elfog jönni az az idő, amikor ezt a kerítést is elbontják és ugyanezek az idóták ismét emlékeket vagdalnak maguknak.
Addig viszont nézegethetjük az Orbán Viktor Védvonalat.


Büszkék lehetünk rá.

:O)))

2015.08.25 23:08

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.