KONCEPCIÓVÁLTÁS
JANUÁR 06.

 

A részeg becsönget otthon:
- Asszony, hozd a lavórt! Hányni fogok!
- Itt van drágám!- Már késő, koncepciót váltottam, becsináltam!
(Ismeretlen szerző műve)


Kálmán Olga szenvedett.
Ha csak kicsit is elengedi magát, hát elképesztő dolgokat tudott volna beszélgetőtársai fejéhez vágni, de hát, mint tudjuk, az úrilány disztingvált és választékos, mint örmény katonatiszt frizurája az azeri borbély munkája nyomán…
Komolyan mondom, nem könnyű az újságíró, még a sztárújságíró élete sem, hiszen az emberi kisszerűség és erkölcstelenség olyan töménységben jön vele szembe, hogy ha pálinka lenne, már tisztaszesznek kellene hívni.

Mint tudjuk, a mai nap vezető híre – hacsak a Vezér sajátszerkesztésű újságjának a hírét nem számítjuk – Bajnai, majd Mesterházy nyilatkozata volt a választási együttműködés újragondolásáról és kibővítéséről.
Hát, mit mondjak, nem volt könnyű mutatvány ezt elővezetni, hozzávetőleg egyenértékű volt azzal, mintha fel kellett volna nyalniuk a padlóról azt az esztétikus kis kupacot, melyet ők csináltak oda, nem is oly régen.

Merthogy október vége azért még nem veszett az idők homályába, még akkor sem, ha a magyar választó az aranyhallal van versenyben a legrövidebb memória birtokosa címért, és emlékszik arra, hogy a pódium előtti tömeg az „összefogás” szót skandálva fejezte ki vágyát az ésszerűség diadalára.
Akkor azok, akik valamilyen rejtélyes oknál fogva nagyon optimisták voltak, igen sértett pofával közlekedtek és azt szidták, aki már akkor is, sőt, Bajnai színrelépése óta folyamatosan azt a receptet ajánlgatta, melyet most megkísérelnek megfőzni, pedig benne sincs a szezon legnépszerűbb szakácskönyvében - kimaradt belőle, mint a híres-neves madártej.

A Vatikán is üzent, hogy Bíboros Urunk figyelje tüzetesen az eseményeket, mert valószínűleg Önelégült Szent Attis és Málészájú Boldog Gordon csodaszámba menő megvilágosodásának lehettünk tanúi,
innen pedig már csak egy lépés, hogy megcsókolják Luci Ferkó testvérük markáns, de jóindulatot sugárzó ábrázatát, miután megáldotta őket.

Szóval elérkezett a várva várt nagy összeborulás ígérete, és az Úr segedelmével el lehet kezdeni azokat a tárgyalásokat, melyeket már máskor is lehetett volna kezdeni.
Épeszű ellenzék esetén már akkor, mikor az Operaházból a légópincén keresztül lopták ki a diadalát ünneplő Vezért, a magyar ellenzék esetében pedig, a realitásokat figyelembevéve akkor, amikor Bajnai kikiáltotta magát az ellenzék közös jelöltjének, félszemmel lesve az októberi Dunát, hogy nem fagyott-e menet közben be.
Mert ha befagy, akkor persze tartani lehetett volna, hogy megjelennek Viktor talpasai, oszt akkor azért annyira bátrak nem vagyunk, Orbán népe is megpucolt 2006-ban, mikor a Vezér elporzott a páncélozott BMW-vel a Führerbunkerbe - lelkesítő vezér nélkül ritka a győzelem.

De persze akkor csak egyetlen párt akarta a tárgyalásokat, azzal viszont senki sem akart tárgyalni, így az azóta eltelt idő ráment arra, hogy ehhez az elhatározáshoz ideológiai hátteret konstruáljanak, majd úgy csináljanak, mintha tárgyalni akarnának, hogy aztán bebizonyítsák, hogy a tárgyalások sikere nem rajtuk múlott.
Közben az LMP is küldött nekik segédcsapatokat, melyek mögött akkora tömeg állt, mint amekkora az átigazoltak családja - leszámítva az épeszűeket, de a szájuk akkora volt, mintha övék lenne az abszolút többség.
Szánalmas és kiábrándító huzakodásba kezdtek, majd most, amikor már úgy merült fel a kérdés, hogy létükben fenyegeti őket a választói akarat semmibevétele, hát most fordítottak egyet a köpönyegen.
Akkor, amikor – mint liba a tepsiben a vándorlási ötletével - gyakorlatilag már kissé késésben van a demokratikus ellenzék, hiszen idáig sikeresen el tudták húzni az időt azok, akik ebben érdekeltek.

Igaz, ennek nagy ára volt számukra is, hiszen a szavazóbázisuk kopott, mint Julcsa muffja a bálban, de mostmár ott tartottak, hogy a saját szervezeteik (már, amelyiknek van ilyen…) is szembefordultak velük, és félő volt, hogy az ő nevükhöz fog kötődni a magyar baloldal szégyenteljes felszámolása.
A dolog ma úgy áll, hogy az Együtt-PM már pártként is kérdéses, hogy bejutna-e a Parlamentbe, mert pártszövetségként már biztosan nem, a szocialisták pedig azt kockáztatják, hogy kiderül valós támogatottságuk.
Ők ugyanis nem listákat vezetnek a szavazótáborukról, hanem a szocialista Kubatov a temetőkbe járkál, hogy a fejfákról frissítse a tagnyilvántartást.
Bevallom, én ezekre egy lyukas kétfillérest se bíznék, és rettegnék tőlük, mint a tűztől, arra meg kiemelten figyelnék, hogy egyikük se kerüljön mögém.

Ezekben még betyárbecsület sincs, most körbeállnak és egymásra mutogatnak Bajnaival, miszerint a szocialisták álláspontja mindig is rigid volt, míg a szocialisták szerint Bajnaiék nem akartak egy asztalnál ülni Gyurcsánnyal, és ők nyitottak mindenre, például Botkát szívesen hozzáadnák Niedermüllerhez, de persze Gyurcsány személyéről még tárgyalásokat kell folytatni, mondta Attis, a nagyeszű.
És egy kivételesen tiszta pillanatát kihasználva Szanyi kapitány is kifejtette, hogy bizony, nem egyszerű dolog a rántottából tojást csinálni, ami nagy igazság.
Hát még mennyivel nehezebb az így létrehozott tojásból kikelteni a szabadság dalos madarát, mely jelen állapotában igennagyon hasonlít a múltszázad eleji kuplé kalappal letakart madarához, melyet a rendőr óvatosan megvizsgált, benyúlva a kalap alá, de miután igen gyenge volt a jószág, hát összenyomta véletlenül – csingilingi prutty.

Nézem ezt a helyzetet jobbról – vizsgálom balról, de bármerről is nézem, ez egy igen szépen megkoreografált balett zárótételének tűnik.
Történjen úgy, mintha történne valami, de ne történjen semmi, mondja a rendező, a színészek meg buzgón követik az utasításokat.
Ami a DK részére a kockázat ebben az ügyben, hogy miután belehúzták a teljesen kilátástalan tárgyalgatásokba, majd elhúzzák az időt, aztán olyan feltételeket diktálnak, melyeket épeszű pártvezetés nem fogadhat el.
Választások előtt egy hónappal majd széttárják karjaikat: mi akartuk az összefogást, ők nem akarják.
Ez egyébként is bevált, már régebben is, de ha most sikerül elhúzni az időt, akkor már kevés marad  az önálló kampányra, és a demokratikus oldal vereségéért rá lehet tolni a felelősséget Gyurcsányra.
Mindenesetre roppant nagyon kell figyelni, mert ennek a választásnak nem csak Orbán a tétje, tétje ennek az is, hogy sikerül-e a politikai ellenfelet saját oldalának opportunistáit felhasználva kiszorítani a közéletből, hogy a Kedves vezető nyugodtabban tudjon aludni, hogy ne üljön álmában a mellyére a nagyorrú patás, aki már magával a tekintetével is el tudja apasztani amúgy bőségesen csordogáló tejét.

Mindenesetre én a DK helyében vagy igen szoros határidőt szabnék, vagy a megbeszélések ideje alatt is folytatnám a kampányt, tenném a dolgom, mígcsak megállapodás nincs.
És ragaszkodnék egy külső jelölthöz a miniszterelnöki pozícióra, mert Mesterházy sikeresen kinyírta önmagát is, ezzel az emberrel választást nyerni nem lehet, és még mielőtt valakinek eldurranna az agya, Botkánál még ő is jobb…

Hogy ennek dacára miért gondolom mégis, hogy meg kell teremteni az összefogást?
Azért, mert nem a pártvezetők választanak, a munka javát sem ők végzik a győzelem érdekében, hanem a pártok támogatói, az önkéntesek, a pártok tagjai, a szomszéd, a rokonság, a munkatársak.
És a tapasztalat azt mondja: tűzz valakire egy jelvényt és elkezd annak felirata szerint viselkedni.
Hát jó szöveget kell ráírni, mert hitet kap attól, ha látja, hogy sokan akarják azt, amit ő is akar.
És ez a hit vonzani fogja a bizonytalanokat is, hiszen, ha a szomszéd érdemesnek tartja az Összefogás jelöltjére adni a szavazatát, akkor talán érdemes neki is oda húzni az ikszet.
Az egyre nagyobb tömeg egyre nagyobb erőt és hitet ad, és eljön az a pont, amikor már senkit sem érdekel, hogy mit akarnak a pártvezetők, mert nem ők akarnak, hanem mi akarunk, egy jobb, egy békésebb és boldogabb magánéletre módot adó országot.
Erre hajtsunk!

:O)))

NEHÉZ FELFOGÁSÚAK
JANUÁR07.

Hú, de izgultam volna ma egész nap, ha nem ismertem volna a Nagy Demokrata Bolhacirkusz művészeit!
Ültem volna izgatottan a babérjaimon és várom a percet, mikor megjelenik valamilyen semleges helyszínen – mondjuk a Syma csarnokban vagy az eddig még feledékenység következtében sem át nem keresztelt, sem át nem költöztetett, sem a Nemzeti Dohányboltokkal össze nem vont Nemzeti Múzeum lépcsőin - kéz a kézben Bajnai, Mesterházy, Bokros, Gyurcsány, Fodor, Kónya, Kuncze, Herényi, Schmuck, Vajnai, Ungár, Juhász, Karácsony – hagytam ki valakit?

Előttük egy kifeszített molinó, rajta a felirat:
MI NEM EGYMÁST SZERETJÜK, HANEM AZ ORSZÁGOT! LE A ZSARNOKKAL! DEMOKRÁCIÁT!
Majd együtt eléneklik a Himnuszt és vállukra emelik Király Júliát.
Vagy Bokros Lajost.
Vagy Surányi Györgyöt.
Vagy Kuncze Gábort.
Vagy bárki mást, aki tehetséges, és akinek személyében egy délelőtti értekezlet keretében meg tudtak állapodni, hiszen itt a dolomitszilárd elvek mára már igazán háttérbe szorulhattak volna. 

Az ugyanis már tegnap kiderült, hogy az eddig egymással vetélkedő két alkalmatlan nem indulhat a győzelem esélyével, így valaki mást kell keresni, lehetőleg olyan valakit, akit nem Orbán Viktornak hívnak.
Király Júliával járnának a legjobban, a többieket emelgetni strapásabb, Schmuck Andor például ebből kifolyólag szóba sem jöhet.

Persze ez a megoldás csak az utópiák birodalmában állná meg a helyét, ahol sárkányok, orkok, és varázslók, zombik és trollok akadályozzák a hófehér csataménbe öltözött hős harcát a turulbanszületett Hókuszpók ellen, a mai magyar demokraták körében az ilyesmi elképzelhetetlen, hiszen ésszerű lenne.
A dolgok a realitásokon alapuló forgatókönyvek szerint folynak, így hát a táncosok, akik Viktor koreográfiája szerint abszolválják az előadást, a klasszikus pávatánc lépéseit adják elő.
Tegnap léptek egyet előre, mosolyogtak, így a mai logikus lépéskombináció a kettőt hátra, gonosz pofák vágásával egybekötve.

Ha én nevelhetném őket, akkor a klasszikus porosz iskola szabályai szerint ezerszer leíratnám velük, hogy az együttműködés nem azt jelenti, hogy a másik azt csinálja, amit én kitaláltam.
Ma estére világosan kiderült, hogy szocialista barátaink éppen ott tartanak, ahol hónapokkal ezelőtt tartottak, ugyanis azt képzelik, hogy a közös lista azt jelenti, hogy az általuk arra érdemesnek nyilvánított szervezetek indulhatnak az MSZP listáján, az MSZP feltételei szerint.

Hát nem is tudom, hogy lehet ezt finoman megfogalmazni, de szerintem ez inkább azt jelentené, hogy a résztvevő szervezetek súlyuknak megfelelően képviseltetik magukat egy olyan listán, melyet az a személy vezet, akinek személyében a résztvevő szervezetek, pártok megállapodtak.
Ezt a listát hivatalosan egy Összefogás Pártnak, vagy egy Demokrata Pártnak kellene indítani, melynek tagsága a fentebb felsorolt személyekből állna, és amelynek aktuális programja mindössze a demokratikus államrend helyreállítására, majd a szabad és demokratikus választások kiírására terjedne ki.

Nem kell itt sokat tudóskodni, hiszen ez az összefogás nem a közös, koalíciós kormányzást célozná, hanem csak egyetlen feladatra, a demokratikus államrend helyreállítására, esetleg a puccsisták felelősségrevonásának megkezdésére szerveződne, mert azt azért világossá kellene induláskor mindjárt tenni, hogy a Magyar Köztársaságban nincs helye egyeduralmi törekvéseknek, mégha a törvényeket megpróbálják hozzá is igazítani a tényekhez.
Aki ezzel nem ért egyet, az menjen isten hírével, nem fog hiányozni.

Ellenben azt tudomásul kell venni, hogy aki a közös listavezető lesz, annak minimálisan is két évre, de inkább háromra teljhatalmat kell adni, ami nem jelenti azt, hogy a döntéseket ne lehetne demokratikusan előkészíteni, de azt mindenképpen, hogy a végső döntést neki kell meghozni és a döntés után nincs helye további vitáknak.
Mondjuk ez a résztvevők kvalitásainak és jellemének ismeretében kissé utópisztikus, de megfelelő szankciókkal talán kikényszeríthető.
Azt is meg kell akadályozni, hogy bármelyik résztvevő szervezet döntő befolyást szerezzen a közös frakcióban, mert a zsarolhatóság zsarolásra sarkall, márpedig demokráciát nem lehet antidemokratikus eszközökkel megteremteni.
Na, de hol vagyunk még ettől?

Mint Makó Jeruzsálemtől, egyelőre még - vagy már megint – ott tartunk, hogy Gyurcsány részt vehet-e az összefogásban, mely kérdés a „tud e repülni a liba szárnyak nélkül” dilemmával egyenértékű.
Ezen rugóznak a szocialista politikusok leginkább, és közben nem veszik észre, hogy éppen hattyúdaluk kottáját körmölik.
Pedig – jobb, ha tőlem tudják – már elindultak a süllyesztő felé vezető úton, és ma már ott tartunk, hogy minden negatív megmozdulásukkal Gyurcsányt erősítik, aki egyébként jó taktikai érzékkel fizikailag is távol tartja magát tőlük – ki tudja, hátha fertőz a gyáva önzésük, államférfiakhoz méltatlan, kispályás viselkedésük, a valósággal való szembenézésre képtelen mentalitásuk.

A szocialisták most megpróbálják előadni ugyanazt, ami Gyurcsány lemondatásakor egyszer már bejött Viktornak, megpróbálnak bohózatot kreálni a listavezető kereséséből, de elárulom, nem fog összejönni.
Kilóg ugyanis a lóláb, a szándék, hogy senki más ne legyen alkalmas a posztra a szocialista pártelnökön kívül.
Sajnos, szocialistáink az elmúlt hónapokban sok-sok munkával elérték, hogy ma már mindenki látja, hogy ki az, aki egyértelműen alkalmatlan a feladatra.

A hét most terméketlen vitákkal fog elmenni, és hol van még a vita az egyéni jelöltekről, a közös listáról, a listavezetőről, a demokrácia reparálásának feladatairól – és a napok rohannak.
Ha rajtuk múlik, még a szavazófülke előtt is egymást ütik.
Ezen csak a tagság tudna változtatni, - már, amelyik szervezet rendelkezik ilyesmivel.
De erről beszélgetni kellene a pártok tagságának, kár, hogy itt a pártdemokrácia sem sokkal különb, mint az állam demokráciája.

Hát, majd meglátjuk, mindenesetre jó lenne elkezdeni kicsit sietni, mert közeleg a tavasz, még ötven-hatvan nap és rügyeznek a fák, már a trafikokba is be lehet majd látni, mert leszedik a portálokról a fóliát, jönnek a stadionátadások, Deutsch Tompika felavatja Brüll Alfréd szobrát, mely valami csodás véletlen folytán rá fog hasonlítani.
A Szabadság téren felállítják az Égigérő Nemzeti Rézfütyülőt, Selmeczi Gabika fogja a munka dandárját végezni.
Lesz itt minden, tűzijáték, konfetti, béremelés az inszeminátoroknak a kedves vezető nagypapájára való emlékezés végett, hogy senki ne felejtse, mitől is kétlábon járó termékenységi szimbólum a Mi Szeretett Vezérünk.
Mi meg várjuk türelmesen a csodát, hiszen ha az Úr akarja, a kapanyél is elsül…

:O)))