pupublogja

pupublogja

MENNYI AZ ANNYI?

 

Dől a hülyeség a kormányzati kommunikációból, de hát mi is dőlhetne, hiszen magyarember - amikor még volt esze - megállapította: bolond lyukból bolond szél fúj.
Aztán ugyanez a magyarember - szinte ugyanabból a nekifutásból - nekiállt szorgalmasan mantrázni, amit a kormány a szájába adott.
Igaz előtte kicsit szopogatta, ízlelgette  a cumit, de aztán vett egy nagy levegőt és hammbekapta, mint a kisgömböc a nagymamát, a nagypapát, a tehenet meg a libát.
Erre az akcióra a mintát a jelenlegi politikai éra névadója adta, aki először volt képes virulens gemomjával átörökíteni a gömböc jótulajdonságait hálás alattvalóira.

Mára már mindenki boldogan beszél a magyarokat sírba tevő menekültáradatról, a menekülttáborok horribilis költségeiről, a pusztító járványokról, nem feledkezve meg arról, hogy Szodoma és Gonorrhea is a bibliai tájakhoz kötődik, mint maguk a menekültek is.
Onnan terjed a métely, a szírek, irakiak, a jemeniek, az afgánok.
Na jó, ők kicsit odébb laknak, de ők is kéjutazók, csakúgy, mint a többi pengeugró.

Isten ments, hogy kétségbe vonjam, hogy nyakunkon a bibliai tíz csapás.
A tetvek jelentek meg elsőként, álcaruhában, a többi most következik, a menekültek hurcolják be az országba.
Mondjuk az a tízmillió látogató is behurcolhatná, akikre a magyar turizmus épül, de ők valamiért nem, ellenben a menekültek mindegyike egy-egy járványgóc.
Hordják ide a bubópestist, a kolerát, a vérhast, a pestist, a maláriát, a leprát, az AIDS-et és az ebolát, a sárgalázat meg a vörös mételyt.
Mindezt egy Nagy Mesterterv részeként, melynek célja a magyar nép kiirtása, hogy szabad legyen a hozzáférés ivóvízkincseinkhez, melyek partjára aztán odahasalnak a tuggyukkik és kiisszák az utolsó cseppig, a csontszáraz mederig.
Na, akkor fogják ellepni a békák az országot, a tíz csapás részeként.
A maradék nyolc csapás meg Orbán, Áder, Szájer, Deutsch, Polt, Lázár, Rogán meg a demokratikus ellenzék.
Hogy ez a sok epidemiológus meg mikrobiológus honnan került elő hirtelen, a fene se tudja. Magam is meglepődtem, mikor kiderült, hogy Mariska néni vágja a témát, mint Sali a szappant.
De hát, ha Lajkó bácsiról kiderülhet, hogy ő meg mikrobiológus, akkor már csak az egyenjogúság nevében is indokolt a nyugdíjas szakácsnőről feltételezni a jáványtani képzettséget, különösen, hogy aktív korában maga is indított járvány az óvodában, mikor nem mosott kezet akció után...

Szóval, jobb félni, mint megijedni, de a legjobb másokat ijesztgetni, miközben keresünk is a dolgon.
Merthogy az építkezéseken keresnek azok, akiket erre a Legsejtebb Sejt kijelöl, az kétségtelen, feltéve, hogy leadják a sápot, mert ha nem, akkor keresnek ugyan, de nem találnak semmit...
Most, ha befejeződik a kerítkezés, akkor indul a menekülttábor projekt, melyből soha nem lehet elég, hiszen kétmillió menekülttel számolunk - ha már lúd, ugye, legyen dúskeblű...
Viszont lelenleg igen gyengén állunk, hogy konkrétan is tudjuk, hogy mennyire, hát számolgassunk:
Bicskén elfér 300 fő.
Vámosszabadiban 200 fő.
Debrecenben 770 fő
Balassagyarmaton 170 fő 
Van még itt-ott további 515 férőhely de ezzel aztán ki is merült afelkészültségünk.

Ezek közül egyébként egy sincs tele, kivéve, ha a kormány a zsúfoltsággal akar nyomást gyakorolni az Unióra, pénzlenyúlás céljából.
Ugyanis az Unió olyan, mint az egyszeri  lány, aki megnyomja a hasát és potyognak a könnyei, itt meg Orbán nyomja meg az Unió hasát és dől a lé.
Ami rendelkezésre áll menekültek elhelyezésének céljára, az összesen kétezer férőhely, melyet sátrakkal lehet még növelni, de minek?
Ebből kikalkulálható, hogy hány menekült van tartósan az országban.
Ha egy táborlakóra négy krumpliföldi migráns jut, akkor sincs egyszerre tízezernél több terrorista az országban, ezekkel meg vígan elbánik a TEK, végtére is éppen az ő elhárításuk a feladata.
De persze az is lehet, hogy a mi elhárításunk - ez még nem tisztázott.
Az ÁVH-t is a külső és belső reakció elleni harcra hozták létre, oszt a végén mi lett belőle - nemde?
Szóval, csak mértékkel migránsozzunk, ne hisztériázzunk, ne keltsünk pánikot, hanem szép nyugodtan kezeljük a problémát.
Egy normális kormányzat alatt ez gond nélkül menne is.

De hát ki meri állítani, hogy ez egy normális kormányzat nemde?

:O)))

 

2015.08.24 23:08

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.