Láttam ma egy lányt, aki éppen labdarúgó mérkőzést vezetett a Vasas-pályán, a Fáy utcában.
Fiatal volt, copfos és csinos, de határozottnak tűnt - nem látszott rajta a mérkőzés után, hogy merő rettegés lett volna az élete, bíró volt a javából.
Elnézegettem a csapatokat is, jóarcú, kisportolt fiatalok rúgták a labdát, láthatólag élvezték a játékot.
Elspekulálgattam, aztán hozzáírtam Orbán hosszú bűnlistájához, hogy tönkretette a magyar labdarúgást is, mint annyi minden mást is ebben az országban.
Ő ezt valószínűleg másként gondolja, talán a tükörben a magyar labdarúgás megmentőjét és felvirágoztatóját látja, ha már Puskás Öcsit csak nyaktól lefelé láthatja, de talán ez se lenne semmi, ha igaz lenne.
De nem igaz, sajnos.

A foci része volt gyerekkoromnak.Szinte a Fradi-pálya tövében nőttem fel, a Gyáli úton, nekem ez a pléhkarám már a harmadik Fradi-pálya, amit látok, merthogy én még láttam a fa-szerkezetű lelátót is, még a felül és az aluljáró előtti időkben, de több nás pálya is volt a közelben, például a Fervas - a Ferencvárosi Vasutas SC. pályája, meg a Siketek SC.  pályája a Könyves Kálmán körúton, de az iskola után mi a Katonarétre jártunk focizni, ahol akárhány pályát ki tudtunk alakítani a földre dobott táskák, kövek, kabátok felhasználásával.
A környék minden gyereke a Fradinak drukkolt, pedig a házunkban lakott a Vasas csatára, Kékesi Misi, az MTK-ból Börzsei, de a Fradi-monopóliumot nem tudták megtörni.
Aki nem a Fradi híve volt, annak bizony hányatott élete volt arrafelé, én pedig már akkor is rebellis voltam.
Egyszer azt mertem állítani, hogy a beképzelt Albert a kanyarban sincs Tichyhez képest, erre valaki a tömegből akkora pofont adott, hogy kilyukadt a dobhártyám, és ha befogtam az orrom, akkor a cigarettafüstöt a fülemen keresztül tudtam kipöfékelni.
Nagy siker volt.

De nem csak drukkoltunk, hanem napi rendszerességgel fociztunk is, a katonaréten remek meccseket vívtunk, melyeknek jómagam is résztvevője voltam, de mint gondolkodó ember nem a sokat rohangáló mezőnyjátékosok sorsát választottam, hanem kapus voltam, persze nem egy Grosics, de még csak nem is egy Faragó, viszont nem kellett rohangálnom.
Racionális gondolkodásom megmagyarázza, hogy miért is áll a teve a tápláléklánc csúcsán...
Mindenesetre a foci mindennapi életünk szerves része volt, kevés tudomány, sok lelkesedés, rengeteg résztvevő.
A sok résztvevő kiizzadta magából a tehetségeket, akik a magyar labdarúgás magas színvonalát biztosították.
Aztán valahol valami elromlott, pedig tudom, hogy sokan voltak, akik szinte az életüket adták a fociért - és mégsem.
Vagy mégis, minden erőfeszítésük dacára a sportág elüzletiesedett, egyre inkább a pénzről szólt és egyre kevésbé a sportról.
A Kádár-kor emelkedő életszínvonala más sportágakat is kinyitott a szegényebb rétegek előtt, nem csak a foci adott kiugrási lehetőséget, így a szegények sportjának merítési lehetőségei lecsökkentek.

Az általános hanyatlás után jött Poci, aki a labdarúgás önzetlen megmentőjének szerepét szeretné eljátszani, de a siker valahogy késik.
Az önzetlenségről meg csak annyit, hogy azokat a területeket, melyeken az általa közpénzből fenntartott Puskás-akadémia pályái és épületei állnak, ő adta ötven évre ingyenes használatba, ebből tíz év már eltelt, aztán eltelik majd a többi is, nem lesz az unokáknak rossz üzlet az addigra már remekül kistafírozott alapítványnak értéknövelt áron eladni, mindenesetre jobb üzlet, mint kukoricát termelni.
Ami meg a labdarúgást illeti, aki azt hiszi, hogy Poci a fiatalokért lelkesedik, az keresse fel Graz előtt előbb gyógyszerészét.
Orbán Puskás Akadémiája gladiátorképző, ahol megpróbálnak nemzetközi szinten eladható játékosokat képezni, hogy aztán a bevételek oda jussanak, ahová szánják őket az első perctől kezdve: a derékszíjtoldóval felerősített hasitasiba.

Sajnos, ez nem megy egyéni képviselői indítványra, így egy darabig türelmesen várni kell, míg végre kitermelnek egy klasszist, de ha nem találják meg azt az istenáldotta tehetséget, akiből ki lehetne nevelni a csodacsatárt, akkor a fene megette az egészet.
Olyan ez, mintha sült libát szeretnénk enni, de a környékben csak nútriát lelünk, mondhatjuk annak hétszámra, hogy gágogjon, nem fog szegénynek menni - ez egyszerre lesz mindkettőnk tragédiája.
Lehet, hogy a csiszolatlan gyémánt, az őstehetség egy zalai vagy egy borsodi zsákfaluban lakik, focilabdába még soha nem rúgott, az iskolában is a szellemi kihívásokkal küzdők csoportjában kapott helyet, merthogy nemcsak focizni, de deriválni sem tud.
Ennek talán lehet oka az is, hogy az iskolába járáshoz cipő is kellene, a cipő meg a családban az éppen közmunkába igyekvő anyuka lábán van, így a magyar Messi eljövetele még várat magára.
Talán mégsem stadionokat kellett volna építeni, hanem az iskolák mellé tornatermeket, sportpályákat, a stadionok árából akár ezer ilyen kis sportcentrumot lehetett volna megvalósítani, ha eltekintünk a gigantomániától.
És rögtön ezer helyen lehetne játszva fegyelemre, együttműködésre, higiéniára, sportszerű viselkedésre nevelni azokat a gyerekeket, akik jelenleg a kéttannyelvű iskolába járnak, ahol az egyik nyelv az otthoni, mely háromszáz szót foglal magában, melyek közül száz a húhaanyád és társai, meg az iskolai, ami a nebuló számára a szuahélivel van egy kategóriában - egyiket sem érti, ugyanis.
Orbán számára ezek a gyerekek a társadalom hulladékát képezik, és ebben támogatja őt az a szélsőjobb, melynek prominensei az emberiség hulladékai, a társadalmi guano.
Pedig a társadalom elmaradott rétegeit csak gyermekeiken keresztül lehet felemelni, mindern egyéb törekvés illúzió.
Ennek kellene része - fontos része legyen a sport, mely egyenlő esélyeket és sikereket ad a legelesettebbeknek is.

Van még egy probléma, nevezetesen a fiatalok általános egészségi állapota.
A táplálkozásnak ebben igen nagy szerepe van, ezt mindenki tudja.
Ezért aztán, amikor arról olvasok, hogy az iskolai menzákon betiltják a rántotthúst, meg a disznóhús zsírtartalmát kell kiszámolni, akkor a durva anyjába tudnám küldeni azt a hülyét, aki ezt kitalálta.Ez ugyanis egy jóléti társadalom programja lehet, nem egy olyan országé, ahol négymillióan élnek a létminimum alatti bevételből, ahol gyermekek tízezrei éheznek.
A gyermek számára a fehérje létfontosságú, ha azt akarjuk, hogy meghaladjuk a pigmeusok átlagmagasságát, akkor a gyereknek enni kell.
Ha sportoltatni akarjuk, akkor sokat és megfelelő összetételben.Így hát nem stadion kell elsősorban, hanem kaja, tömegsport, iskolai sport, cipő meg ruha, fűtött lakás, minden, ami jelenleg hiánycikk.

Erre kellene Poci vezérnek törekednie, de szerintem már késő.
Az ő gondolkodása már annyira torz, hogy már elektrosokkal se lehetne helyreütni.
Mondjunk le róla.
Persze ehhez az kellene, hogy ő is lemondjon rólunk, de erre aktuálisan kevés az esély...

:O)))