Belátható, hogy ha valaki király szeretne lenni - nem mai, hanem középkori értelemben - akkor annak rengeteg a dolga és nehéz a sorsa.
Főként azért, mert ebben a helyzetben úgy illene viselkednie, mint egy csillagkeresztes dámának, de hiába az iparkodás.
A helyzet olyan, mint amikor egy ordas lotyó felvételre jelentkezik a Csillagkereszt-rendbe, és az ünnepélyes meghallgatáson időnként szellent egy kacskaringóst, menet közben lelopja az oltárról Gonzágai Eleonóra ominózus keresztjét, majd odafordul a prímáshoz: mit néző, kisköcsög, leverjem a tökmagsipkádat?

De, hogy a mi király-iparitanulónk iparkodik megfelelni a követelményeknek, az kétségtelen, hiszen a Rend  egyik fő követelménye tagjaival szemben az irgalmasságon túl a betegek istápolása, mely leginkább kórházlátogatásokban érhető tetten.
Hát, I. (Enyveskezű) Viktor Mihály most nagyot lépett előre, hiszen meglátogatta egyszerre az összes fővárosi kórházat.
Vélhetőleg ezek kerültek sorra a listán, melyen akkurátusan felsorolják azokat a vagyonelemeket, melyeket a regáliák közé kell sorolni, közvetlenül a szemétszállítás, a sóbányászat, a pénzverés mellé.
A budapesti kórházak látogatása egyébként is felettébb indokolt volt, hiszen már régóta figyelik a grazi intézmények méltánytalan előtérbe helyezését.

Kiemelni a kórházakat az állami vagyonból nem lehet csak úgy, hebehurgya módon, a folyamat gondos tervezést igényel.
Első körben le kell rohasztani mindet, hogy aztán lehessen mutogatni fűnek-fának, hogy hova juttattak bennünket a komcsik.
Aztán el kell kezdeni egy többlépcsős terv végrehajtását, melynek első eleme a kórházi funkció megszüntetése, valami átmeneti funkció, majd aztán jöhet a felvásárlás és az ingatanmutyi.
És mindenképpen el kell kezdeni egy-két gigamega-építkezést, lehetőleg szűz területen.
Erre azért van szükség, mert igazán nagyot kaszálni csak nagy beruházáson lehet, a toldozgatásokon-foldozgatásokon kevesebb a pénz, kevesebből pedig értelemszerűen kevesebbet lehet lopni, márpedig a kisstílűség nem fideszes jellemvonás.
Nem szaladgálhatunk a hónunk alatt egy Nokiás-dobozzal, nem vagyunk mi szocialisták, nemdebár?
Ez pedig egy jól kommunikálható projekt, tipikusan olyan, mint amikor a liba a tepsiből köszönetet mond a gazdasszonynak az éles késért...

Ennél, amilyen most a helyzet nem kunszt jobbat előállítani, sőt, az a teljesítmény, hogy az összes beteg egyidejű elhalálozását elkerülve működésben lehessen tartani a rendszert.
Most éppen az a terv, hogy bezárják a János Kórházat és a Péterfy Sándor utcai kórházat,
viszont építenek zöldmezős beruházás keretében két  új centrumot, egyet Kelenföldön, egyet meg a Haller utcában.
A harmadik centrum a Honvédkórház lesz, aztán jöjjön, minek jönnie kell.
Nekem most átmenetileg elég lenne zsebpénznek az az összeg, melyet az elmúlt huszonöt évben különféle egészségügyi intézmények név, funkció és fenntartó-változásai miatt bélyegzőkre és fejléces papírokra költöttek anélkül, hogy az ellátás fikarcnyit is javult volna.
Ami azt illeti, a János is, meg a Péterfy is meglehetősen lepukkant intézmény, könnyet ejteni épületeikért nemigen lehet, legfeljebb a múltjuk miatt lehet sajnálni ezeket az elavult intézményeket,
No, meg a bennük felhalmozott szellemi tőke miatt.
Úgy tűnik, hogy a nagy sietségben megint feledésbe merül, hogy egy kórház nem az épületet jelenti.
Az is kérdéses, hogy jól van-e az, hogy a Péterfy főigazgatója a sajtóból értesül a hírről, ez is olyan tipikusan fideszes jelenség, hiszen ez úton tudatták a főigazgatóval, hogy ő tulajdonképpen egy senki, beosztottai az alsenkik és segédsenkik, ha úgy tetszik tárgyak, és éppen most van a lomtalanítás.

Az is vicces, ahogy az új dél-budai centrum helyének kiválasztására sor került, először a Déli-pályaudvar vágányainak helyét szemelte ki valamelyik fideszes ingatlan-szakértő, most Kelenföldet.
Egy nagy kórház helyének kiválasztásához nem elég, ha valaki miniszterelnök, hiszen itt tetemes mennyiségű közművet és energiát kell biztosítani, a közlekedés-szervezőknek is lenne ezzel dolga, a munkaerő-helyzetet sem árt felbecsülni, a betegutakat sem lenne lényegtelen körüljárni, a még életben levő kórházak sorsát sem ártana eldönteni, beleértve a kórházak személyzetét is...
És talán az sem biztos, hogy ennek a változásnak úgy kell létrejönni, hogy nincs egy országos egészségügyi koncepció, hanem a kiskirályságok érdekérvényesítő képessége alapján alakulnak a dolgok.
Mindenesetre a Jobbik már védelmezi a János-kórházat, és védeni fogja a Péterfyt is, miközben Budapesten a kórházak hetven-nyolcvan százalékos kihasználtsággal működnek.
Ha egy kórház elveszíti akut betegeit, akkor kikerül az egészségügyi ágazatból és átkerül a szociális ellátás körébe, innen pedig már csak egyszerű döntés kérdése az értékes területen üzemelő intézmény megszüntetése, vagy privatizálása.
A jövőben, ha így haladnak a dolgok, akkor úgyis a magánkórházak látják el az úri középosztályt, természetesen a saját anyagi hozzájárulásukkal, míg a szegényeknek maradnak a közkórházak.
Az elit meg majdcsak megoldja saját problémáit.

Bölcs előrelátásra utal viszont, hogy újranyitják az OPNI-t, közismert nevén a Lipótmezőt.
Igaz csak egy részét - gondolom, azt viszont színvonalasan felújítják.
Mire a Vezér megérik rá, addigra legyen rendben, nem igaz?

:O)))