Békés jószág vagyok, egy teve ne is legyen lázadó típus, cipelje zokszó nélkül a terheket, melyeket a púpjai közé pakolnak.
Ha nem tetszik valami, hát köpjön egyet, de a hajcsár fejének leharapására csak a legritkább esetben érezzen késztetést.
Most mégis ezen a problémán spekulálok.

A legutóbbi posztban megróttak azért, mert bár az kiderült, hogy nekem sem tetszik a rendszer - a MILLA előtt sem tetszett - mégsem vagyok képes elfogadni azt az alapvetést, miszerint ezt a trógert, kiben Szeretett Vezérünket tisztelhetjük, nem lehet elhajtani a faxba békés eszközökkel.
Deduktív közelítéssel ez azt jelenti, hogyha ennek ellenére  el akarjuk hajtani, akkor békétlen eszközökhöz kell nyúlni.

No, ezt meg aztán végképp nincs ínyemre elfogadni, igaz, én egy finnyás dög vagyok és már a Ceausescu-házaspár kivégzésénél is viszolyogtam - most se tetszene a dolog, pedig a mitugrász kis hörcsögöt úgy utálom, mint Petőfinél Harangláb a kukoricagölödint.
De ezt egyre több helyen lehet olvasni, hallani, én meg abban a hitben ringatom magam, hogy aki ezt hirdeti, az téved.
Vagy provokátor.

Azt el tudom fogadni, hogy az eddig alkalmazott módszerek csődöt mondtak, ezen nem is csodálkozom, hiszen a demokratikusnak nevezhető oldalt többnyire doktriner liberálisok és a seggükbe ájult demokraták vezették, akikben gyakorlati érzék éppen annyi volt, mint libasültben a baracklekvár.
Körbeálltak, egymást ütemesen körbedicsérték, ha mód volt rá a viszontszolgáltatás reményében toltak is egy kis dudvát egymás zsebébe, némelyikük még azt is elfogadta, amit a politikai ellenfél tuszkolt a zsebébe, de ettől még ma is hirdeti az igét, igaz, csendesebben.
Hja kérem, a marxizmusnak nincs párja, a lét határozza meg a tudatot, ugye...
A másik változat a kiszorítósdi volt, ott verték egymás fejét cipóra, Orbán röhögött, Gyurcsány meg egy szent ábrázatával szenvedett, már csak a madárkák hiányozat a válláról.
Igaz az égen kőrözött néhány dögkeselyű, de még azok is leszarták, a szenvedésével együtt...

Viszont azt nem tudom elfogadni, hogy két és fél évvel a következő választások előtt a demokratikus oldal éppen úgy viselkedik, mint viselkedett legutóbb, meg előtte is, ugyanennyi idővel a választások elótt, és valamilyen rejtélyes oknál fogva most mégis más eredményt vár.
Az is igaz, hogy a hatalom megszállta az államgépezet minden kulcspozícióját, a fegyveres erőket, a rendőrséget, létrehozta korunk ÁVH-ját,  a TEK-et, emellett még ott vannak a szélsőjobboldali szabadcsapatok, akik szorgalmasan gyakorolják a fegyverforgatást.
Tehát, ha azt vizsgáljuk, hogy van-e esélye itt egy fegyveres felkelésnek, bátran állítrhatjuk, hogy nincs, a budapesti demokrata nem jár meccsre a verekedés kedvéért, kerüli a bajt és ha puskát adnak a kezébe, akkor eljátssza rajta Papageno belépőjét a Varázsfuvolából...

Egy sikeres fegyveres felkeléshez kell néhány dolog, erről a klasszikusok írtak - például forradalmi helyzet, vezetésre alkalmas emberek, szervezettség és hát fegyverek is, ugye...
Látom lelki szemeimmel Fodor Gábort a barikádon, amint kézigránáttal a kezében magával ragadja a tömegeket, miköztben a TEK zsoldosai fejvesztve menekülnek, a Vezér meg telecsinálja páncélozott kevlár alsógatyáját.
Azt hiszem, hogy a műkörmösök sztrájkja se bénítaná meg a hatalmat, a hármas metró leállításáért meg Tarlós még hálás is lenne, hiszen emiatt aludni is csak azéárt tud, mert éjjel üzemszünet van...
Ergo, itt a mai helyzetben erőszakos hatalomváltásról beszélni: illúzió.
Aki ezt favorizálja, mégha csak áttételesen is, az kezdhet imádkozni bűnbocsánatért, mert ő lesz a felelős minden halottért.

Ami a demokratikus és békés megoldást illeti, annak két módja lehet, ebből az első az utópiák birodalmába tartozik, nevezetesen az, hogy a magukat demokratikusnak tartó pártok dolgozni kezdenek, szervezeteket építenek, fiatalokat vonnak be a munkába, mely nem csak pofázásból áll.
Ott vannak például a mutatós óriásplakátok, a szövegek szinte ordítanak a művészi alkotómunkáért, egy-egy öntapadó csík "ORBÁNTÓL" felirattal remekül egészítené ki az eszmei mondanivalót - az emberek döntöttek...
De beszéljünk a realitásokról: az emberek utálják a pártokat, náluk jobban csakl a politikusokat.
Lehetnek szentek, rózsakeresztes szűzek, a nép szenében mind egyforma.
Nyerni itt akkor lehet, ha egy szervezet közvetlenül a választókhoz fordul olyan programmal, mely elviszi a szavazófülkékig azokat is, akik eddig távolmaradtak, mert nem hittek benne, hogy a sorsukon ezzel képesek változtatni.
Konkrét programről kellene beszélgetni, nem demokráciáról meg narratívákról, és nem olyanokkal, akikre jelenleg nem vevő a nép.

Ezt az utat tartom járhatónak.
Ha pedig ezzel nyerni lehet, hát utána ki lehet kényszeríteni a hatalomátadást, nemmellesleg fegyveres fellépés ellen a fegyveres ellenállás is jogszerűvé válik.
Nincs ennek a hatalomnak annyi nyertese, hogy adott esetben  megvédené őket a népharagtól és nincs annyi érve, mellyel magyarázni tudná csúf bizonyítványát.
Persze ehhez szervezni kellene, és alkalmazkodni a tömeghangulathoz.
A demokrácia hajója nem gőzös, hanem vitorlás. ellenszélben nem halad.
Itt nem a Fidesz-szekta az ellenzél, velük nem kell törődni, hadd mondják a magukét itt nekünk kell megfelelő válaszokat adnunk az ország problémáira, felhasználva a társadalmi szél hajtóerejét.
Lavírozni kell, csak a célt nem szabad szem elől téveszteni.
És el kell vetni a szélsőséges megoldásokat, mert lehet, a hatalom csak erre vár.

Türelem, és munka.
Ez a megoldás kulcsa - gondolom...

:O)))