Ezzel, vagy valamilyen ehhez hasonló címmel múlja alul még saját magát is az ATV Nagy Melléfogása, aki hihetetlen tehetségével lassan eléri, hogy még azok is, akik abban a hitben ringatóznak, hogy a csatorna a baloldali demokraták véleményét tükrözi, a távkapcsoló után kapjanak.
Hogy miért éppen rá volt szükségük az ATV működtetőinek, az rejtély, hacsak nem része a hálának, melyet azért fejez ki az ATV tulajdonosa, mert ősi egyháza, a Hit Gyülekezete befogadást nyert a történelmi egyházak közé, mely kegyeletes aktushoz egy zsák lóvét is mellékelt a hatalom.
Ha így nézzük a dolgot, akkor a nyegle skribler valóban jó választás volt – az eltelt idő pedig remekül visszaigazolta ezt.

Bátran állíthatom, hogy Havast az ATV nézőinek túlnyomó többsége felettébb utálja, ami persze őt nemigen izgatja mindaddig, míg a honoráriuma rendben van, és ebben igaza is van.
Amúgy meg szinte mindenki a baloldalhoz közelállónak véli, jóllehet nem áll ő közel senkihez, semmihez, legfeljebb a pénztárcájához, arra pedig gondosan vigyáz, hogy nagy egyéniségének univerzális felhasználhatósága megmaradjon, a különféle elköteleződések ne menjenek a zsebe rovására.


A rendszerváltás adta őt nékünk, mint hiánypótló terméket, hiszen a korabeli újságírás túl színesnek éppen nem volt mondható, ő pedig elég színes egyéniségnek tűnt, és ami az egyéniségéből hiányzott, azt remekül tudta pótolni színes zakóival, BOSS címkével a mandzsettán – világfi, ahogy azt a feltörekvő újságíró elképzeli.
A nép imádta, mert a megszokotthoz képest agresszív és szemtelen volt, nem tisztelte a tekintélyt, ami a tekintélyuralom évtizedei után igen üdítő élmény volt nézőinek – akkoriban még humora is volt.
Akkortájt még újságíró volt, csak később lett belőle havashenrik, tekintsük ezt akár pozitív, akár negatív fordulatnak is.
Ő pedig egy második Fenyő Jánost vélt magában felfedezni, így élete jelentős része különféle alapításokkal telt el – valószínűleg senki nem mondta el neki, hogy céget alapítani könnyebb, mint működtetni.


De egy jól sikerült dobása azért volt, mert az kétségtelen, hogy a szegedi egyetem újságíró szakának gründolásában való részvétel olyan jót tett neki, mint libának a spékelés. 
A project működött, hősünkből pedig címzetes egyetemi docens lett, ami ebben az országban a nagyméltóságú és a főméltóságú, továbbá a kegyelmes és nagyságos címek átmeneti kiirtása után hiánypótló szerepet töltött be.
Tanár úrnak szólíttatta magát, és ahányszor meghallotta titulusát, annyiszor gondolkodhatott el a külső szemlélő, hogy kissé lihegő hősünknek vajon kell-e azonnal gatyát cserélnie.
Nem lenne ez nagy baj, hiszen az ember esendő, de Havas menet közben beleszeretett saját nagyságába, olyannyira, hogy mára önmaga paródiájává magasztosult.
Olyan lett éppen, mint amilyen a mai magyar elbulvárosodott, a politikának befekvő, eldurvult újságírás, vagy az lett olyan, mint ő – secko jedno.

Azért hajdani népszerűsége roncsain eltutajozgatott még darabideig, írta a bulvárirodalom túl sok nyomot nem hagyó tucatkönyveit a pornóról, a gyilkosokról, Kelemen Annácskáról és Molnár Anikóról, hálószobatitkokról, csupa-csupa testnedvekben tobzódó, mély társadalmi problémát feszegető nyál-remekmű.
Így aztán nem is csoda, hogy minden elé kerülő erkölcsi magaslatra felmászott, hanyatt vetette magát az aktuális fotelban és lefittyedő ajakkal, bánatos spániel-tekintettel ítélt eleveneket és holtakat.
Ő maga a kétlábon járó magyar bulvárújságírás, és - sajnos - volt módja az utána következő generációkba is átplántálni a stílust és a szemléletet, az értékrendet, melynek következtében napjaink újságíróinak jelentős része felületes, stílusa pongyola, ő maga beképzelt és agresszív, prekoncepciókkal kezd a munkájához és megfellebbezhetetlen ítéleteket hirdet.

Politikai tekintetben hősünk hajlékony, gondolom, ő talán kereszténydemokratának gondolja magát, nagy kár, hogy a demokráciát meglehetősen sajátosan értelmezi, - akivel ő egyetért, az demokrata, akivel meg nem, az nem.
Kalandozott ő mindenfelé, volt címzetes államtitkár Horn Gyula kormányában, Guiness-rekordot döntve megbízatása nyolc napjával, szerepelt a Heti Hetesben, ahol soha nem felejtette el kipakolni nyakába a – feltehetőleg a teveli templom tornyáról privatizált - keresztet, hadd lássa, akinek szeme van a látáshoz, hogy ő nem tartozik a tuggyukkikhez.
Persze ez ízlés kérdése is, és ismerjük a mondást is, de gustibus non est disputandum, ahogy a művelt angol mondja…

Amit viszont az ATV-ben mostanában művel, annak semmi köze nincs az ízléshez.
Amikor – még műsora indulása előtt - nagy szakmai kihívásnak nevezte az egyik vezető magyar politikussal készítendő interjúját, legfeljebb csodálkoztunk, hiszen az újságírói ethosz nemigen engedi meg, hogy valaki belevigye egy riportba személyes ellenszenvét.
Legalábbis nem lenne szabad, hogy egy riportot tárgyilagosan elkészítenie egy profi riporternek túl nagy kihívás legyen, erről beszélni meg legfeljebb otthon, a feleségével illene, de hát Henrikünk nem egy Görög Ibolya, ezt belátom.
Hogy nyilvános műsorban olyan kérdések esnek ki belőle, hogy miért kell egy politikusnak beszéd közben széles mozdulatokkal gesztikulálnia, hát ez meg igen vicces.
Főleg egy olyan embertől, aki annyira modoros, hogy a saját néhai egyéniségét már régen el is felejthette, akit már az óvodai ünnepségeken is remekül tudnának parodizálni a csöppségek, ha érdekelné őket Henrik bácsi.

Elnézegetem, ahogy HírTv erősítésként kikölcsönzött kerekfejű munkatársával, a másik jellemóriással fikázzák az Összefogást, csóválják fejüket, szörnyülködnek, és sajnálom őket.
Bizonyára nem ilyennek képzelték el az arany alkonyt, de mit tehetnek ma már – ezt dobta nekik a Gép…
Lehet új névjegyet készíttetni.
Dr. Havas Henrik 
címzetes egyetemi docens 
címzetes államtitkár
címzetes újságíró

 

:O)))