MOHÓSÁG ÉS POFÁTLANSÁG
Dávid Ibolya látnok volt, hiszen az ő idejében a mi telhetetlen gömböcünk (v.ö: pocakos tábornokunk) még a kanyarban sem volt mai állapotához képest, és mielőtt bekapott volna valakit vagy valamit, előtte hosszasan nézegette, kóstolgatta.
Bár kleptomániás, de még viszonylag mértéktartó gömböc volt.
Mondhatnánk azt is, hogy volt még kis szégyenérzete, amit azért – nem túl nagy harcok árán – hamar legyűrt.
Mára azért változott a helyzet, a gátlások megszűntek, már a látszatra sem adunk, csak lopunk, lopunk, lopunk.
Most éppen a maradék magán-nyugdíjpénztári vagyonra vetett szemet, már ki is tátotta a száját és huss, miután 2015. január 1-től az összes jelenleg működő magánnyugdíjpénztárt végelszámolásra kötelezi, így a magánnyugdíjpénztár mellett többször is makacsul kiálló tagok vagyona végül mégis az államkasszába vándorol.
A háromezer milliárd hűlt helyére, melyet úgy tapsoltak el, hogy nyoma sem maradt, miközben mindenféle szép mesékkel hitegették a becsapott munkavállalókat, ígértek nekik egyéni számlákat meg a magánpénztárinál jobb hozamokat.
Számukra az egyetlen nyereség közgazdasági ismereteik bővítése lett, rövid idő alatt megtanulhatták, hogy a hozam ellentéte nem a veszteség, hanem a viszem, márhogy az állam viszi a kasszát és mint tehetséges kisgömböc, benyeli a pénzüket.
Hatvanezer embert köpött Orbán pofán ezzel az intézkedéssel és kétszáz milliárdot kaszál rajta az állam, melyből aztán mindenféle csatornákon keresztül magánzsebekbe csurdogál a pénz.
Lesz belőle stadion, ilyen-olyan tanulmányok, megrendelések a megfelelő cégeknek, pénz a pénzgyártó gépezetnek, melyeket hosszú évek fáradságos munkájával hozott létre a maffia.
Hatvanezer ember nézi málé szájjal, hogy kisemmizik, elveszik a pénzét, azt a pénzt, melyről már határozottan kinyilvánította, hogy nem kívánja az államra bízni, mert ebben az államban nem bízik egy percre sem.
Igazuk is volt, bebizonyosodott, hogy a magán-nyugdíjpénztárakban hagyott pénz pénzt fialt a tulajdonosának, míg az állam által kezelt pénz gyakorlatilag elúszott, felszívódott, eltűnt, nincs.
Hajlamos voltam azt gondolni, hogy amikor ezekkel leszámolunk, akkor a népszerű film címének megfelelő eljárást kell alkalmazni - fogd a pénzt és fuss - de ma már másként gondolom.
Nincs ok a nagyvonalúskodásra, ezeket be kell csukni és bent kell tartani mindaddig, míg a nép vagyonát ki nem lehet préselni belőlük, és ha a bőrük alatt is pénz van, akkor arra is megvan a megoldás.
Al Csuti persze csak egy a rablók közül, igaz, mára már talán a legnagyobb.
De vannak társai, vannak bűntársak, haszonélvezők és vannak cselédek, akik a lehulló morzsákért bármit megtesznek, akik itt élnek közöttünk ellenségeinkként.
A nyugdíjpénztári bankrablás csak egy azok közül az intézkedések közül, melyek mind-mind a hatalmon levők személyes érdekeit szolgálják, jó maffiaszokás szerint most jön majd a szesztilalom magyar változata.
Amerikában a szesztilalom idején tilos volt az alkohol forgalmazása, most nem lesz tilos, de abban a két szituáció hasonlatos lesz egymáshoz, hogy ott is, itt is a maffia kezében lesz a szeszpiac, az eddigi kereskedők majd kapnak ajánlatot, melyet nem lehet visszautasítani.
Nekiláttak az étel és italautomaták adóztatásának, ennek első lépcsőjeként tönkreteszik a jelenlegi forgalmazókat, majd amikor azok már bezárták a boltot, változtatnak kicsit a szabályokon és az új piaci szereplőnek így már meg fogja érni az üzemeltetés.
A dohánykereskedelemnél elszámolták magukat, a kiskereskedőktől az eladások után nem lehet beszedni a várt hasznot, hát most majd beszedik a beszerzések után – beiktatnak egy pénztárcát a nagykereskedő és a kiskereskedő közé, ami abba folyik, az már tuti pénz lesz.
Az egészben a szédítő pofátlanság a legszebb, de azért reménykedjünk, a kisgömböc is kipukkadt egyszer és a betörő sem járt jól, akit a házigazda megkéselt.
Kérdezték tőle, hogy történt a dolog, mire kifejtette:
Hogy elvette a nagymama arany karkötőjét, elviseltem, hogy elvette a pénztárcámat – eltűrtem, mikor megpocsékolta a feleségem, csendben elszenvedtem, mikor ledöntötte a tizenhat éves lányom, nem tiltakoztam, de aztán beletörölte a farkát a frissen mosott függönybe, - na, akkor előkaptam a kést és belevágtam.
Hogy a magyar társadalomnak mi lesz a frissen mosott függönye, ma még nem tudni.
De, hogy lesz ilyen, az biztos.
:O)))
