És játék a tűzzel.
Oroszország katonai műveletekbe kezdett Szíriában, egyelőre a légierő bombázta -az oroszok szerint - az Iszlám Állam állásait, az amerikaiak és csatlósaik zenekara szerint a kormányellenes felkelők által ellenőrzött területeket, szerintem meg az sem kizárt, hogy mindkettőt.

Amerika prüszköl, vakarózik, de tenni elene nem tud, a kockázat ugyanis túl nagy, és ez a szíriai konfliktus nem ér ennyit.
Különösen akkor nem, ha bekalkuláljuk, hogy Amerika a II. Világháborút leszámítva talán csak a Grenada szigetecskéje elleni támadás során volt sikeres, ahonnan katonai erővel elkergetett párszáz kubai kőművest, akik az addig repülőtér nélküli, üdülőparadicsomnak álmodott szigetecskén a kifutópályát betonozták. 
A többi háborút pedig leginkább csak a filmvásznon nyerték meg - visszamenőleg.
Reménykedjünk, hogy világháborút nem akarnak kirobbantani, így is elég kártékonyak voltak.

Oroszország felvette a kesztyűt, amit Ukrajnában hajítottak a lába elé, és a maga eszközeivel és lehetőségeivel élve megpróbálja megvédeni az orosz érdekeket, melyek kétségtelenül egy befolyását részben visszaszerezni kívánó nagyhatalom érdekei is egyben - ezidáig nem is sikertelenül.
Jó ideig úgy látszott, hogy beválik Amerika stratégiája, mely azon alapult, hogy a demokrácia érvényre juttatásának szép cégére alatt exportálja az angolszász típusú demokráciát, ezzel együtt pedig gazdasági, politikai és katonai befolyását a világnak azon részeire, ahol nyersanyagra, piacra vagy stratégiai jelentőségű földrajzi pontot talál.
A világnak ezen részén, melyen mi is élünk, az emberek számára rokonszenves a demokrácia elveinek hangoztatása, mégha ezzel a mindennapi gyakorlat lépten-nyomon szembe is megy.
Amerika olyan jogokat vindikál magának, melyek nem illetik meg, olyan eszközöket alkalmaz, melyeket a világ - ha nem ez az állam követi el őket - nettó bűncselekménynek tart és Hágááért kiált.

Így van ez Szíriában is, ahol nem a várt forgatókönyv diadalmaskodott, mert több érdek csapott össze.
Amerika destabilizálni akarta a fennálló rendszert ezért a Líbiában, Irakban bevált módszer szerint felfegyverezte ellenzékét, és ezzel fegyvert adott az iszlám szélsőségesek kezébe is.
Rájátszott a szunnita-siíta ellentétekre is, ami sértette Irán érdekeit, és megpróbálta eltávolítani az oroszok szövetségesét Aszad szíriai elnököt, aki ugyanolyan diktátor, mint a térség többi államának vezetője volt, mígcsak fel nem akasztatta Amerika, mint Szaddam Huszeint, vagy meg nem erőszkoltatta és agyon nem lövette, mint Kadhafit, börtönbe nem záratta, mint Mubarakot.
Tán annyi volt a különbség, hogy Szíria egy virágzó, erópai mércével mérten is kultúrált és vallási fanatizmustól mentes ország volt.
Ma nem ilyen.
Amerika meg fut a pénze után, és követeli Aszad eltávolítását a hatalomból, csa az a differencia, hogy a szír elnököt támogatja Oroszország.
Ennek oka pedig az, hogy Szíria a térségben Oroszország utolsó szövetségese, melytől nem mellesleg egy, az orosz flotta számára - létfontosságú támaszpontot bérel - ez is csípi Amerika szemét.
A nyugati hatalmak - Amglia és Franciaország - természetesen támogatják Amerikát, beszállt a török hadsereg is, ők is bombázzák az Iszlám Állam állásait és mellesleg a kurdokat is, mert az ország nélküli nép katonai megerősödése ellentétes az érdekeikkel.

Irán is harcol, a siíta államvallás jegyében, és a szír elnököt elfogadhatónak tartva, nem feledkezve meg arról, hogy az Irak-Iráni háborúban Aszad apja Irán szövetségese volt.
Izrael hallgat, ami érthető is, hiszenm neki ez a helyzet - ameddig nem győznek az szélsőségesek - remekül megfelel, nem érdekelt közvetlen szomszédja megerősödésében.
A helyzet olyan, mint amikor a lakoma résztvevői egy libát tépnek széjjel, Amerika szalad elől a szépen pirosra sütött jószággal, mögötte a többiek és mindenki szeretne egy-egy combot, szárnyat letépni magának...
Amerika és a harc többi résztvevője nem rendelkezik semmiféle felhatalmazással, egyedül az oroszok avatkoznak be a szíriai kormány kérésére.
Ilyen alapon - az oroszokat kivéve - minden ott harcoló állam agresszornak számít, persze ezt nemigen szokta a média propagálni.
Bár mindenki óvatos, de ettől a világ még ott táncol egy világháború lehetőségének szélén, bármikor adódhat egy konfliktus, és az sem biztos, hogy az véletlen lesz, merthogy Obama elnöki megbizatása a végéhez közeledik, jó lenne neki valami látványos eredmény...

Ebben a világpolitikai helyzetben kell a migráns -kérdést is értelmezni, mert ameddig nincs béke Szíriában és Afganisztánban, addig a menekültáradat nemigen fog apadni...
A vallási fanatizmus is hamarabb teret nyer egy szegény, háború sujtotta országban, mint egy békés társadalomban.
Szíriában hajdan békésen élt együtt szunnita, siíta, keresztény - ami károkozás itt történt, annak helyrehozatalára a század hátralevő része nem lesz elég...
Ami meg a geopolitikai harcot illeti, addig nem lesz vége, ameddig Amerika fel nem hagy ezzel a küldetéstudatosnak és demokratikusnak álcázott erőpolitikával.
Mi neg, ugye fűszál vagyunk az elefántok talpa alatt, bármekkorákat is kiált az ordító egér...

Csak háború ne legyen...

:O)))