Lételeme a harc.
Ha nincs ok a harcra, hát majd ő csinál, és harcol orrvérzésig.
Vannak, akiknek ez tetszik, vannak, akiknek meg nem annyira, nekem konkrétan tele van ezzel a harcimarcival, meg a harcaival az a szervem, mely Simicska szerint a Mi Vezérünk szülőfaluja, ahol milliónyi társával készül az élet megpróbáltatásaira.

Az Európai Parlament plenáris ülésén rántott kardot a veréb, merthogy a testületnek nemigen tetszett álláspontja a halálbüntetéssel és a menekültkérdéssel kapcsolatban, és a nemzeti inzultáció kérdései sem váltottak ki osztatlan sikert.

Természetesen, ha Orbán mozgását érteni akarjuk, akkor azt tudomásul kell venni, hogy minden külpolitikai megmozdulása belpolitikai célt szolgál: hatalma megtartását, lehetőleg a végtelenségig.
Ez természetesen nem öncélú, nem a hatalom a hatalomért típusú akció, a hatalom itt nagyonis konkrét célt szolgál: családja személyes meggazdagodását, melynek során nem ismer gátlásokat.
Nem véletlen, hogy politikustársai már évtizeddel ezelőtt is a mesebeli kisgömböchöz hasonlították, és most, így kipukkadás előtti állapotában a harc már élet-halál kérdésévé vált számára, hiszen tudja, hogy az ő politikai pályafutása már nem zárulhat elegáns visszavonulással, neki - és vazallusainak is - a hatalom már a börtön elleni biztosíték is, remélhetőleg csak átmenetileg.
Ha a hiénától el akarod venni a zsákmányát, mindenre képes.
Orbán politikai és gazdasági dögevő, aki a zsákmányát nem maga ejti el, hanem az életét (és az életünket) biztosító gazdasági támogatást másoktól, konkrétan a nyugati demokráciáktól kapja.
Ha a magyar gazdaságból hiányozna az uniós támogatás, hát igencsak megnézhetnénk magunkat.

Azért annyira nem őrült, hogy a gazdasági támogatás mértékét vagy módozatait vitassa, ő inkább olyan kérdésekkel szeret foglalkozni, melyekhez könnyen szerezhet belpolitikai támogatást, mely segít neki kiénekelni a Jobbik szájából a politikai sajtot.
Ezek a kérdések a népesség azon részét célozzák meg, mely vevő a primitív bosszúvágyra, az idegenektől és a másságtól való félelemre, és ami azt illeti, nem is kalkulál rosszul.
Sajnos, van még vevő nálunk bőségesen ezekre az eszmékre, melyek ellen nem használnak érvek, melyeket nem befolyásolnak a tények, melyek ellen nincs orvosság, mert azt évszázadok alatt lehet csak kikeverni a társadalom patikájában.
Itt van mindjárt a halálbüntetés dolga.
Ha azt mondjuk, hogy a talio elve legyen a követendő jogelv -szemet szemért, fogat fogért - akkor a halálbüntetés csak az emberölésekre vonatkozhat, melyek száma évek óta százötven körül van évente, ezek túlnyomó többsége is családon belül történik, akkor a vehemens követelés a halálbüntetés bevezetésére kissé túldimenzionáltnak tűnik.
Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a témát akkor pottyantotta a közbeszédbe Orbán, amikor félő volt, hogy az emberek a miniszterelnök érintettségével, érdekeivel és büntetőjogi felelősségével kezdenek el foglalkozni a Quaestor-ügy kapcsán, akkor azért tisztul a kép.
És ha azt is megfigyeljük, hogy a Nagy Pávatáncos a kérdést úgy fogalmazta, hogy abból bármikor kifarolhasson, egyben azonnal tagadta is, hogy szándékában állna bevezetni a halálbüntetést, akkor egyértelművé válik a cél.

Azért a média és a közbeszéd is beszopta, mint már annyiszor az albérleti terelést, egészen az Unióig csaptak a hullámok, jóllehet mindenki tudta, hogy a kérdés nem kérdés, az Uniónak ezzel kapcsolatban szilárd álláspontja van, a vita a semmiről meg nem vezet sehova.
A menekült-kérdést is hasomlóképpen kezeli - hülyének néz mindenkit.
Úgy játszik a fogalmakkal, mint a cirkuszi zsonglőr.
A menekült ugyanis az a személy, akit a hazájában olyan fenyegetés vagy gazdasági ellehetetlenítés ér, mely indokolttá teszi menekülését szülőhazájából.
A gazdasági migráció pedig egy modern népvándorlás - a népek mennek a megélhetés után.
A magyar megy Angliába, a bangladesi meg jön hozzánk, - de ha lehet, akkor inkább ő is Angliába megy, mert a mai magyar viszonyok már szinte egy nép számára sem kedvezőek.
A bevándorlók befogadásáról ma is a magyar hatóságok döntenek, a zöldhatáron illegálisan bejutni szándékozók pedig ma is visszatoloncolhatók oda, ahonnan érkeztek, de az is tény, hogy azokat a menekülteket, akik az Unióba a tengeren át érkeznek, nemigen van hova visszatoloncolni, és az felettébb igazságtalan lenne, ha a problémát arra az egy-két államra hagynánk, akik közvetlenül érintettek.
Ha a jóból ki szeretnénk venni a részünket - márpedig a pénzt Orbán még nem küldte vissza, - akkor a problémák megoldásából is ki kell vennünk a részünket.
Orbán hőzöngésének itt is belpolitikai célja van: kifogni a szelet a Jobbik vitorlájából.
Amúgy meg Brüsszel locuta, causa finita, ahogy mondani szokás.

Az pedig, hogy a nemzeti konzultációnak nevezett parasztvakítás nem tetszik az Unió képviselőinek, természetes.
Ezt már csak a leghülyébbek veszik komolyan, szerintem valamelyik baráti nyomdát lát el munkával így ez a kétlábon járó sorscsapás, más értelme ennek nincs.
Amúgy kapott hideget-meleget, de erről ez lepereg.
A szomorú ebben az, hogy ha a nép látna reális demokratikus alternatívát vele szemben, már régen elhajtotta volna, csakhát, ugye...
A legnagyobb baj az, hogy a Mi Betegünk egyszerűen utálja az Uniót, mert korlátozza őt, azt pedig elképzelni se akarja, hogy az Unióból Európai Egyesült Államok legyen, jóllehet az ésszerűség ezt kívánná, ha azt szeretné, hogy Európa versenyképes és egyenrangú legyen az USA és Kína gazdaságával.
Hát, majd meglátjuk, mit eszik a magyar huszonöt év múlva, - már, amelyik túléli, természetesen.
Vagy libasültet, vagy egy marék rizst.
Orbán a maga számára a libát favorizálja, te meg kezdjél el gyakorolni a pálcikákkal.
De közben azért reménykedhetsz egy jobb verzión is...

:O)))