Párisba tegnap beszökött a Szörny, a terrorizmus szörnye.
Nem mondhatni, hogy hangtalan suhant, és a hangulat sem olyan elégikus ma ott,  mint volt hajdan Ady Párisában - a Szöny útját halottak szegélyezik.
Várható volt valami ilyesmi, hiszen az Iszlám szörnyszülött és korcs gyermeke hadat üzent a civilizált világnak, és a harchoz fegyverek kellenek.
Hatékony fegyverek.
Mi lenne hát hatékonyabb a terrornál?

A terror a fanatikusok atombombája, csak lényegesen egyszerűbb előállítani annál.
Nem kell hozzá semmi, elég lehet néhánytíz, önmagát is feláldozni hajlandó fanatikus és néhány kés - kis idő múltán képesek egy nemzet normális életét megzavarni és gyanakvást, rettegést kelteni.
Nem is csoda, hiszen a terrorizmus nem a nehezen megközelíthető politikusokat, katonákat támadja, elsődleges célpontja a hétköznapi állampolgár, a gyereke, akivel sétál hazafelé az óvodából, a menyasszonya, akivel egy kellemes estét remélve elmennek egy koncertre, vagy egy sporteseményre - jelen esetben egy barátságos labdarúgó meccsre.
A terrornak nincs konkrét, személyre szabott célja, a célpont maga a társadalom, a cél pedig a félelemmkeltés, a köznyugalom megzavarása, elégedetlenség szítása a fennálló hatalommal szemben.

Rettenetes fegyver, mert nem lehet ellene igazán hatékony küzdelmet vívni.
Ha bombával támad és az állam valami csoda folytán megtalálja a módját a robbanószerek ellenőrzésének és felderítésének, akkor a terrorista képes azonnal eszközt váltani és késsel támad, ha ez nem elég hatékony, hát halomra lövet egy rakás szerencsétlen civilt, ha nem tud csoportban támadni, hát terveket forral egy komplett városrész vagy akár város ivóvízkészletének megmérgezésére, de fogságba ejthet egy gyermekintézményt, egy buszt vagy akár az anyósodat is - igaz, visszafogadásáért váltságdíjat követelhetsz. .
Ha arra gondolunk, hogy a vegyifegyvereket a szegény államok atombombájának is szokták nevezni, hát nem jó belegondolni a kínálkozó perspektívába.

A terror pusztított már New Yorkban, Münchenben, Moszkvában, Londonban, Bécsben, felkészül Berlin, Róma, Budapest.
Igen, Budapest is - a vírus nem fog megállni a szögesdrótnál.
A terror szülőanyja a kilátástalanság és szegénység.
Vannak emberek, akiknek már a felmenői is menekülttáborokban éltek a Közel-keleten, mindenféle jövő nélkül, kilökve a politikai senkiföldjére, mint az emberek közösségének hajléktalanjai, hontalanjai.
Aki nem lát maga előtt utat, csak szögesdrótokat és kerítéseket, aki nem szerezhet értékesíthető tudást, az könnyen hisz a politikai vagy vallási köntösbe bújt világmegváltóknak, könnyen hiszi azt, hogy személyes élete feláldozásával előreviheti a közös ügyet, melynek lényegét tán meg se érti.
De nem is kell értenie, hiszen a terrorista csak egy pici csavar a pokolgépben, egy önmagában értéktelen, feláldozható alkatrész, olyan, mint a kérész a Tiszán, élete egyetlen értelme az az egy akció, melyben maga is életét adja.
Ha a társadalmat elborzasztja azt eredmény, már elérte a célját.

Minden sikeres merénylet, mely hatékony válasz nélkül marad, felér egy drága reklámkampánnyal.
Azt az üzenetet közvetíti a társadalomnak, hogy lehetsz bármennyire fejlett, gazdag és jól felfegyverzett, lám, mégis sérülékeny vagy.
Rettegj hát, mert bármikor lecsaphatunk Allah, az Amerika-ellenesség vagy a Nagy Fehér Liba nevében - az indok mindegy is.
Fanatikusok, a terror közkatonái mindig, mindenhol találhatók, itt élnek közöttünk.
Közöttük - ellentétben az őket háttérből mozgatókkal - rendkívül kevés az egyetemi tanár, annál több a primitív, iskolázatlan ember, akik addigi életük során a fizikai erőszakban találták meg a kulcsot problémáik megoldására.
Számukra az erőszak természetes, ezért is van velük szemben hátrányban a társadalom, hiszen a középiskolai történelemtanárnő számára nem természetes, hogy kapanyéllel verje a rendőrt, de ezidáig mindig akadtak nálunk is, akik az erőszakban élvezetüket lelték, és most nem az adrenalin-függőkről beszélek.

Van még egy nagy veszélye a terrorizmusnak.
Nevezetesen az, hogy megakadályozza a kultúrák békés együtt, vagy egymás mellett élését.
A merénylet nyomán már nálunk is lehet találkozni olyan megnyilatkozásokkal, melyek szerint az öngyilkos merénylők migránsok voltak, és azonnal el kell rendelni a határokon a tűzparancsot, lőjük halomra, aki be akar jönni.
A terrorizmus egyik nagy veszélye, hogy egy maroknyi ember milliókat tud megfélemlíteni.
Nem kell, hogy sokan legyenek, nem kell, hogy megmásszák az Orbánfalat, elég, ha felülnek a repülőre, és ha társaik nem robbantják fel a gépet, akkor szépen, békésen be is léphetnek a célországba, útlevéllel, vízummal.
Aztán ott megkapják azt a pár tonna műtrágyát, a néhány hordó gázolajat és már indulhat is a furgon a kijelölt cél közelébe, te meg majd a hírekből megtudhatod, hogy oda is ért.

A normális muzulmán hívő ugyanúgy utálja a terroristákat, mint te.
Egy szíriai muzulmán sokkal közelebb áll hozzád, mint saját vallása szélsőségeseihez, annál is inkább, hogy a háború előtt hozzávetőleg olyan életszínvonalon élt, mint mi, egy szekuláris államban, mint mi.
Nem lenne baj, ha a fejlődés nem azt hozná, hogy ők is, mi is egy vallási állam megfélemlített polgárai lennénk.
Ehhez az is kell, hogy gyűlöljük a terrort, a terrorizmust, de ne gyűlöljünk vallása, bőre színe vagy származása miatt senkit, hiszen ezzel csak a terroristák malmára hajtanánk a vizet.
Még akkor se, ha ezzel kedvencünk következő választási győzelmének sikeréhez szeretnénk hozzájárulni, mert a gyűlölet eszélyes fegyver, könnyen alkalmazója ellen fordulhat.

Szeresd felebarátodat, mint tenmagad, - mondja az Írás.
Nem teszi hozzá, hogy muzulmán felebarátaid kivételével, azt se, hogy szírek nem játszanak.
Sajnos, néha az az érzésem, hogy önmagunkat sem szeretjük, vagy ha igen, hát nagyon ostobán tesszük...

:O)))