Bevallom, van egy-két dolog, amiért neheztelek Bajnai Gordonra, de ezek között nem szerepel a liba.
Annak dacára sem, hogy nálam aztán nincs nagyobb tisztelője ennek az okos, szép szárnyasnak, melynek érdemei között – amellett, hogy megmentette Rómát – a sült libamell is ott szerepel, párolt vöröskáposztával.
Szegény Bajnai viszont –szerintem – már csak a vöröskáposztától is epeömlést kaphat, mert az kétségbevonhatatlan, hogy habár a FIDESZ úgy egyébként sem a gazdasághoz, sem a z egészségügyhöz, sem az oktatáshoz – általában semmihez sem ért, de lopásban, rablásban és – nem utolsó sorban - a rivális politikusok leamortizálásában felülmúlhatatlan.
Bajnai is cipeli – most már úgy tűnik, egész hátralevő életében – hátán a libát, melyet egy óvatlan pillanatában ragasztott a hátára a Gonosz Törpe, építve dolgos népünk felülmúlhatatlan szellemi képességeire.
A történet nem túl bonyolult.
Úgy alakult a liba piaci helyzete, hogy a csodálatos szárnyasok egyszercsak többen lettek, mint a vevők, és a libákat a baromfifeldolgozó nem, vagy csak igen nyomott áron tudta eladni.
Namármost, ha valamit drágábban veszek meg, mint amennyiért el tudom adni, akkor azt nem üzleti tevékenységnek hívják, hanem veszteségtermelésnek, márpedig a veszteség az a termék, amelyre meglehetősen ritkán van vevő.
A tulajdonosok ilyen esetben elkezdenek várni a csodára, hiszen, ha Orbán baromságaira is van vevő, akkor pünkt a libára miért ne lenne, de a csoda nem jön, a konjunktúra sem, viszont közben a termelés zavartalanul folyik.
Jön helyette viszont a nap, mikor ki kellene fizetni a libatermelőt, de miután maga a libafeldolgozási folyamat is pénzbe kerül, így a befolyó pénzeket az emészti fel, a termelők meg úgy járnak, mint a népi zenekar kontrása a gázsival: járni járna a pénz, de nem jut!
A termelők persze nem egyik napról a másikra tudják meg a szomorú hírt, de bíznak a jószerencsében és ők is várják a csodát, termelnek tovább, annak biztos tudatában, hogy a termelésből nem lehet kifizetni a járandóságukat – de hát majdcsak fizet valaki!
A jószerencse nem jön, továbbá a leadott libák ára sem, így aztán felettébb elszomorodnak.
Ekkor jön a Wallis Rt, melynek élén a szelídtekintetű Bajnai állt.
A Wallis abban a feltételezésben vette meg a libagyárat, hogy lúdtalpra állítható, de a feltételezést a baromfipiac elhúzódó válsága meghiúsította és a cég tízmilliárd forinttól búcsúzhatott, míg a termelők ötmilliárdot buktak.
Viszont végre lett valaki, akin követelni lehetett a pénzt, és miután a Fidesz volt oly kedves ezt az egészet Bajnai nyakába varrni, így meg is lehetett személyesíteni a felelőst – A hibás a libás! – azaz Bajnai Gordon.
A libások nagy cirkuszt csaptak, ennek eredményeként te, meg én, meg a gyereked, minden magyar állampolgár adtunk nekik egy kis pénzt, maradjanak már csendben.
Ez a szokásos magyar eljárás: nagy pofával bejelentem, hogy vállalkozó vagyok, majd némi feketemunkás-foglalkoztatás és light adócsalások után, ha nem bírom a piac megpróbáltatásait, akkor átállok fürdőskurva-üzemmódra és vad zokogásba kezdek.
Dettó ugyanez folyt a devizahitelesek ügyében, akiknek kezében ott volt a papír, hogy a svájci frank alapon felvett hitelek esetében a kockázat nagy, megjósolhatatlan és kiszámíthatatlan, a pénzt felnyalták, a papírt gazdaságosan felhasználták, panaszkodtak kicsit, hogy nem háromrétegű, majd amikor beütött a krach, akkor elkezdtek óbégatni az őket ért igazságtalanság miatt.
Igazságtalanság volt?
Lószart Mama, hogy klasszikust idézzek, csak a magyarnak valamiért fixa ideája, hogy neki mindig, állandóan, szünet nélkül csak jól lehet járnia, ügyködése kockázatait pedig másnak kell vállalnia.
Ehhez természetesen kapnak politikai támogatást is, meg sikítozó politikusokat, szöszke szóvivőket, akin még a libák is röhögnek, meg vad szemforgatást, mint kisemmizett szerencsétlenek.
Pedig nem történt semmi, csak valaki rossz üzleti döntéseket hozott, és a piac fejreállította szép terveit -millió és millió ilyen dolog esik meg naponta a világban.
Tulajdonképpen ebben az egészben az a baj, hogy már megint el akarják venni az állampolgároktól a felelősségvállalás lehetőségét és kötelezettségét, helyette a gyám jótékonykodik és fizet - a mi pénzünkből.
Ha valaki azt mondaná, hogy nyit egy számlát a Hajdú-Bét károsultjainak, és fizess be rá pár tízezret, vajon fizetnél?
Kétlem, mert neked sem fizetett senki a törvényi előírásokon túl azért, mert anno tönkrement a vállalatod, mert elvették a nyugdíj-megtakarításodat, megszüntették egészségügyi biztosított státuszodat, elvették a gyerekedtől a felemelkedés és a tanulás lehetőségét, folyamatosan lopják a vagyonodat – az állami vagyont – meg a bankbetétedet - pedig azok mind-mind a te libáid voltak.
Eltelt majd negyedszázad a rendszerváltás óta, ideje lenne megtanulni már, hogy ebben a társadalomban mindenkinek felelősnek kellene lennie magáért, a döntéseiért és a döntése következményeiért.
Az viszont vicces, mikor tiz évvel a történtek után odaáll valaki a bajai piacon a volt miniszterelnök elé, hogy vegye meg a libáit, majd ő abból támogatja a libaügy károsultjait.
Jópofa politikai akció, kétségtelenül, de azért elég gusztustalan is.
Merthogy abba lehetne végre hagyni a társadalom tagjainak hülyítését, le lehetne számolni végre a mindenről, mindig gondoskodó állam illúziójával, meg azzal a szemlélettel, „hogy majd az állam ad!”
Nem az állam ad, te adsz, meg én adok, és elvárnám, hogy mielőtt valamelyik politikus kinyitja a közös bukszát, kérdezze meg a pénz tulajdonosait: akartok adni ezeknek?
Mert adhatunk, de azt a gyereked oktatásának költségeiből, vagy a te gyógyszereid árából kell elvennünk, - akkor is adjunk?
Többek között erről is szólt az őszödi beszéd, melyre sokan hivatkoznak, de kevesen értettek meg – nem a szónok hibájából.
Orbán azt a benyomást igyekszik kelteni, hogy „az állam én vagyok!”
Nincs igaza.
Az állam te vagy, az ország bevételei a te bevételeid, kiadásai is a te kiadásaid egy-tízmilliomod részben, az utolsó fillérig.
Meg a felelősség is a tied magadért, a gyerekeidért a gazdasági döntéseidért, a szavazatodért.
Ez az, amiről nem kellene elfeledkezned.

:O)))