"Első világháborús emlékmű épülhet Budapesten a kormány döntése értelmében; a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozat szerint a "központi" emlékművel a 100 évvel ezelőtti világháború hőseinek állítanának emléket."- írja a Világgazdaság.
Megnyugodtam.
Idáig rettenetes állapotban voltam, kínzott valami hiányérzet, magam sem tudtam megfogalmazni, hogy pontosan mi hiányzott, de ahogy elolvastam ezt a hírt felugrottam - na, végre, már csak ez hiányzott!
Meg két nagy seggberúgás, de valószínűleg azt is hamarosan megkapjuk az Uniótól, és akkor végre elhárul az utolsó akadály is Szálasi rehabilitációja elől.

Félreértés ne essék, nem az első világháború katonáinak emléke zavar, hiszen a családunk hősi halottainak neve is olvasható egy emléktáblán egy dunaparti település templomának falán, csak éppen nem találom okát annak, hogy miért éppen most, és egyáltalán mi célból kell százmilliókat erre a célra fordítva megemlékeznünk egy egyáltalán nem dicsőséges, vesztes háborúról.
Az áldozatok emlékműve minden településen megtalálható.
Miért nem elég az, hogy szobra lesz a vad, geszti bolondnak, a gyujtogató, csóvás embernek, úrnak, magyarnak egyként rongynak, miért kell 2015-ben erre a célra százmilliókat költeni?

Tisza szobra egyébként olyan szép,hogy a mellékalakok se bírják nézni, elfordulnak tőle.
A feje felett az anakondával birkózó oroszlán meg le se szarja, van annak baja elég - az Állatkert őrizhette volna jobban is ezt a beképzelt csúszómászót, amelyik azt gondolja, hogy egy oroszlánt is le tud egyben nyelni...
Már látom szemeimmel, milyen lesz az új emlékmű, lesz rajta hős honvéd, szuronnyal döfi keresztül a kígyót, lesz rajta zokogó özvegy Hende titkárnőjéről mintázva, a talapzat matyómintásra faragva, a felirat rovásírással - Nem! Nem! Soha! -, a fején ott víjjog a turul, lába alatt ott a hajdani - sosemvolt - Nagymagyarország-térképe, a Szentkorona - egyetlen dolog nem lesz feltüntetve rajta,.
Nevezetesen az, hogy százhatvanezer halottunk adta életét a semmiért, semmirekellő urai ábrándjaiért.
Ez persze csak a Trianon utáni Magyarország embervesztesége, a Magyar Királyság vesztesége hatszázhatvanezer ember volt, úgyhogy ha már emlékmű, ott kellene legyen rajta a horvát, a tót meg a román is.
Valamiért azt gyanítom, hogy nem lesznek ott.

Szóval örülök, hogy lesz Olimpia, meg lesz vizes világbajnokság, stadionok, meg minden, amitől büszkén dobban a honfiszív, de azért ez kissé indokolatlannak tűnik, ennél sokkal szebben is meg lehetne emlékezni a Nagy Háború centenáriumáról, majd amikor aktuális lesz, 2018-ban.
Volna is rá ötletem. például a Budai Vár fokán ott állna a Legdicsőbb Ivarsejt, bokáját fogva, majd száz ágyú száz díszlövésétől kísérve vizes, szappanos lábbal jól seggberúgnák először az Antant, majd a Kisantant első emberei, királynő fennforgása esetén a trónörökös.
Az erről készült felvétel pedig felkerülhetne az a facebookra, aholis a lájkok száma kifejezhetné a népek szolidaritását a magyar néppel, melynek megpróbáltatásai száz év elteltével sem szűnnek meg...

Tele van a lelkem már ezzel a hülye szimbolikus politizálással, amikor már a vereségeinkből is hőstettet akarunk kovácsolni.
Vegyük végre tudomásul, hogy azok a politikusok, akik elcseszett döntésének állítunk emléket, a magyar nép gyilkosai voltak.
Mint ahogy a Második Világháborúban is, nem a hazát védtük, hanem más államokat támadtunk, rossz politikai döntések alapján.
Senki és semmi sem kötelezett bennünket hadüzenetre sem Szerbia, sem a Szovjetunió ellen, mint ahogy, ha ezen a harcias egérszaron múlna, már holnap indulhatnának ütőképes csapataink az Unió ellen, most nem papírtalpú bakancsban Olaszország ellen, nem nyári felszerelésben az orosz télbe, most kardlengetve masírozhatnának, Viktort kiáltva elfoglalni Brüsszelt.

A szimbólumoknak természetesen komoly szerepe van minden közösség, így a nemzeti közösség életében is.
A jobboldal ezt mindig túlhajtotta, a baloldal meg soha nem érzékelte és használta fontosságának megfelelően, pedig minél primitívebb egy ember, annál egyszerűbb és nagyszerűbb dolgokat kell neki mutogatni, amivel azonosulhat.
Ez így volt már akkor is, mikor a turult feltalálták, most akár fel lehetne találni a kitárt szárnyú libát, mint a jólét szimbólumát, a talapzat esetleg tepsit mintázhatna.
Csak velemszületett szerénységem tart vissza attól, hogy a tevét ajánlgassam, mint a munkabírás, az egyszerűséggel párosult kritikai érzék szimbólumát, melynek elég egyszer enni adni és utána hetekig robotol.
Mindenesetre az nem kritérium, hogy a szimbólum igaz is legyen, a jó politikus azzá teszi, a nép meg falja a baromságokat.
Persze ez jobbról jobban megy, ők aztán igazán odavannak a Szentkoronáért, a hősi múltért és ha Horthy Stromfeldtől lopott fehér lova (jelzem, fehér ló nincs is, őseink mégis azt áldoztak anno - jellemző, nekünk még a mondavilágunk is hazug...) élne, a Jobbik ott hasalna alatta és vadul szopná a csődörből a kancatejet...
Nem hiszek abban, hogy az első világháborúról lehetne az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság honvédő harcai nélkül beszélni, habár...
Trianonról is lehet a szerződés jóváhagyóinak említése nélkül világfájni...

Ha már emlékmű, hát akkor elmondom ismét régi ötletem - a parlament bejárata elé egy sétány két oldalára négy emlékművet szobortatnék, egyet Mohácsnak, egyet Aradnak, egyet a két világháború áldozatainak, egyet a holokauszt áldozatainak.
Mindegyiken annyi lenne a felirat, hogy "Ne feledd!" és az áldozatok száma.
És a képviselőket, közjogi méltóságokat csak a kettő között vezető sétányon keresztül, gyalog engedném be a Parlamentbe, hátha elgondolkodnának. 
A nagytétényi szoborparkot pedig kibővíttetném, legyen hely  Kossuthnak, Tiszának, Nagy Imrének, meg a többieknek, akik elfelejtették, hogy a politikus dolga nem saját szobrának megalkotása, hanem az ország felvirágoztatása.

Nem hiszem, hogy bármelyik politikus lelkesedne az ötletért.

:O)))