Azt kaptuk, ami várható volt. Meg azt, amit érdemeltünk. Lehet magyarázkodni, lehet körbeállni és egymásra mutogatni, de minek? A lényeg az, hogy nem tudtunk egy olyan alternatívát kínálni a jelenlegi hatalommal szemben, mely érdekelte volna a választókat. Őket a rezsicsökkentés meg a többi hókuszpókusz érdekelte, mert beígértek nekik három pofont, és mikor abból egyet elengedtek, akkor azt mondták, hogy ugyan igaz, hogy az anyja csipáját annak, aki a három pofont beígérte, de ha nem engedik el ezt az egyet, akkor hármat kaptunk volna, nem csak kettőt, meg egy seggberugást. Szóval ismerni kellene a nép lelkét. Most majd jönnek a magyarázatok meg a mosakodások, de hiba lenne ezekkel foglalkozni, - a libasültet már más esziéppen, és őt sem érdekli, hogy a tojás, melyből a néhai liba kikelt, nem volt szabványos. Természetesen át kell gondolni, ha valami nem sikerül, hogy mit rontottunk el, de most könnyű dolgunk van, hiszen gyakorlatilag mindent elrontottunk, így aztán könnyű tiszta lappal indulni. Sokan várták a csodát, de csodák ritkán esnek, csodákra nem lehet politikát építeni. A demokratáknak az alapoktól újra kell építeniük magukat, a pártjaiknak meg el kell végezniük a szükséges önvizsgálatot, le kell vonniuk bizonyos személyi konzekvenciákat. De hát ez sem ma éjszakai feladat, ráér holnaputánig is, akár – sokkal tovább azért persze nem. Akik most méregelődnek, azokat kérem, ne tegyék, ez is csak egy választási ciklus volt. Az ellenfél meg nem legyőzhetetlen, csak rendbe kell szednünk magunkat, ki kell jelölnünk egy világos célt, meg kell találnunk a megfelelő harcmodort, szövetségeseket és azokat a társadalmi csoportokat, melyekről kiderült, hogy úgy látják, a mai pártokhoz nincs közük. Nem lesz könnyű a politikai harc, ehhez ki kell nevelnünk a politikusok új nemzedékét, akik a rókával szemben nem libaként viselkednek, hanem Vahur nemzetségéből jöttek, tudnak harcolni és harapni is, ha kell. Hát ehhez legyen erőnk, hitünk és kitartásunk, és akkor győzni fogunk - és velünk az ország fog győzni.
