... a hegy tetejéről, akkor az nem egy azonnali, gyors és folyamatos mozgás.

Hogy útjára indítsák, kellenek hozzá emberek, kellenek eszközök, melyek alkalmasak arra, hogy az évek során a talajba süppedt súlyos kőtömböt kimozdítsák, kellenek munkavezetők, akik megmutatják az embereknek, hogy melyik oldalról, merrefelé kell ezt a sziklát görgetni.

És kell ok, mely elég erős ahhoz, hogy a résztvevők el is higgyék, hogy a szikla legurítása az ő érdeküket szolgálja, merthogy a hegy tövében ott táborozik a népnyúzók kicsi, de erőszakos csapata, meg a hozzájuk csapódott szolgalelkűek és haszonlesők serege.

A hegy legyen mondjuk a társadalom, a szikla az évek során felszaporodott társadalmi elégedetlenség és düh, a hegy tövében meg táborozzon mondjuk a Fidesznek becézett maffiózók csapata.

A szikla feszegetését már régebben elkezdték sokan, de nem elegen.

A többség leginkább beletörődően legyintett - ott van az a szikla már régen, ha azt lelökjük, lesz helyette másik, nem éri meg a fáradságot!

Voltak, akik szerint ez a világ sora, a szikla úgyis ottmarad, mert a hegy tövében táborozók őrzik azt, ha valaki el akarja mozdítani, úgyis fejbeverik egy NER nevű szerkezettel, mely vazallusok és pár filléren megvett szerencsétlenek kitépett karjaiból készült, melyek azonnal hadonászni kezdenek, ha veszély fenyegeti szeretett sziklájukat, melyben egy porszemecskét a magukénak gondolnak.

Ne tegyünk hát semmit, jobb a békesség.

És mégis, mintha egyre többen lézengenének a szikla körül, némelyikük már ügyibevaló gerendákat is cipel, miközben retteg, mert látott már ilyen gerendákból kereszteket ácsolni, aztán felállítani a Capuából Rómába vezető út mentén,
Forradalmárkodni veszélyes üzem.

A világ népessége két részre szakadt, az emberiség egy százaléka birtokolja az összes vagyon felét, míg a társadalmak fele csak a vagyon egy százalékát.

A társadalmak felső tíz százalékánál van a vagyon 87 százaléka, és ez a vagyon folyamatosan növekszik, miközben a szegényekhez semmi sem kerül belőle.

Ez a trend az utóbbi években felgyorsult, és a mi országunk sem kivétel, a gazdagok itt is egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek, előbbiek természetesen az utóbbiak rovására gazdagodnak.

Talán még ez se lenne baj, de a mi társadalmunk újgazdagjai képtelenek az önmérsékletre, a libasültből a csontokat tövig lerágják, egy fecnyi hús, annyi nem marad azoknak, akik a székük mögött várnák a nekik vetett falatokat, de még a csontokat is inkább adják a kutyáiknak, mint a szegényeknek.

Fenn lehet tartani ezt az állapotot ideig-óráig, de eljön majd az a pont, amikor az éhség átcsap erőszakba, de akkor jaj lesz ezeknek, ezerszer is jaj.

Nem csak az élelemről van itt szó, hanem az enberek egyszeri és megismételhetetlen életéről, gyermekeik sorsáról, jövőjéről, mely már megszületésük pillanatában eldőlt.

Az asszonyról, akinek nem jut pénz a gyógyszerei kiváltására, a gyerekről, aki ott alszik hajléktalan apjával-anyjával a város szélén, az erdőben, miközben a politika családbarátságról hazudozik.

A száz fagyhalált haltról, meg akikről mégcsak nem is tudunk, mert a saját lakásukban hűltek ki, és miután egyébként is volt ezer bajuk, hát a halál oka lehetett kihűlés helyett akár Alzheimer kór is - elfelejtettek egy idő óta enni, meg fűteni - ilyen ez a betegség, nem igaz?

A statisztika mindent elbír, a koncentrációs táborok lakói is túlnyomórészt tüdőgyulladásban haltak meg...

Emellett folyik ezeknek a suttyó tahóknak a dzsentroid urizálása, a vagyonuk mértani haladvány szerint szaporodik, a nép szeméből meg a vagyonbevallásukkal törlik ki a csipát.

Ha valaki egy ilyet elolvas, hát felforr a vére a vagyontalan Orbán, meg a léggömb-jellegű Pasa Park hallatán, miközben szót sem ejtenek Mészáros Lőrincről, akit bátran nevezhetünk Orbán bal zsebének, ha már nem akarjuk strómannak nevezni.
Orbán hordja a világ legérdekesebb öltönyét, ezen csak zsebek vannak mindenfelé, melyiket Kékessynek hívják, melyiket Vitézynek, születtek erről már igen jó könyvek, nevekkel, mindenféle mutyik taglalásával, de a szereplők senkit nem pereltek be.

Amivel nem foglalkozunk, az nincs.

Az lett volna várható, hogy legalább a kádári középosztályt, az orvosokat, pedagógusokat békében hagyják, de a hiénától hiába várod a mértéktarást meg a diétát, a hiénának gyárilag zabálnia kell, míg csak az utolsó kis csontocskát is szét nem ropogtatja.

Nincs pénz az oktatásra, nincs pénz a pedagógusok bérére, akiknek az Úr - viselkedésük miatt, bosszúból - megadta a jelenlegi hatalom összevetésének lehetőségét a hajdani, elátkozott szocialista kormánnyal, vagy a józan ésszel.

A kórházak lerobbantak, a háziorvosok lassan járókerettel mennek az íróasztaltól a vizsgálóágyig, pénz nincs, csak gigantomán tervek vannak óriás kórházakról.

Építeni kell, mert az építésből lehet lecsípni a sápot, a beteg meg nyugodjék békében.

Aztán majd az új épület is lerobban, mert fenntartására, üzemeltetésére, karbantartására nem lesz pénz.

Benne javasasszonyok gyógyítanak varjúhájjal, sámánok püfölik majd a dobot, mert orvos sem lesz, leszámítva a bangladesi belgyógyászt, akit magunkhoz tudtunk nagykeservesen csábítani.

Most úgy látszik, hogy az áldozatok kezdenek ébredezni, elindultak mindenféle mozgalmak a pedagógusoknál, az egészségügyben, a közlekedésben.

Némelyik szakszervezet is feléledt a hibernálásból, Gaskót már seggberúgták, bár egyelőre még kispárnát kötöttek előtte a fenekére, de eljön még az idő, mikor őt és társait is vizes, szappanos lábbal, ugye...

Ez azért üdvös fejlemény, mert alkalmat ad arra, hogy a rendszer szolgái elbizonytalanodva elspekuláljanak a jövőjükről, melyhez én - parttalan optimizmusom mellett, hitemben az emberi értelemben és jóságban nem megingatva - ajánlom nekik tanulmányozásra a koncentrációs táborok őreinek és kápóinak sorsát...

És reménykedek abban, hogy a pártok is felzárkóznak az ébredező tömeghangulathoz, és addig zavarják világgá korrupt és ezerszer leszerepelt politikusaikat, míg nem a tömeg teszi ezt, mert akkor igen sebesen kell szedni a lábaikat, hogy elkerüljék az érett gyümölcs szindrómát.

A tömeg nem szokott érteni a cizellált finomságokhoz, csak dönt-borít és gyilkolászik - érdekes, az ilyen feladatokra mindig van vállakozó - sokszor az áldozat ódákat tudna zengeni gyilkosa nyelvének minőségéről - a világ már csak ilyen.

Aki a fővárosban él, annak kevés fogalma van arról, hogy milyen a helyzet vidéken- mínusz Felcsút.

És arról sincs fogalma, hogy mi lesz, ha kihal a TSZ-nyugdíjas generáció, merthogy akkor valóban lehet majd kerülgetni az utakon a hullákat.

Ezért is érdekes a mai helyzet, a találkozás a Nagy Sziklánál.

Már mozog, kicsit meg is emelik néhányan, de ez még nem az igazi.

Majd amikor átbillen a súlypontján, és elkezd lefelé gördülni.

Először lassan, aztán egyre gyorsabban és gyorsabban, időnként a levegőbe ugorva, először csak egy-két óvatlan maffiózót csapva agyon, aki keresztbe akar feküdni előtte, hátha feltartóztatható, de mire a völgybe ér, addigra megállíthatatlan lesz és agyonveri ezt az egész büdös bagázst.

És akkor őröket kell álítani, hogy az életben soha többé ne kerülhessen még egy ilyen szikla a társadalom nyakába.
Gazdagodjon a vállakozó, de adjon az alkalmazottjának is tisztes megélhetést, az állam gondoskodjon a gyerekekről, adjon nekik jövőt, az időseknek meg békés, nyugodt életet...

És a dolgozóknak munkát, mert a munka felemel, a munkanélküliség meg felzabálja az erkölcsöt.
Esetleg egy békés, nyugodt Magyar Köztársaságot.

A sziklából meg faragjunk emlékművet, a szikla alól kinyúló ernyedt bronz kéz fölé véssük fel: így jár mindenki, aki elárulja a népet...

:O)))