Ez a történet az Egyesült Államok nélkül nem jöhetett volna létre.
Törökország ugyanis NATO tag, emellett része az Iszlám Állam elleni koalíciónak.
Az oroszok és amerikaiak megállapodtak bizonyos alapvető együttműködésben annak elkerülésére, hogy a légi bevetések során repülőgépeik konfliktusba kerülhessenek egymással, márpedig itt az együttműködés abból állt, hogy a török F16-os pilótája elindította a rakétát, mely végzett a - szerintem támadással nem is számoló -orosz vadászbombázóval.
Nem is kellett volna számolnia, hiszen az Iszlám Államnak ezidáig nem volt légiereje - legfeljebb repülő szőnyegekkel támadhatott volna, de azok alá nem lehet rakétákat függeszteni.
Lehet, most már van.

Ahhoz, hogy egy állam légierejének bármelyik repülőgépe megtámadhassa más állam gépét vagy gépeit, komoly előkészületek és engedélyek kellenek.
A légtér egy háborús övezetben nem olyan, mint a vadnyugati városka főutcája, ahol a helybéli erősfiú kiáll az utca közepére és szivarcsutkával a fogai között, ujjait ropogtatva várja a seriffet, majd szitává lövi.
Itt a repülőgép vezetőjének engedélyt kell kérni a támadásra, vagy már eleve tűzparanccsal kell rendelkeznie, ami elég vicces egy olyan helyzetben, melyben csak baráti gépek tartózkodhatnak a levegőben. merthogy a célpont mindenki számára az Iszlám Állam.
Persze, ha  a földfelszínt is nézzük, akkor már bonyolultabb a dolog, hiszen ott az IS harcosain kívül kurdok is tartózkodhatnak, és ha az ő gyengítésük a feladat, akkor teljesen indokot védelmet adni ellenfeleiknek.

Ezt nyíltan - az ismert előzmények után - nem lehet megtenni, ehhez a mostani eseményekhez hasonló sunyi ravaszkodás kell, mint amikor a kocsmában azért szúrnak hátba valakit, mert belenyúlt a zsebébe, jóllehet abban csak szotyola volt.
Elképzelhető, hogy az eset a pilóta egyéni akciója volt?
Nemigen, az viszont igen könnyen elképzelhető, hogy az USA katonai vezetése nem adta nyílt áldását erre az akcióra, ezt látszik bizonyítani az a tény is, hogy a Pentagon nyilatkozatai szerint az orosz gép, még, ha meg is sértette a török légteret, az csak néhány másodpercig tarthatott, ami igen közel állhat a realitásokhoz.
Viszont azt is hangoztatják, hogy a törökök a néhány másodperc alatt tízszer figyelmeztették a orosz gépeket a légtérsértésre, ez a sebesség leveri "a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze orvosát, gyógyszerészét" szöveg sebességét is, majd utána állítólag még öt percig vártak, és csak utána lőtték le a repülőt, melynek útiránya egészen nyilvánvalóan nem Törökország felé vezetett.
Ezek a gépek másodperenként sok kilométert tesznek meg, és egy fordulónál is előfordulhat, hogy átsodródnak egy másik állam légterébe - ez a délszláv háború idején nálunk is előfordult, de a gép mozgásából nem túl nehéz kikövetkeztetni szándékát.

Ezek a gépek - mert két gép volt - bevetésről hazafelé tartottak, gyakorlatilag fegyvertelenek voltak, hiszen a céljuk nem légiharc, hanem levegő-föld rakétákkal végrehajtott támadás volt az- állítólag - közös ellenség ellen.
Ezentúl valószínűleg nem indulnak el levegő-levegő rakéták nélkül...
Levadászni egy ilyen gépet hozzávetőleg olyan nehéz feladat, mint Semjén Zsoltnak a szittyósból az áthúzó libákra lövöldözni, keresztényi irgalomból.
Ami azt illeti, a török gépek naponta sértették és sértik meg a szír légteret, erről valahogy illik ilyenkor elfeledkezni, mint ahogy azt se nagyon szokták firtatni, hogy az IS által szállított olaj milyen útvonalon kerül be a nemzetközi kereskedelembe.
Ha véletlenül Törökországon keresztül, akkor a dolog valamelyest értelmezhetőbbé válik, ha a kurdok és a törökök viszonyát is figyelembe vesszük, akkor méginkább, csak hát ez akkor is nagyon durva provokáció.
Az orosz gépek szír területen zuhantak le, a pilóták közül egyiküket állítólag még a levegőben agyonlőtték, ami nem vall valami túl humánus viselkedésre, abban sem vagyok biztos, hogy nem áll-e ellentétben a hadijoggal.

Ha tágabb katonapolitikai környezetbe helyezzük a dolgot, akkor azért észre kell venni, hogy a NATO nem csak itt igyekszik nehezíteni az oroszok dolgát, hanem a Krímben is, ahol az  ukránok tengeri blokáddal fenyegetőznek, ami igen érdekes lesz és az ukrán haditengerészet tengeralattjáró-átképzésével végződhet, kibővítve az oroszlakta ukrán területek elszakadásával.
A Krímnek áramot szállító, terroristák által felrobbantott elektromos  távvezeték javításának késleltetésével tudnak ugyan átmeneti nehézséget okozni Moszkvának, de hosszú távon Ukrajna ezen csak veszíthet, hiszen erőművei az oroszlakta területekről kapják a szenet.
Putyint nehéz lesz sarokbaszorítani, az Iszlám Állam elleni együttműködés mellett az Oroszországgal szembeni szankciók fenntartása igencsak kétélű fegyver, kárt okoz annak is, aki forgatja.

Obama pedig láthatólag szeretné, ha erős elnökként távozhatna, valószínűleg ezt a célt szolgálta a B52 bombázó provokációja is a kínaiakkal szemben - Amerika nehezen emészti, hogy lassan vége van az egypólusú világnak
Az viszont biztos, hogy Oroszország nem hagyhatja válaszlépés nélkül a török provokációt, és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a válasz nem lesz-e aszimmetrikus.
Putyin olyan pályára lépett, melyről nemigen van lehetősége letérni, és - véleményem szerint - nem is nagyon akar, .
Mindenesetre a vlág már megint bonyolultabbá vált, és várhatólag még bonyolultabb lesz, végülis egy független Kurdisztán létrejöttéhez kell némi nemzetközi támogatás is, lehet, a török pilóta ezt is elintézte most.

Nem egy biztató fejlemény, de Obama most színt vallhat: vagy az Iszlám Állam az ellenség, vagy az oroszok.
Vagy békére törekszik, vagy háborúra.
A jelek szerint a válasz nem is olyan egyszerű.
Hát, majd meglátjuk...

:O)))