pupublogja

pupublogja

FAGYOTT LIBÁK

 

Tatárföldön végeztek velük az orosz hatóságok, brutális kegyetlenséggel.
Sztalinyec lánctalpai taposták meg őket, emberi fogyasztásra visszavonhatatlanul alkalmatlanná téve őket.
Azért csodálkoznék, ha a tett színhelyének alkalmazottai nem főztek volna maradványaikból tárkonyos libalevest.
Tették mindezt Putyin pribékjei, az élelmiszerbiztonsági előírásokra hivatkozva, kérlelhetetlen szigorúságukkal megrettentve a háromnegyed magyarországnyi Tatárföld valamennyi boltosát, a libákat és az exportáló magyar cégeket, akik nem vették komolyan az Uniós szamkciókra adott orosz válaszlépéseket.
Ez a video vélhetőleg csak az első a sorban, ha nem tanulnak az érdekeltek belőle, hát a következő már egy bevásárlóközpont hűtőkamráiról fog szólni, libák ezreiről, melyekena dicsőséges Russzkaja Armija tankjai gázolnak majdan át, bizonyítva, hogy az emberi hülyeség örök.

Meg arra, hogy a politikusok játszadozásának mindig az egyszerű emberek isszák meg a levét, hiszen mindenki pontosan tudja, hogy szó sincs itt élelmiszer-egészségügyről, itt két erő egymásnakfeszüléséről van szó, és az ilyen intézkedéseknek semmi értelme nincs a másik fél piszkálásán kívül.
Ennek sem gazdasági, sem katonai jelentősége nincs, a politikai jelentősége pedig csak annyi, hogy ha te úgy, hát akkor én így.
És jöhetnek a lánctalpak, átmenetileg eltaposva a gondokat.
Igor és Mása pedig libasült helyett ehet füstölt halat, bizonyítva, hogy lám, az amerikaiak már a spájzban vannak.
Mása a fináncra lesz dühös, pedig a politikusokra kellene, hogy mérges legyen.


Olvasom, Ukrajna fontolgatja a hadiállapot bevezetését, mert a szakadárok visszalőnek.
Ha ez így folytatódik, akkor beállhata a hadiállapot Oroszországgal, akkor pedig ezerszeresen is jaj Putyinnak, mert - mint  a bejelentésből kiderül - az ukrán hadsereg egyre fejlttebb, hiszen az új páncélozott BTR-3 csapatszállítóból akár havi harminc előállítására is képes lehet.
Ha ettől sem reszket Putyin, akkor semmitől.
Persze ez teljes mozgósítással járna, mehetnének a fiatalok a magyarlakta területekről is katonának, vagy dezertálhatnának is hozzánk, ami azzal járhatna, hogy rengetegen jönnének olyanok is, akik nem magyar nemzetiségűek, volt ilyen magyar állampolgárság ügyében is.
Igaz, akkorra már tapasztalataink lesznek a kerítés építésében, meg se kottyan az a százharminchét kilométer, feltéve persze, ha már befejeztük az erdélyi magyarokat és a magyarországi bozgorokat elválasztó kerítés építését, megájj, megájj kutya Victor Ponta!

Nálunk egyébként nem libákon tapos a hatalom, hanem birkákon, akiknek a lefagyasztására majd január-februárban kerül sor.
Addigra persze lehet, hogy kifekjlesztik a sajátos magyar technikát: hogyan lehet a nyári meleget emberi akkumulátorokban tárolni és az energiát a  téli hónapokban felhasználni, például a Pasa Park fűtésére, vagy a fecsúti kisvonat üzemeltetésére.
Aki azt gondolja, hogy a világpolitikai játszmák rá nincsenek hatással, az téved, hiszen a magyar export-libák legázolásával a magyar export piaca is legázolásra került.
Állások szüntek meg, emberek kerültek nehezebb helyzetbe, mint a Bajnainak tulajdonított libagyilkosságok idején - mégsincs egy hang sem...
Ebben nagyok vagyunk, hiszen a rendszerváltáskor már gyakoroltuk ezt a hasznos tevékenységet, önként és dalolva - mint a macska, melynek a fenekét a mustárba nyomták - adtuk fel a volt Szovjetunió utódállamaiban jól bejáratott exportpiacainkat, vonultunk ki Tengízből, vertük szét az Ikaruszt - a nyugatiak tapsa és lelkes biztatása mellett.
Aztán három nap múlva csodálkozva tapasztaltuk, hogy a helyünkön megjelent a Chevron, a Mercedes, de akkor éppen el voltunk foglalva az orosz piacra szállító szabolcsi almaültetvények magánkézbe adásával, kivágásával - az eredmény közismert.
A russzofóbia a hülyeség minősített esete.


Persze a gazdasági-politikai folyamatokra alig van hatásunk, az ország méreténél és erőforrásaink szűkösségénél fogva egyetlen exportképes cikkünk maradt, a szovjet utódállamok spermabankjainak feltöltésére egymagában is képes Vezérünk.
Nem szeretnék dicsekedni, de én már a rendszerváltás első percében megjósoltam, ha mi tagok leszünk a NATO-ban meg az Unióban, azonnal el lehet dobni mindkettőt.
Úgy látom,  jövendölésem alapján elmehetnék jósnak Delphoiba, lenyomnám Kasszandrát.
A kisember könnyen becsapható, megvezethető, példák ezreit láthatjuk magunk körül.
Nem veszi észre azt hogy a hangzatos szólamok mögött milyen szándékok húzódnak meg, pedig már tanulhatott volna.
De persze nem tanult, és  és ez a legnagyobb baj.
Ha valamit leöntenek nemzeti mázzal, akkor - akármi van a máz alatt - lelkesen megtapsolja.
Talán ideje lenne elkezdeni gondolkodni, nemzeti méretekben is.

Van erre esély?

:O)))

 

2015.08.15 10:08

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.