Ma lesz az ellenállás napja, délután négykor lesz a tüntetés az Egyetem téren – ha tudtok, menjetek ki.
Jómagam sajnos vidéken leszek, nem tudok részt venni rajta, de nem lenne baj, ha szép nagy tüntetés lenne, erőt sugárzó és kemény.Nem vagyok híve a lagymatag tüntetéseknek, anno a Milla tüntetéseivel is az volt a bajom, hogy bár ott mindig sokan voltunk, de az ember megnézte az esztrádműsort, kicsit óbégatott, aztán hazament békésen, ami egyébként nem baj, csak nem keltett egy csepp aggodalmat sem Orbánban.

Pedig volt olyan szituáció, amikor a tüntetés vezetői minden erőlködés nélkül oda tudták volna vezetni a résztvevőket akár az Országházhoz, akár a Cinege utcai putrihoz, hogy megérdeklődjék a miniszterelnöktől személyesen is: mi az álláspontja a demokrácia formai és tartalmi elemeinek ellentmondásairól a mai Magyarországon.

Nem volt meg hozzá a bátorság, nem véletlen, hogy egy idő után többekben felmerült, hogy a Milla olyan Orbán Magyarországán, mint a Rádiókabaré volt a Kádárt-érában, a gőz leeresztésére szolgáló, jól működő szelep.
El is kopott szépen, ma már csak a szép emléke él, utód pedig nincs a láthatáron.
Vannak próbálkozások, meg is mozgatnak talán – jóindulattal - párszáz embert, de ez azért nem az az elemi felháborodás, melyre szükség lenne a nálunk fennforgó diktatúró felszámolásához.A mai állapotok fertelmesek, ha az ember elolvassa a politikai cikkeket, mást sem hall, csak azt, hogy melyik párt éppen kivel nem akar összefogni, kivel nem hajlandó együtt tüntetni, kit akar kiseprűzni a magyar politikai életből.

Mintha megbolondult volna a magyar baloldal, merthogy ennyi idiótát normális emberi közösség nem ültet a saját nyakába.
Mintha nem tudnának a kezeik és lábujjaik segítségével húszig számolni, mintha képzett emberek képtelenek lennének átlátni a választási törvényt, az abból fakadó szükségszerűségeket, ők nem ismerik azt a Hegeli – Engelsi igazságot, hogy a szabadság a felismert szükségszerűség.

Ha a második világháborúban nem teszik magukévá ezt az elvet a Szövetségesek, akkor ma lehetséges, hogy krumplit termelünk a Birodalom számára az Uralnál, de a mai okosok közül talán sokan meg sem születhettek volna.
Azt mondják sokan, hogy nem baj, ha most kevesen vannak, majd ők lesznek a szikra, mely lángra lobbantja a demokratikus ellenállást.
Nagyon sajnálatos, de ez nem így van.
Az emberek nem szeretnek gyenge szervezetekhez csatlakozni, tudat alatt az erőt szeretik, a győzelem esélyét, mert a vesztes oldalon élni ugyan lehet esetleg, de elégedettnek lenni semmiképpen sem. Márpedig az ember elemi igénye az elégedettség valamilyen értékelhető szintje.
Annak volt köszönhető a Milla átmeneti sikere is, hogy erőt tudott felmutatni, ami azt az illúziót keltette, hogy ez az a szervezet, mely képes lesz érdemben változtatni a haza sorsán.

Sajnos, a Milla nem volt szervezet, mint ahogy a mai pártok jelentős része sem az, ők is csak illúziót tudnak kelteni, de ennek hamar vége szokott lenni – az emberek nem kedvelik a reménytelen vállalkozásokat.
Amire ma leginkább kíváncsi vagyok, az a tüntetők korösszetétele.
Nem azért, mintha egy öreget vagy fiatalt többre értékelnék pusztán a kora miatt, azokkal értek egyet, akik egy zenekart nem öreg lés fiatal zenészekre osztanak, hanem jó és kevésbé jó zenészekre, mert aki a zenét hallgatja, nem a zenészek korára, hanem a mű tolmácsolásának színvonalára kíváncsi.
Mégis, a megfelelő korösszetétel fontos, mert a fiatalabb ember általában dinamikusabb, több dolgot fel mer vállalni, mint apái, nagyapái, ha élnek még egyáltalán.
Az idősebb ember – talán éppen a tapasztalatai miatt - óvatosabb, sokszor éppen a végeérhetetlen óvatoskodása miatt elszalaszt lehetőségeket, nem használ ki helyzeteket.

Elnézegetem a blogom hozzászólóinak korösszetételét és eléggé lehangol a látvány – a többség hatvanon felüli, kevés a fiatal – vénül a csapat.
Mi lesz a bennünket követő generációkkal, ha mindent a saját kárukon akarnak megtanulni?
Beszélgetek a gyerekeimmel, unokáimmal, a barátaikkal – az ő viszonyuk egészen más a politikához, mint az idősebbeké - egyszerűen nem foglalkoznak vele, alkalmazkodnak.
Ha valami tetszik nekik, azt tudomásul veszik, ha nem, szedik a sátorfájukat és odébbállnak, legyen szó családról, munkahelyről, országról.
Mélységesen lenézik a pártokat, a politikusokat, elképesztően rossz véleményük van róluk, és abban hisznek, hogy meg tudják oldani az életüket a politikusok nélkül is, ami persze nem igaz, mert Viktor egy álmatlan éjszakája drámai változásokat hozhat az életükben, még ha ennek ők nincsenek is tudatában.
Bezárkóznak a maguk szűkebb világába, a sok pici világ között kevés az átjárás, de ez persze nem csak a fiatalok gondja.
Lassan olyan a társadalom, mintha tízmillió lakatlan szigeten tízmillió Robinson Crusoe.fejné a kecskét, ülne a liba tojásain, várva, hogy kikeljenek a kislibák.
Ha Muki ad tejet, akkor jó, ha nem, akkor éhenveszik a magányos hajótörött.

Szóval, kellenének nagyon a fiatalok, kellenének az ifjúsági szervezetek, ahol felnevelkedhetne egy új politikusi nemzedék, ahol tesztelnék a képességeit és a felkészültségét, jellemét.
Bizonyára fogja mutatni legalább egy-két híradó a résztvevőket, remélem, nem csak ősz hajakat lehet majd látni.
Estére kiderül…

:O)))