Magyarember nagyszerű, a világon párja nincs, a régmúltban is csak a bonobo vetélkedhetett vele, de aztán elváltak a fejlődés útjai, mert a bonobo megtanult nevetni, meg verekedés helyett inkább lépten-nyomon szeretkezett, így aztán nem is fenyegeti a kihalás veszélye, mint Magyarembert.

Magyarember társas lény, társaival együtt nyájba tömörül, kolompszóra mozdul.
Legtöbbje kora ifjúságában felmenőitől és barátaitól  megtanul tizenkét - nem feltétlenül igaz - mondatot, ezzel megalapveti életfilozófiáját, hátralevő életében aztán ezeket a mondatokat ismétli és variálja akkor is, ha menet közben százszor kiderül, hogy azok igazságtartalma minimálisan is megkérdőjelezhető.

Magyarember alkatilag normakövető, a normákat számára az aktuális juhász és annak négy-öt pulija állítja fel.
Ha saját kezébe adják sorsát, akkor nézegeti, forgatja, szagolgatja, megharapja - majd - miután önállóan nem tud vele mit kezdeni, hát sürgősen felkeresi a hang gazdáját, akitől az életét mentő utasításokat kapja: kilégzés-belégzés, kilégzés-belégzés - és a kezébe nyomja, kezdjen vele, amit akar.
Azok az egyedek, akik nem ismerik fel, hogy a felső végükön kell venni a levegőt, valamivel rövidebb életűek.

Magyarember tanulásra alkalmatlan.
A leggyengébb képességű fehéregér is jobb eredményeket produkál egy laboratóriumi teszten, mint magyarember élete során.
Az egér ugyanis ki tudja kerülni az áram alá helyezett rézlemezt útban az eledel felé, míg magyarember újra és újra keresztülcsörtet rajta, az áram megüti, mint Chacon Kokót, seggreül, majd felpattan és legközelebb is ugyanazon az útvonalon közelíti meg a csábító eledelt, legyűrve ezzel az evolúciós tanok híveinek tanulásra vonatkozó elképzeléseit, .

Magyarember szereti, ha megmondják neki, mit szeressen, ennekutána ő is szereti megmondani, hogy a többiek mit szeressenek.
Nem szereti az átlagtól való eltérést, aki magasabb nála azt azért nem, aki alacsonyabb, az seggdugasz meg porbafingó.
Aki okosabb nála - ilyen egyébként a kerek világon nincs -, azt gyűlöli, aki butább, azt lenézi és üldözi, az észérvek leperegnek róla, mint nyersgyémántról a víz.

Magyarember szeret gyűlölködni.
Többnyire azokat gyűlöli, akikre irigy, de képes l'art pour l'art is gyűlölködni, mikor-kire.
Gyűlöli a szomszéd népeket, jóllehet genetikai állományát tőlük szedte össze, gyűlöli a szomszédját, mert az bömbölteti a televíziót, gyülöli a főnökét, mert az segghülye, és ha lenne igazság a világon, akkor neki kellene a helyén ülni.
Gyűlöli és irigyli az egész világot.
Konrad Lorenz megírta művét a civilizált emberiség nyolc halálos bűnéről, aztán hozzáfogott magyarember tanulmányozásához, nem sokkal ezután legyintett egyet és elhunyt.

Magyarember agresszív.
Olyan istenfia nincs, hogy ő sorbaálljon, kulturáltan viselkedjen, ha valaki figyelmezteti, hogy Európában van, akkor elborítja agyát a turáni hevület, anyázik, az öklét rázza. ordít és toporzékol, fenyegetőzik, de sokszor nem áll meg itt, hanem üt is, mint a bolondóra.
Magyarember ezer évig élt Európa peremén, ezalatt nem volt képes elsajátítani az európai viselkedési normákat, a kultúra vékony máza úgy pattog le róla az első olyan helyzetben, melyben viselkednie kellene, mint lakkzselé a műkörömről seggvakarás esetén...

Magyarembernek elvárásai vannak az élettel szemben, ezek közül az első, hogy neki mindig és minden élethelyzetben jól kell járnia.
Olyan élethelyzet nemlétezik, melyben belátná, hogy adott esetben éppen vesztese kell, hogy legyen a körülményeknek.
Neki minden jár, míg a többiknek csak a szája.
Ő az a feltaláló, akinek azt a tortát köszönhetjük, melyből szeletei számától és vastagságától függetlenül az ő szelete a legnagyobb, dupla tejszínhabbal.
Ezzel együtt hirdeti az egyenlőséget és a szolidaritás szükségességét, de a magáéból adni nemigen szeret.
Viszont szerezni imád, a TSZ--ből  is boldogan vitte haza a traktorból rá jutó egy kereket, meg az adagolót...

Magyarember nem érti a körülötte történő dolgokat, de ez nem zavarja abban, hogy bátran állást foglaljon a világ dolgaiban.
Egy csekket feladni nehezére esik, de a gangon a szomszédasszonnyal bátran állást foglal az egy főre jutó GDP -vel kapcsolatban, elvitatkozgat Paksról, mint ahogy elvitatkozgatott Bős-Nagymarosról is, aztán leül Mohácsnál, hogy le ne maradjon a halászléről, mikor majd Paks II. miatt felforr a Duna.
Magyarember ágál az épülő stadionok ellen, de támogatja egy olimpia megrendezését, miközben az orra előtt éppen azt a Görögországot verik laposra lakóival együtt, mely gazdassági erejét hibásan felmérve olimpiát rendezett.
Magyarember nem túl következetes.

Magyarember nemigen ismeri fel saját érdekeit, leginkább olyan, mint a liba, amelyik alváshoz pehelypaplant követel.
Viszont önmagával szemben elnéző, a saját lopását szerzésnek nevezi, piszkos csalásait furfangnak, ostoba okoskodásait csavaros észjárásnak, miközben mutatóujjával ütögeti a kobakját: van itt tüdő...

Magyarember szabadságszerető, ezen legfőképpen azt érti, hogy neki legyen mindent szabad, a többieknek meg kuss.
A demokráciát is szereti, melynek fő ismérve szerinte az, hogy az akkor áll fenn, ha személyesen ő mondja meg a tutifrankót
A szabadságát különféle diktatúrák keretei között szereti gyakorolni.
Ezek között is azt szereti legjobban, melyben a seggét rugdalják, azt pedig, amelyikben kinyalták ugyanezt a testrészét, utálja.
Magyarember búsulni szeret, esetleg sírva vigadni, melynek láttán Európa csak a fejét csóválja, vagy röhög.
Magyarembernek Mohács kell, mert akkor tudja csak sajnálni magát, márpedig erre szüksége van, mint erkölcsrendészetnek a rosszlányokra.

Magyarember tisztában van saját hibáival, szeretne is javítani a helyzeten, de aztán öt perc alatt összeveszik azokkal, akik szintén javítani szeretnének rajta, de nem az ő egyedül üdvözítő módszere szerint.
Azokkal meg, akik szerint minden így jó, ahogy van - szóba se áll.
Viszont mindenkit ellát címkékkel, és legritkábban hisz a szemének.

Én is magyarember vagyok - most őszintén, szerencsésnek kellene tartanom magam?
De hát ez  a karmánk - játsszunk együtt túlélésre!

:O)))