pupublogja

pupublogja

Kis segítség Pukli igazgató úrnak

Látom lelki szemeimmel, amint Pukli igazgató úr úgy kb. két hónap múlva ül ágyacskája szélén és tenyerébe temetve fejét bánatosan kérdi: Miért?

Miért?
Hiszen olyan jól indult minden, volt lelkesedés, volt összefogás, segített a társadalom, ömlött felénk az együttérzés, a megértés, a bizalom, és most itt ülök egymagam, a KLIK helyett egy kétszer akkora KLAK tövében, zsebemben a rendőrségi idézés, zendülés előkészítésének gyanúja - gyanúsítottként - van a sitten kényszermunka?
Sajnálom, valóban, megpróbálok segíteni neki.

A társadalom nem iskola, mások a szabályok.
Természetesen egy országos lázadás vezetése sem vethető össze egy iskola igazgatásával.
Ezen túlmenőleg az emberanyag is eltér, hiszen nem gyerekek lelkesítéséről vagy fegyelmezéséről van szó, hanem sokat tapasztalt felnőttekről, a tetejébe olyanokról, akiket személyesen nem is ismerhet a mozgalom vezetője.
Van közöttük forradalmár (egy-kettő) és vannak konformisták (az összes többi...).
Tulajdonképpen mindegyikük sötét ló, akiknek ezerféle elképzelése és szívfájdalma lehet, mint ahogy az elérendő célt is ezerféleképpen tűzik ki önmaguknak.
Van, akinek elég, ha megszüntetik a kötelező iskolában-tartózkodást, van, aki még a KLIK-et is utálja, a tanfelügyelőt meg szívből, igazán, de vannak olyanok is, akik számára csak az elég, ha az aktuális nemzetvezetés bokáit az Oktogon lámpaoszlopain egymáshoz csapdossa a tavaszi szél.
Közöttük kell összhangot teremteni, mert hiába állapodik meg a mozgalmat irányító agytröszt egymással, ha a tömegekben nincs meg az egyetértés az elérendő cél tekintetében.

Az elérendő célt konkrétan és egyértelműen kell meghatározni, figyelembe véve a várható támogatottságot.
Ha én lelkes vagyok, az nem jelenti azt, hogy a tanárnő, aki egyedül neveli kisfiát hasonlóképpen lelkes lesz, feledve a lehetséges retorziókat, melyek a hatalom helyi képviselői részéről érhetik.
Nem mindenki Petőfi.
Nem lehet egyszerre harminchét célt kitűzni, mert az kontraproduktív, nem mozgósít, ellenben a sok cél között elvész a lényeg.
Egyszerre legfeljebb három-négy célkitűzéssel lehet operálni, a résztvevők és a társadalom körében legnépszerűbb követelésekkel lehet kezdeni, melyekkel mindenki azonosulni tud.

Ha egy mozgalmat együtt indítok a szakszervezetekkel vagy a Matyóminta Hímzőszakkörrel, akkor menet közben nem lehet előretolakodni, hanem kínosan ügyelni kell a demokrácia játékszabályainak betartására.
Különösen akkor, ha magam is jól tudom, hogy egy ilyen mozgalomban mindenkinek mások és mások a lehetőségei, ezért egy szakszervezettől elvárni a törvényszegést - eleve övön aluli ütés.
Márpedig egy ilyen mozgalomnak tömegtámogatásra van szüksége, és ha a résztvevőket megvezetem, megsértem vagy háttérbe akarom szorítani, akkor abból csak a baj lesz - elfogy mögülem a tömeg.
Ez pedig azért veszélyes, mert az emberek csak ahhoz csatlakoznak, akiben látják a győzelemre esélyest, meg ha azt érzékelik, hogy a tömeg egy irányba vonul.
Ilyenkor szinte beszippantja magába az egyént, de ha egy-két csoport megáll, akkor sokaknak támad kedve megállni és szemlélődni, latolgatni az esélyeket.
Minden forradalom és minden tömegmozgalom sikerének kulcsa a mozgás, nem véletlen vonulásznak a sikeres mozgalmak fel-alá, a mozgás maga is mozgósít, a jelszavak skandálása erősíti a kollektív érzést, az egyén a "mi" részévé válik, és elkezd a többiekkel azonosan viselkedni.

Egy mozgalom olyan, mint a rendőri intézkedés, ha már egyszer belekezdett a csapat, akkor a folyamatot végig kell vinni, akár a munkaerő-közvetítő iroda ajtajáig is, azonnal, határozottan, megszakítás nélkül.
Nem adhatunk a hatalomnak sem időt, sem egérutat, folyamatosan nyomás alatt tartjuk, különben pofára esünk.
Ha mód van rá, naponta adunk új és új megoldandó vagy kommunikálandó problémákat, mert abból mi kimeríthetetlen készletekkel rendelkezünk, míg a hatalomnak se szándéka, se olyan részletekbe menő ismerete nincs, amivel átvehetné a kezdeményezést.
Például lehetne követelni a kerekasztal azonnali feloszlatását, a kormányzati jó szándék bizonyítékaképpen, ezt alá lehetne támasztani például az iskolai technikai személyzet sztrájkbizottságainak megalakításával - ehhez persze kellenek a szakszervezetek is, de be lehetne vonni ebbe az egészségügy műszaki-technikai személyzetét is, hadd örüljön Viktor.
Lehetne követelni a mindennapos testnevelés feltételeinek megteremtését, és szüneteltetését addig, amíg ennek feltételei nem adottak, ezt pedig egészségügyi és higiéniai  érvekkel lehetne indokolni.
Az egész ország röhögne, ha szakemberek bebizonyítanák, hogy ez a gyerekek egészségének rovására megy, kivéve persze az érintett szülőket, akik végtelenül dühösek lennének gyermekeik egészségének veszélyeztetése miatt.
Némi kreativitás szükségeltetne.

A közbeszédet sem kell megengedni, hogy a hatalom tematizálja, nem egészséges az, ha egy Lázár kiröhögheti a tanárokat és sikertelennek nyilváníthatja a megmozdulást, még ha saját szemszögéből nézve igaza is van.
Persze az, hogy egyáltalán erről beszél, már maga a siker, de ezt tudni kellene kommunikálni is.
De kommunikáció ide, kommunikáció oda, ettől még önvizsgálatot kell tartani és sürgősen korrigálni kell a nézeteinket, mert abban igaza van, hogy a támogatók tömege kezd olvadozni.
Ezt nem értik sokan a demokraták oldalán: erőt kell mutatni, és ha polgári engedetlenséget hirdetek, akkor meg kell mondani a hatalomnak, hogy a résztvevőket nem érdekli a hatalom nagylelkűsége, vállalják a törvényes következményeket.
Ha a hatalom nagylelkűsködhet, akkor az a külső szemlélőben azt a benyomást kelti, hogy néhány hőbörgő áll szemben a higgadt és nagyvonalú hatalommal, holott ismerjük őket - sem nem higgadtak, sem nem nagyvonalúak, sőt.
Ha retorzió ér valakit, vagy valakiket, akkor a társadalom majd segít, de ha szemetet szedünk polgári engedetlenség címen, maximum sajnálkoznak rajtunk, rosszabb esetben kiröhögnek.

Sajnos, ez a történet olyan már megint, mintha Orbán kottájából énekelnének a pedagógusok, már megint sikerült több részre szakítani a tiltakozók tömegeit, az egyik két hetet ad, a másik egérutat, a harmadik meg csak nézegeti, mit tesznek a többiek és vár, hogy valaki kikaparja a gesztenyét...
Fel kell mérni, mire képesek a pedagógusok, de azt is, hogy mit hajlandók vállalni, ehhez képest kell kidolgozni a taktikát, merthogy egy mozgalmat nem lehet improvizatív módon vezetni.

Lenne még sok apró dolog, ami mind-mind fontos, szülők tájékoztatása, tanulók felvilágosítása, szervezési kérdések, tájékoztatási kérdések, a társadalom más csoportjaival való együttműködés, de az biztos, hogy ez a műsor nem egy stand up comedy Pukli igazgató úr részére, hanem egy sokszereplős nagyopera, kórussal, statisztákkal, énekesekkel - akik jó esetben mind-mind az előadás sikere érdekében dolgoznak.

Még nem késő, még lehet korrigálni, esetleg elnézést kérni azoktól, akiket rohantunkban fellöktünk vagy oldalra szorítottunk.
Mert a kulcsszó mégiscsak az egység.
Nem lenne szabad elfelejteni...

:O)))

2016.04.01 09:14

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.