Hát akkor megyünk a keresztesháborúba.
Kicsit anakronisztikus ügy, de mit tegyünk, ez olyan, mint a hasmenés: ha menni kell, hát menni kell...
Nem is fájna ez nekem különösebben, hiszen ez beleillik vastagon a Vezér külpolitikai bénázásainak sorába, és teljességgel elfogadható lenne, ha a Fidesz a kétharmadot a Jobbik sorainak megbontásával érte volna el, de nem ez történt.
És ez az én nagy csalódásom.
A kétharmad ugyanis úgy jött össze, hogy Orbánnal együtt szavazott a Demokratikus Koalíció két, és a mára már gyakorlatilag nem létező Együtt egyszem árva politikusa, Szelényi Zsuzsanna.
Lehangoló.

Nem, nem a Tapolcai választás a lehangoló, ott ugyanis csak az történt, hogy a demokratikus oldal nem tudott áttörni, nem tudott szavazókat mozgósítani a passzív népesség köréből, amúgy meg a papírforma igazolódott.
Hogy ezt mégis csalódásként éltük meg, annak az az oka, hogy - magamat is beleértve - ilyen-olyan szinten imádjuk az illúziókat.
A wishful thinking nemes tradícióját követve már szinte szánkban érezzük az égen átsuhanni vélt liba ropogós combjainak ízét, s bár sajátszeműleg nem láttuk vágyaink madarát, de láttunk olyat, aki látta, sőt, olyannal is akadt dolgunk, aki távoli gágogását is hallotta.
Tapolcán győzött a Jobbik, ez a Fidesz baja, de egy fecske nem csinál nyarat, bár kétségkívül összeszarhatja az ereszalját.

Ami igazán lehangoló, ez a mai hír, mely szerint azok a politikusok, akik eddig még a legrokonszenvesebben viselkedtek és akik - úgy tűnt - elvi politikát folytatnak, most - szinte mindegy is, milyen indoklással - megszavazták magyar fiatalok idegen érdekekért vívott fegyveres harcba küldését.
Ha egyetlen is meghal közülük, a vére az ő lelkükön fog száradni.
Ezek a szavazatok voltak ugyanis azok, melyek hozzásegítették Orbánt ahhoz, hogy bepucsíthasson Obamának, és istenemre mondom, hogy hosszú évek óta a legnevetségesebb látvány, hogy ott pucsít mellette Gyurcsány is, odakínálva szűzies fenekét a nemes aktushoz.
Érteni vélem én, aktuálpolitikai szükségszerűség ez, hadd lássa Amerika, hogy érdekeinek támogatása felülírja még a múltat is, felülemelkedünk mi, ha kell, mindenen - a józan ész szaván is,  az igaz barát érdekében.
És mégis - hánynom kell.
Volt az elmúlt évek során Gyurcsánynak már egy-két szerencsétlen húzása, lassan annyit tévedett, hogy Lengyel László térdenállva zokog a receptért, hiszen megrengetve érzi magát az általa betöltött  negatív vátesz pozíciójában - majd minden esetben kerestem a mentséget számára, de ez az eset nem az az eset.
Ez több, mint bűn - ez hiba, hogy hadd idézzem Antoine de Bouley grófot.

Az Iszlám Állam az emberiség szégyene, mindannyiunk ellensége, ha mód van rá, hát le kell törölni a Föld színéről ezt a szennyes, a jóérzésű iszlám hívők számára is utálatos szörny-szervezetet.
Igen, ha kell, katonai erővel, ha kell, tűzzel-vassal.
De ez nem a mi feladatunk, több oknál fogva sem.
Elsősorban nem mi költöttük ki pihepuha fészekben ezt a dögkeselyűt, hanem Amerika volt oly kedves ugyanazt a hibát többször egymás után is elkövetni.
Először felfegyverezte az oroszok ellen a tálibokat, majd odament Afganisztánba szüretelni tevékenysége gyümölcsét, de amikor megjelent, a saját fegyvereivel lőtték seggbe, zavarták világgá és alázták meg azok, akik a nemzetközi kábítószer-kereskedelemből képesek voltak működtetni egy komoly szervezetet, az al-Kaidát.

Oszama bin Ladent kivégezték, Afganisztánból megpróbálnak kihátrálni - nem sok sikerrel - de még szünetet sem tartottak, menetből lángba borították a fél Közel-.Keletet.
Líbia, Tunézia, Szíria - mind-mind iparkodtak ugyan a maguk módján alkalmazkodni a nyugat elképzeléseihez, de az olaj nagy úr, így a rendet és a politikai egyensúlyt fenntartó diktatúráknak pusztulniuk kellett, ezért Amerika felfegyverezte ellenfeleiket, és nemigen érdekelte, hogy a legszélsőségesebb iszlám fundamentalistákat szabadítja a világra.
Emberek tízezrei pusztultak már eddig is a semmiért, merthogy egyetlen demokráciát mutatni azóta sem lehet a világnak azon a táján, viszont Amerika ottani szövetségesei mind-mind, egytől-egyig kőkemény diktatúrák.

Amerika olyan, mint a bűvészinas, aki kitáncoltatta a seprűt a sarokból, de visszaparancsolni már nemigen tudja, vagy ha tudja, akkor csak igen randa eszközökkel fog menni, ha menni fog egyáltalán.
Más államok részvétele ebben a harcban alibi-célra kell neki, hiszen akkor nem Amerika harcol, hanem a világ demokratáinak közössége, ami azért mégiscsak más - nem a világ csendőre pacifikálja a bennszülötteket, hanem a világ népei, szent felháborodásukban.
Ehhez nekünk nincs közünk, aki elqrta, hozza rendbe.
Amerikának van ehhez katonai ereje, politikai súlya.
Ott már megszokta a nép, hogy a katonái elmennek ide-oda izmozni, aztán építenek egy ötven kilométeres, márványtáblákkal borított falat és felvésik rá halottaik névsorát és kezdik a következő falat alapozni.
Ott se tetszik ez mindenkinek és tudom, eljön majd az idő, mikor megkérdezik a még élő amerikai elnököktől, hogy ki hatalmazta fel őket országuk ifjúságának megtizedelésére?

De ez Amerika dolga.
A részvételünk kérdése meg jelen esetben a kormányzó párt dolga, ennek során azt mérlegel, amit akar és olyan döntést hoz, amely számára kül és belpolitikai téren kedvező, meg amilyenre felhatalmazást kap.
Orbán telecsinálta már a kevlárt, és Goodfriend óta retteg attól, hogy mit lép az USA, érzi, hogy túllőtt a célon Putyin-ügyben, ezért vad kompenzálásba kezdett.
Amerika nem tud olyat kérni, melyet ne rohanna farokfelcsapva teljesíteni.
Ezenközben vadul hazudozik, szövetségesi felkérésről beszél, holott mi a NATO szövetségi rendszerébe tagozódtunk be, és Amerika nem egyenlő a NATO-val, mely állítólag még ma is védelmi szervezet, nem pedig fegyveres igazlátó & kivégzőosztag.
Hende hülyeségeket hablatyol, mikor azt mondja, hogy az ENSZ tagjainak többsége elítéli a vérontást, ezért jogos a katonai fellépés.
Hogy egy manifeszt idióta miniszter lehet ebben az országban, az a mi szégyenünk, de ettől még nem lesz jogos, amit Amerika művel.
Azt az érintett országok felkérése és ENSZ felhatalmazása nélkül teszi, csakúgy, mint Irakban, Szíriában, Afganisztánban, Líbiában, Ukrajnában - ezt jobb helyeken agressziónak hívják, aki meg ilyesmiben részt vesz, azt agresszornak.

Ehhez a döntéshez állt oda kontrázni a DK meg az egyszemélyes Együtt, akik ha már összeálltak, akkor akár egy frakció is lehetnének inkább - egy olyan frakció, amelyik elutasítja magyar katonák fegyveres harcba küldését.
De nem, mert Gyurcsány is belekezdett a maga pávatáncába, kínálgatja magát, jóllehet jobban járna, ha szép csendesen építgetné a pártját, hogy 2018-ban azok is képesek legyenek erre a pártra adni a voksaikat, akik nehezen viselik a kissé túlmozgásos pártvezért és nem túl következetes politikáját.
Azt hiszem, egy ilyen döntést meg sem lett volna szabad hoznia a tagság feje felett, de hát ez már a párt belügye, lelke rajta.

Az Úr legyen irgalmas, hogy senkinek ne kelljen sírva megbánnia ezt a mai döntést, mellyel egy célkeresztet rajzoltunk magunkra.
Pedig már a nyilaskereszt látványa is eléggé idegesítő volt magunkon - nemde?

:O)))