Odáig rendben is vagyunk elméletileg, hogy ezt a szerencsétlen darazsat, akinek kicsi a szárnya, nagy a pofája és termetes a potroha, úgyhogy repülésre teljességgel alkalmatlan, meg kellene már  tanítanunk repülni.

A hasonlat szeretett miniszterelnökünktől származik, ő ugyan a magyar gazdaságra vonatkozatta, de miután az állam, a gazdaság és a miniszterelnök fogalma mostanság fedi egymást, így a darázs-hasonlatnak is stimmelni illenék.

Mindenesetre egyre inkább úgy tűnik, mintha a sajátjainak is elegük lenne már a sok dumából, a sok  hülyeségből, a kapkodásból, az ötletelésből.

A diákokat rendesen felhergelte, a művész-népség lelkivilágának közepébe többszörösen is belecsinált, ostoba vazallusai pedig idióta dumákkal hergelik a közvéleményt, olyannyira, hogy a normális embernek haja szála is égnek áll, hát ekkora a szellemi ínség a Vezér környezetében?

Persze, hasonló a hasonlónak örül, a zavarosfejű vezető hibbant beosztottakkal veszi körül magát, az eredmény meg önmagáért beszél.

Mindenesetre korunk Magyarországának valódi kérdése: mi lesz Orbán után, remélhetőleg a nem túl távoli jövőben?

Egy biztos, ha a mai állapotokat akarja valaki új cégér alatt folytatni, az amellett, hogy eleve bukásra van ítélve, de még kártékony is arra a nemzetre, melynek szolgálatát minden egyes politikus a saját mellét két féltéglával döngetve szokta volt emlegetni.

Magyarország tragikusan megosztott, és mielőtt arra gondolnánk, hogy ez kizárólag Orbán bűne, próbálkozzunk meg felidézni egy olyan időszakot, mikor a nemzeti egység virult.

Nemhogy éveket, de napokat se nagyon tudunk találni, annál több a példa az esztelen, öngyilkos torzsalkodásra, az alap nélküli nemzeti kivagyiságra, a nemzeti gőgre, idegen hatalmak kritikátlan kiszolgálására, a bűnbakképzésre, a kirekesztésre, a nemzet megosztására.

Istvánpárti – Koppány párti, törökpárti - Habsburg párti, kuruc-labanc, függetlenségpárti-royalista, angolszász orientációjú – németbarát, népies és urbánus, kommunista-reakciós – mind-mind magyar volt és mindegyikük  arra hivatkozott, hogy ő jót akar a nemzetnek, aminthogy ez valószínűleg így is volt, plusz az egyéni érdekek, ugye…

Tán egy rövid ideig a Kádár-rendszer nyújtotta a nemzeti egység élményét – nagy kár, hogy diktatúra volt.

Mikor szembefordultunk a világgal, mindig véres homlokkal kellett visszahőkölnünk, mikor szembefordultunk egymással, mindig saját véreink keze által meggyilkolt magyarok tetemei jelezték az utat: ez a magyarok útja.

Valahogy jó lenne ennek végetvetni, mert bár sokat tett érte, de nem Orbán egyedül teremtette ezt a helyzetet, inkább ez a helyzet termelte ki Orbánt, aki egy normális országban tán egy kisvállalkozást irányíthatna, mígcsak be nem csuknák csalásért, lopásért és egyéb bűncselekményekért.

Viszont az életnek mennie kell aztán is, hogy ő elment Kukutyinba zabot hegyezni – már ha erre egyáltalán békés körülmények között még sor kerülhet, ami eléggé kérdéses.

Ha bekövetkezik, itt fog állni a két tábor egymással szemben és hülye pofával méregeti majd egymást, aztán majd megint vagy egymásnak esünk, vagy végre kiegyezünk.

Tulajdonképpen annyira elmérgesedett mára a helyzet, hogy a második változatot nehéz elképzelni, hiszen még a saját táboron belül is kap az ember a fejére hólapáttal, ha kicsit is engedékenyebb hangokat penget - minap Ángyán képviselőről ejtettem egy-két elismerő szót, kaptam is érte jobbról is –balról is.

Nem taglalnám most, hogy miért elhibázott – ha Orbán világgázavarása az elsődleges cél - politikailag is az, hogyha azokat, akiknek éppen megrendült a hite Orbánban és rendszerében, esetleg most tapasztalták meg először, hogy nem minden olyan, amilyennek elképzelték, mi zavarjuk vissza Orbán nyájába, merthogy nem látnak utat másfelé.

Nyitottaknak és türelmeseknek kell lennünk, rengeteg sérelmet kell lenyelnünk, - nekik is persze - de új szemlélettel kell közelítenünk az ország dolgát, mert különben még a gyermekeink gyermekei is egymást gyalázva fogják leélni az életüket.

Vagy egy más, értelmesebb országban.

Nm ringatom magam illúziókba, nem mindenki képes erre, mert Selmeci féle sárostobák és Bayer féle idegroncsok mindig voltak és lesznek, csak nem mindegy, hogy ők határozzák meg a közbeszédet vagy olyanok, akik el tudják képzelni akár azt is, hogy amit a másik politikai oldalt kedvelő ember mond, az nem mind ostobaság, és nem biztos, hogy aki mondta, az az ország tönkretételét tűzte ki célul maga elé.

A szembenállókat alapvetően két dolog különbözteti meg egymástól.

Az ország egyik fele a szívével, másik az agyával gondolkodik.

Az embernek viszont mindkettőre szüksége van, és mindahányunkban megvan az a képesség, hogy használjuk őket, mert fontosak a nemzeti összetartozás külsőségei, a határon túl rekedtek támogatása, de legalább ilyen fontos a gazdaság rendbetétele és a nyitott, európai értékeket valló társadalomszervezés is.

A legfontosabb az, hogy ezek ne kerüljenek szembe egymással, ne vagy-vagy, hanem is-is legyen a viszony közöttük.

A kézfogáshoz két ember kell.

Ne szégyelljük hát a kezünket nyújtani azoknak, akik konzervatív meggyőződésük megőrzése mellett velünk együtt akarják felépíteni a XXI. század Magyarországát.

Ez csak együtt fog menni, vagy az ország egyszercsak tényleg csak szép emlék lesz, mint a Márton napi libasült.

A dolgok többsége nem ideológiai kérdés, hanem nagyon is gyakorlati ügy, melyet gyakorlatiasan, demokratikusan kell megvitatni és eldönteni.

Ha erre szorítkozunk és nem megvert, legyőzött és sárbatiport ellenségek tetemein akarunk triumfálni, akkor előbb-utóbb kialakulhat egy új, a mainál sokkal kulturáltabb politikai légkör, melyben értelmes emberek értelmes dolgokról tudnak beszélgetni, nézeteket és szempontokat ütköztetni, majd döntésre jutni.

Erre kellene törekedni, és ezen az alapon kellene közelíteni a választási szövetséget is.

Kádár azzal lett nyerő, hogy azt mondta: aki nincs ellenünk, az velünk van.

Mi azt mondhatnánk, hogy aki nincs a demokrácia és az ország evidens érdekei ellen, aki nem megosztani, hanem egyesíteni akarja a társadalmat, az velünk van.

Gyógyítgatni kellene a sérelmeinket, nem naponta elvakarni a sebet.

Rengeteg türelemre lenne hozzá szükség…

:O)))