Piszkosul idegesítő jelenség.
A legújabb viccek szerint már a szőke nők egyesülete is kötelezni kívánja, hogy festesse át a haját, mert lejáratja őket.
Jelzem, ő ebben profi – mindenkit lejárat, akivel csak kapcsolatba kerül.
Viszont igencsak életrevaló teremtés, hiszen még mindig ott téblábol a Vezér körül, holott már az alapító atyák és megbízható harcosok többsége is Brüsszelben eszi a száműzetés porcukorral meghintett mazsoláskalácsát.
Ő ott áll ma is a vártán, és ha ennek okát meg kellene magyarázni, akkor a magyarázatot vagy az irrealitás, vagy a hardpornóval spékelt krimik világában kellene keresni.
Lejáratta már önmagát is, nem is egyszer.
Még ha eltekintünk is az ominózus kifli-ügytől, gyerekes csínynek tekintve azt, akkor sem lehet elfeledni a hajdani repülőgép-tender körüli sertepertélését, melynek során akkori partnere cégének érdekében lobbizott vadul, egészen az ominózus levél megírásáig, melyben önmagát és társait szenátorként aposztrofálta egy olyan országban, melynek nincs is szenátusa.
Megúszta.
Jelentős érdemei lehetnek, korábbi tevékenysége maradandó nyomokat hagyhatott a Vezér lelkében, mert egyik jelentősebb beosztást kapta a másik után, melyek közül az egyikre alkalmatlanabb volt, mint a másikra.
Volt ő a társadalombiztosítás nagyasszonya a társadalombiztosítás önkormányzatiságának felszámolása idején, nevéhez a székházban az irodájához kapcsolódó remek fürdőszoba kialakítása fűződik – vajon mi lett a sorsa?
De ő volt az is, aki a magán-nyugdíjpénztárak kifosztását a pofánkba verte, meghonosítva a maffia régi kedves intézményét a magyar belpolitikában: a védelem fogalmát.
A kormány megvédte a nyugdíjakat – ez azt jelentette, hogy az évek során felhalmozott befizetéseket dicső vezetőink einstandolták, egy buznyák vas nem maradt a nyugdíjalapban, és hát az eredetileg beharangozottakkal ellentétben az így megszerzett pénzt még véletlenül se fordították az államadósság csökkentésére, eltőzsdézték meg a napi kiadások fedezésére használták fel.
Ez a kopott mucus gátlástalanul ismételgette ostoba hazugságait, a konklúzió pedig mindig az volt, hogy a kormány megvédte az állampolgárokat.
Sokszor az ember nem hisz a szemének, és ez ebben az esetben is így van.
Egyszerűen érthetetlen, hogy ez a szavlejárt plázacica hogyan mer és képes odaállni az emberek színe elé ezekkel a süket szövegekkel?
Mondjuk, az igaz, remekül reprezentálja Orbán bábszínházi császárságát - éppen olyan ő szóvivőnek, mint a Vezér államférfinak, de azért azt lássuk be, hogy ha azt mondjuk, hogy olyan buta, mint egy liba, akkor a liba lett súlyosan megsértve.
Most éppen a frász tör ki, mert miközben az Örömódát interpretálja hóna alá szorított tenyere segítségével, a nyugdíjasok házatáján sertepertél, felírva a dicsőségfalra azt, amire egyébként törvény kötelezi a kormányt: a nyugdíjak emelésére - meghatározott szabályok szerint.
Az emelés másfél százalék lesz, az infláció meg valószínűleg öt él fél, így aztán a bánatostekintetű nyugger csak négy százalékot veszít az idei nyugdíja reálértékéből, már aki azok közé a szerencsések közé tartozik, akiknek ilyen-olyan indokokkal a Vezér és bandája még nem vonta el a nyugdíjjogosultságát, mert például lábak hiányában nem tudta eltáncolni a hattyúk tavából a fekete hattyút a felülvizsgáló bizottság előtt.
Aztán meg a nyugdíjasok inflációjának méretéke sem egyezik meg a társadalmi átlaggal, mert ugyan a Bentley és a gőzmozdony ára tavaly óta nem emelkedett, de a csirkefarhát ára igen, arról nem is szólva, hogy a jövő évi csirkéket már előre lekötötték a múzeumok.
Az üvegtárlóban ott áll majd a tyúk, mellette egy liba, a tárló felirata „Tyúk 2013, - ötven év óta az első, melyet import-kukoricával kellett etetni!”
A liba pedig egy táblát lenget: „A piros kukoricára fogok szavazni!”
Ennek a pályatévesztett piranhának pedig a szeme se rebben, úgy mondja a magáét, hogy az ember zsebében kinyílik a nemlétező bicska.
Visszafelé mutogat, elmúltnyócévezik meg hazudozik, mondván: a Fidesz támogatja azt a politikát, amely lehetővé teszi, hogy az európai gazdasági válság ellenére megőrizzék a nyugdíjak vásárlóértékét.
Ha jól megnézzük ezt az állítást, akkor rájöhetünk, a hányatott sorsú dáma tulajdonképpen nem mondott semmit, ellenben a nyugdíjak vásárlóértéke folyamatosan csökken.
Itt már lassan mindenkit támogatni kellene, kivéve az ő politikájukat, ha meg előszedi az ember a hazai Mao narancssárga kiskönyvét, akkor kedve támad betámasztani egyet nekik is.
Kíváncsi vagyok, megússzák-e ezt a választásokig?

:O))))