Valaki besokallt a látványtól és feljelentette, a hatóság meg tette a dolgát: helyszíni ellenőrzést rendelt el, aztán nagyon udvariasan, de nagyon határozottan felkérte az idős cukrászt, hogy vagy teremtse meg a megfelelő körülményeket, vagy zárja be az üzletét.

Idáig úgy zajlott a dolog, mint egy európai államban, de aztán kiderült, hogy Illés bácsi egy mártír, míg a hatóság emberei kegyetlen dögök, akik ezt a szegény embert meg akarják fosztani a munka örömétől, pedig rá soha, semmi panasz nem volt, de az is lehet, hogy aki panaszkodott volna, azt elvitte a cica, vagy eljött érte maga Szalmon Ella...

Illés bácsi maga sem egy matyóhímzés, de cukrászdájának állapotához képest maga Dávid, Michelangelo által megszoborva.
Mégis, ő a nép hőse, a magyarember elnyomás elleni küzdelmének jelképe, amint ott áll vedlett atlétatrikójában és koszos kötényében a pult mögött.

Illés bácsi szőrös karja népe fagylaltját kavarja...

Amiért a hatóság le van szarva - ez abban a környezetben fel sem igen tűnik - az, hogy Illés bácsi évtizedek óta cukrász, ami jelen esetben érv a hatóságok ellen, hiszen, sok éven át valószínűleg piackonform volt a cukrászda, és az eltelt évek ez esetben legitimálják a mai állapotokat, melyek fokozatosan, az utóbbi húsz évben alakulhattak ki.

Nem mindegy persze, hogy ki mit tett hatvan évvel ezelőtt, van aki akkor disznó volt, majd megrendesedett, és van aki akkor rendes volt, de mára kissé elkoszosodott.

Míg előbbinek nincs kegyelem, addig utóbbi bátran folytathatja járványügyi kísérleteit Gödöllő bátor népén...

Illés bácsi valószínűleg nem volt mindig ilyen, lehet, volt idő, amikor hófehér ingben és ropogósra keményített kötényben végezte a dolgát, de - sajnos - megöregedett, megszokta környezetét, és neki ez a természetes állapot, nem is igen érti, hogy mi a baj vele.

Nem lenne ez Magyarország, ha az emberek egy része nem kezdett volna azonnal érzelmi húrokat pengetni, Illés bácsizni meg sajnálkozni, jóllehet itt semmi ok nincs a sajnálatra.

A derék cukrász szempontjait ugyan meg lehet érteni, de tolerálni nemigen - mellesleg kíváncsi lennék, hogy lelkes támogatói milyen rendet tartanak saját környezetükben, nagy a gyanúm, hogy jelentős részük maga is egy disznóólban éldegél és onnan sajnálkozik.

Persze ez nem vonatkozik a neves televíziós műsorvezetőre, aki szintúgy kifejezte együttérzését és felajánlotta erkölcsi támogatását, ahelyett, hogy azt mondta volna: adok Gödöllő népének egy cuki kis ajándékot, egyúttal meghálálom Illés bácsinak is a gyermekkori fagyikat, beletolok kis lóvét egy XXI. századi cukrászda kialakításába, ennek fejében Illés bácsi mellé felveszek legalább egy kézilányt meg egy takarítónőt, hogy megszüntessük a hely specialitását, a ropogós fagyit, mely a gyártás során felhasznált kitinpáncélok okán világspecialitás.

Aztán Gémesi polgármester úr a frissen újranyitott cukrászdában kitüntethetné a helyi élelmiszerlánc-biztonsági hivatalának kötelességüket példásan teljesítő dolgozóit, esetleg még Illés bácsit is.

Mondjuk az "Arany fagylaltoskanál a kardokkal és a szalmonellával" megfelelő medál lenne a derék iparosnak.
Cukrászdája berendezését és munkaruházatát ünnepélyes keretek között el lehetne égetni, a nézők között a hiányérzet enyhítésére hashajtó tablettákat lehetne kiosztani.

Illés bácsi esete kiválóan modellezi a mai magyar közállapotokat.

Van egy szervezet, melyet azért hoztunk létre (ugyanis az állam mi vagyunk...) hogy megakadályozzuk azt, hogy egy fagyi elnyalása után a saját híg fosunkon csússzunk hazáig, de amikor ez a szervezet teszi a dolgát, akkor bánatos pofával és agresszív erőszakossággal próbáljuk ebben megakadályozni.

Már megint nem a tényeket nézzük, hanem az érzelmeink visznek el bennünket, mint minden más ügyben is.

Búsan bőgünk bele a nagy magyar éjszakába Trianon miatt, és eszünkben sincs megérdeklődni a hajdani nemzetiségek véleményét, hónapokon át szórakoztatjuk egymást mindenféle megerőszakolós történetekkel, az ember már azt gondolná sokszor, hogy a magyar nők csak erőszak útján keveredhetnek a szex közelébe, migránsozunk, hazaffyaskodunk, de a tényeket soha nem vizsgáljuk, hanem hirtelen-gyorsan ítélkezünk.

És ilyen esetekben nem számít sem a jog, sem a saját jól felfogott érdekünk sem, ilyenkor csak saját kis lelkünk rezdüléseire figyelünk, hiszen mi alapjában jónak gondoljuk magunkat, pedig leginkább csak bolondok vagyunk.

Jelen esetben is nyugodtan tekinthetjük szerencsének, hogy ezidáig még senkit sem mérgezett meg Illés bácsi, akinek tulajdonképpen a kor vette el szakmai éleslátását, de ez az esetleges halottak szempontjából mindegy is.

Egy biztos: ha én liba lennék, nem itt nyalogatnám a kukorica-fagylaltot.
És te?

:O)))